2015. 12. 31.

Őt komolyan kell venni 2016-ban is

Néri Szent Fülöp, a „bohócruhás misztikus”, a fiatalok és a reumás betegek védőszentje gondolatai alapján állítottuk össze az alábbi jótanácsokat, hogy segítségünkre legyen az életszentség felé vezető úton.


Néri Szent Fülöp
, Loyolai Szent Ignác kortársa misszionárius szeretett volna lenni, ám Ignác úgy tartotta, Róma maga is missziós terület, és hogy Fülöp – aki egyébként firenzei származású volt – különösen jól tud bánni a rómaiakkal. Fülöp megfogadta barátja tanácsát, és egész életében Rómában szolgált; nem véletlenül nevezik Róma apostolának, és lett a város védőszentje.
A humoráról és derűjéről nevezetes Fülöp kiváló szónok és gyóntató is volt. Az életszentség felé vezette őt teljes önátadása a gondviselő Istennek, akire minden dolgát rábízta, mondván: „Uram, ne bízz Fülöpben!”
A következő tizenöt tanácsot Néri Szent Fülöp mondásai alapján állítottuk össze.

1. Hogyan lehet legjobban megtanulni imádkozni? Ha elismerjük, hogy méltatlanok vagyunk az imára, és minden erőfeszítésünket Isten kezébe helyezzük.
2. Ellenségünk, az ördög, aki azért harcol ellenünk, hogy elpusztítson minket, megosztást akar szítani házainkban, otthonainkban; veszekedést, nemtetszést, versengést akar támasztani köztünk, mert amíg egymás ellen harcolunk, ő jön és legyőz minket, és saját tulajdonává tesz minket.
3. Az, aki kitart a haragban, viszályban, keserűségben, az már megízlelte a pokol levegőjét.
4. Az egyik legbiztosabb módja, hogy bűntelenek maradjunk az, ha részvéttel fordulunk azok felé, akik elesnek, mert törékenyek, és ha soha nem dicsekszünk igaz mivoltunkkal, hanem valódi alázattal elismerjük, hogy ha kegyelmi állapotban vagyunk, azt Isten irgalmának köszönhetjük.
5. Semmi sem olyan veszélyes a lelki élet számára, mint ha a saját gondolkodásunk szerint akarjuk irányítani magunkat.
6. Van valami bőkezűség a teremtésben, ami megmutatja a Teremtő jóságát: a nap ránk árasztja fényét; a tűz szétosztja melegét; a fa kinyújtja karjait, melyek az ágai, és felénk nyújtja gyümölcseit; a víz, a levegő, és az egész természet kifejezi Teremtője bőkezűségét. Eközben mi, akik élő képmásai vagyunk, nem tükrözzük Őt, hanem könyörtelen és korcs cselekedeteinkkel megtagadjuk, csak ajkainkkal teszünk hitet mellette.
7. Senkit ne gyűlölj. Isten soha nem megy oda, ahol nem szeretik a felebarátot.
8. Ha valóban szentté akarsz válni, soha ne védd magad, mindig ismerd el, hogy hibás vagy, még akkor is, amikor nem igaz, amivel vádolnak.
9. Az aggályosság betegség, amely legfeljebb fegyverszünetet köt velünk, de soha nem hozza el a békét; csak az alázat képes legyőzni az aggályokat.
10. Kényszerítsd magad az engedelmességre, még a lényegtelennek tűnő kis dolgokban is; ez segít, hogy engedelmeskedni tudj, amikor nagy dolgokról lesz szó.
11. Olvass sokat a szentek életéről, hogy biztatást és jó tanácsot meríts belőle.
12. Az önszeretet bőre szorosan van rögzítve szívünkre, s fáj, ha lenyúzzák. És minél közelebb jutunk szívünk valódi lényegéhez, annál nehezebb elviselni.
13. A derű megerősíti a szívet, és segít kitartani. Isten szolgájának mindig jókedvűnek kell lennie. Könyörületesség és derű, könyörületesség és alázat kell hogy legyen a jelszavunk.
14. Tedd magad alázatossá az őszinte és gyakori gyónás révén.
15. Annak érdekében, hogy kitarts a hitben való életben, tanulj megfontoltságot; nem tudunk mindent egyszerre megtenni, és nem lehet szentté válni négy nap alatt.
És a +1: „Rendben! Akkor mikor kezdünk el jót tenni?”

Forrás: Aleteia.org
Fotó: Wikipédia
Magyar Kurír
(vn)


Ajánló:
B.Ú.É.K.! - 2016 
2015. óévi hálaadás és beszámoló a csíkszeredai Főplébánián
A 2016. ÉVI HÁZSZENTELÉS BEOSZTÁSA
Csak szilveszterező ifjaknak!  
A Gondviselés segítette útján - Papi arcélek

B.Ú.É.K.! - 2016




Dicsértessék a Jézus Krisztus! Katolikus köszönésünk ünnepének is mondhatjuk Újév napját.
Klopstock Frigyes (+1803) a német líra felvirágoztatója, a Messiás szerzője, protestáns ember volt. Svájcba utazott. A katolikus vidéken mindenki „Dicsértessék a Jézus Krisztus”-sal köszöntötte. Nem tudta, mit válaszoljon, de amikor megmondták neki, hogy a válasz: „Mindörökké! Ámen.” – így kiáltott fel: „Ez olyan természetes válasz, hogy ezt bizony kitalálhattam volna.”
A Székelyföldön még gyakori köszöntés ez, ne hagyjuk kiveszni. Kezdjük ezt az évet Jézus nevével, ezzel az elhatározással, hogy mindent Jézussal teszünk, aki értünk emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett.”
Krisztusban kedves testvérek!
Az új év első napja az Isten Fia, Jézus neve ünnepe, és Szűz Mária Isten Anyja ünnepe. Ők állnak az újszövetség és a Magyar Királyság kezdetén. Szent István minket Jézusnak adott és a Nagyboldogasszonyra bízott végrendeletében. Az égi Anya oltalmában így tudtunk megmaradni ezer éven át: „kinek öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.” (Jel 12,1)
Paul Levy, a katolikussá lett zsidó ember ajánlatára előbb, 1955-ben az Európa Tanács, majd 1986. május 26-tól a tizenkét csillagos zászló az Európai Unió hivatalos jele lett. E zászló 2007. január 1-jétől már a miénk is, az erdélyi magyaroké. A kék mezőbe, a csillagok közé mi, Szent István-gyermekei és EU-s tagok kell, hogy belerajzoljuk erényes életünkkel hitünket, örökös Királynőnk, Szűz Mária gyönyörű alakját. Ez a kiválasztottságunk és küldetésünk a világban. Erre a feladatra kötelez bennünket Szent Imre (1007-1031) és Szent Erzsébet (1207-1231), akiknek születése ezredik és nyolcszázadik évfordulóján történt az EU-ba lépés.
A múlt század elejétől,  különösen a "nagyhatalmak" egyoldalú és igazságtalan diktátumok óta szenvedünk. De van igazság a világban, éspedig az, hogy az Úristen nem feledkezik meg rólunk. Nem kímél meg a kínlódástól, aggodalomtól, erőfeszítéstől, de velünk van, erőt ad és felemel. Igaz, egészen más módon, mint ahogy azt mi egyedül-üdvözítő lehetőségként gondolnánk. Szabadításának kerete az Európai Unió, amennyiben ennek értékrendje Krisztus-i és Szent István-i. Éppen ezért ragaszkodjunk Jézus Krisztushoz és édesanyjához, a Magyarok Nagyasszonyához.

A 60-as években a  csomafalvi káplán (Barabás József) Borzontra járt misézni, mert a szekuritáte letartoztatta és bebörtönözte a gyergyóalfalvi plébánost. A káplán motorkerékpárral járt Borzontra. A misét követően a hívek valamelyike ha megkérte, ő szívesen bevitte Alfalu központjába. Akkoriban még töltött út volt, de azon is igyekezett megmutatni, hogy mire képes a motorkerékpár. Egyik alkalommal idősebb néni kérte arra, hogy vigye be a falu központjába. Kuporodjék fel – válaszolta. A néni fel is ült, s mivel a fogantyút nem ismerte, nem fogódzott meg, viszont a papot sem merte átkarolni. A rázós úton, a két falu határában a néni észrevétlenül lepottyant a motorkerékpárról. A központban hiába állt meg a káplán, mert nem volt, aki leszálljon. Ekkor tüstént visszafordult, hogy nézze meg, mi is történt az utasával. A két falu közti határban gyalogolt a néni, aki így fogadta a visszatért káplánt: Jaj, tisztelendő úr, úgy leestem, hogy azt se tudtam mondani: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Testvéreim, kapaszkodjunk a Szűzanyába, hogy alólunk se fusson ki a 2016-os esztendő, hogy Jézus Krisztus szeretetében megmaradva, elérjük üdvösségünket.
Kívánom, hogy a Szentlélek éltesse szívünk lángolását, hogy reményünk ki ne hunyjon soha. Az EU-s zászló üzenete erősítsen hivatásunkban, és tündököljön arcunkon, hogy a mennyei Atya gyermekei vagyunk.
Áldott, boldog Újévet kívánok. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Isten, áldd meg a magyart! 
 sok-sok gyerekkel, ha lehet ne migránssal.



Lukács Ernő szekszárdi gazda, aki 45 éve hűséges feleségéhez, 20 gyereke van, albérletből költözött tanyára, ahol valóságos munkával gazdagodott meg.

B. Ú. É. K.! 

2015. óévi hálaadás és beszámoló a csíkszeredai Főplébánián

Csíkszereda Szent Kereszt Főplébánia 2015.


Kedves Olvasók!
Krisztusban Szeretett Hívek! 
Az év utolsó napját - az Istentől kapott jótéteményekért -, hálaadó szentmisével zárjuk. Ilyenkor mindenik plébános beszámol híveinek az egyházközség életének számokban megragadható oldaláról: születésekről, keresztelőkről, esküvőkről, temetésekről, szentáldozásokról és az egyházközség gazdálkodásáról.
- Rómában a Virtus (erény) templomát Kr. e. 234-ben építették és melléje 23 év múlva Marcellus konzul felépítette a Honor (tisztelet) templomát. Az volt a különössége, hogy a Honor (tisztelet) templomába csakis a Virtus (erény) templomán keresztül lehetett bemenni. Ez szép jelképe annak, hogy a tisztelet helyére eljutni nem a gyönyörök, hanem az erények, vagyis a jó cselekedetek állandó gyakorlásának útján lehetett.
Az év utolsó estéjén mi is az erények templomából, a családi otthonból lépünk az Istentisztelet házába hálaadás végett.  
- A múlt évtől azzal búcsúztunk, hogy "Isten csodásan működik". Ezt megtapasztaltuk az idén is, ezért hálatelt szívvel magunkkal hoztuk jó tetteink ékszereit, az erényeket, és az Úr oltárára tettük sok-sok áldozatunkat,  miközben arra kértük Krisztus Urunkat, hogy segítsen bennünket továbbra is követésében.
- Kedves jó hívek! Ti most azt várjátok tőlem, hogy mondjam el, mit hoztam, mit tettem az Úr oltárára. 
Egy Andersen mesével indítom a 2015. évről szóló beszámolómat. „Élt egyszer egy pásztorfiú, aki egy ütött-kopott kunyhóban lakott a dombtetőn. Egy nap a pásztorfiú naplemente előtt kiült a düledező kunyhója küszöbére és elbűvölően tekintett arra a káprázatos palotára, amely a messze völgy öléből ragyogott fel hozzá. Egy este, mikor már többé nem bírt ellenállni a vágynak, elindult, hogy felkeresse a csodálatos álompalotát. A kis vándor lábait meg-megsebezték a tüskék, eltikkasztotta az út pora, míg végre céljához ért. 
- De Istenem, mi lett az alkony fényében tündérinek látott palotából?  - így tűnődött magában a pásztorfiú.
Az egész egy düledező rom, egerek tanyája, egy bedőlt, rozzant, régi ház és istálló. És a csodásan csillogó ablakok? Egyáltalán nincsenek aranyból, még csak tükörből sem, hanem töredezett, piszkos üvegablakok azok. Másnap hajnalban a csalódott, pásztorfiú megkínzott szívvel, szemében könnyekkel megindult hazafelé. Amikor az út első fordulójához ért megpillantott egy másik csillogó palotát a dombtetőn, egy új álompalotát, olyan ablakokkal, mint az olvasztott arany, tündöklően és fényszóróan a felkelő nap aranyzáporában. A saját kis pásztorkunyhóját látta fenn a dombtetőn aranyban ragyogni.
Mennyire hasonlítunk mi, boldogságkeresők a mese hőséhez, akik boldogságot keresünk az új év kéklő messzeségben, talán a nyugati világ délibábos, szivárványos, migráns világában.
160 évvel ezelőtt írta Petőfi: „Miért aggódol, lelkem jó anyám,/ Hogy kenyeretek barna, emiatt?/ Hisz meglehet: ha nincs idehaza,/ Tán fehérebb kenyérrel él fiad./ De semmi az! csak add elém, anyám,/ Bármilyen barna is az a kenyér./ Itthon sokkal jobb ízű énnekem/ A fekete, mint máshol a fehér.
- Most a búcsúzóra irányítom figyelmeteket.
A Szilveszter-esti fényben az Óév vegyes érzelmekkel távozik közülünk a múlt városába, miközben az Újév már befordult az utcába. Viszi egyrészt azt a sok bánatot, szomorúságot, csalódást, testi-lelki szenvedést, ami az elmúlt esztendőben sújtotta az embereket. De ott vannak az emberek bűnei is, amelyekhez még ragaszkodnak. Még szerencse, hogy sokan elégették sajátjukat a bűnbánat tüzében, a szentgyónásban.
Egy másik, kisebb, de kedvesebb csomagot is visz. Ebben vannak összegyűjtve az emberek jótettei és az igaz örömök drágagyöngyei. A jóság, tisztaság, hűség, szorgalom, alázat, türelem, istenszeretet és társai mind-mind megtalálhatók, amit az Óév csendesen Isten kincstárába helyez. 
- A plébániánk évi leltárát hoztam el, amit nemsokára átadok az Óévnek.  
A) A lelkiek, szellemiek terén:
1. Hétköznap 4 mise, vasárnap 11 szentmise kegyelméből táplálkoztunk. Csak így lehet Eucharisztikus közösségként élni.
Januárban megtekintettük a Makovecz Imre műépítész munkáinak kiállítását a Millenniumi-templomban.
2. Január (2-6 között) megtartottuk a házszentelést, a családok megáldását.
3. Január 11-én felhívást intéztünk a Krisztus világa folyóirat minden olvasójához és a hívekhez, hogy segítsenek a szórványban élő csekély számú magyar hívőnek egy-egy Krisztus világa előfizetésével. Ezzel nekik örömet szerezünk, egyben segítjük megmaradásukat. Így hatvan szórvány közösségbe 300 lapot tudtunk elküldeni. Öt lapra egy évi előfizetés postai költséggel 100 lej, 10 lapra 200 lej volt.
4. Január 19-25 között megtartottuk a város keresztény felekezeteivel közösen az egység imahetet, melynek mottója: „Jézus így szólt hozzá: Adj innom!”  (Jn 4,7.)
5. Két alkalommal is gyűjtést rendezünk a Mária Rádió fenntartására.
6. Február 11-én, a Lourdes-i Boldogasszony napján, az esti misében idős és járóbeteg testvéreinknek kiszolgáltattuk a betegek szentségét.
7. A Betegek világnapja alkalmából a csíkszeredai plébániák/parókiák, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa támogatásával gyűjtést szerveztünk a Csíkszeredai Megyei Kórház gyermekosztályának támogatására. 
8. Február 25-én Jegyes kurzust indítottunk, ugyanakkor bekapcsolódtunk  az iskolai vallásórák melletti kampányba,  típusnyomtatványt osztottunk a szülők tudják március 6-ig gyermekeiket az iskolai vallásórára beíratni.
9. Március 13-án, péntek este megemlékeztünk az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 167. évfordulójáról. A Szent Kereszt templomban a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara tartott hangversenyt. Március 18-án este a csíkszeredai Lux Aurumque kamarakórus koncertjére került sor a Szent Kereszt-templomban.
10. A nagyböjti keresztutat, a Szent Antal kilencedet, a májusi litániát, Szent Rita kilencedet, a Jézus Szíve tiszteletet ápoltuk és október folyamán a rózsafüzért imádkoztuk.
11. Március 30 - április 1-eje között nagyböjti lelkigyakorlatot tartottunk, amit Ft. Ferencz Imre ny. plébános atya vezetett.
12.  Körmenetben tettünk hitvallást virágvasárnap, nagyszombaton éjjel, Úrnapján és a csíksomlyói búcsúra menet. Külön megemlítem a Húsvéti ételszentelést, melyről az M1 és a Duna tv részleteket mutatott. A  körmeneteken és az ételszenteléskor fegyelmezett magatartásukat most is köszönöm. Katona nemzet vagyunk, eleinkhez méltóan viselkedtünk.
13. Április 19-én a kárpátaljai magyarok megsegítésére gyűjtöttünk: 4.903 lejt eljuttattunk a Főegyházmegyei Caritashoz.
14. Április 29-én Gyulafehérvárra zarándokoltunk, dr. Jakubinyi György érsek atya  püspökké szentelésének 25. évfordulójára.
15. Pünkösd napján a 11 órás misén a Győri székesegyház kórusa énekelt a Millenniumi templomban.
16.  Szentháromság vasárnapján megtartottuk a bérmálást.
17. Június 6-án az elsőáldozókkal a szécsenyi Deszkatemplomhoz zarándokoltunk.
18. Június 7-én gyűjtést tartottunk a nepáli földrengés károsultainak megsegítésére.
19. Június 14-én keresztaljával mentünk ki a Hargita-fürdő feletti csúcsra, ahol a Történelmi Vitézi Renddel a Csicsói Hargitán Apostoli keresztet állított.
20. Június 21-26. között a "Częstochowai Fekete Madonna" zarándoklaton vettünk részt, autóbusszal Budapestre és onnan vonattal utaztunk Częstochowába – Krakkóba az Isteni Irgalmasság és a II. Szent János Pál bazilikákba látogattunk, majd a királyi várba a magyar-lengyel barátság jegyében koszorúztunk.
21. Élő Rózsafüzér Csíkszeredáért zarándoklatot tartottunk három alkalommal.
22.  A hívek közösségében megültük a Szent József kápolna, a szécsenyi Szent Kinga búcsút, a Szent Kereszt templom és a Millenniumi-templom búcsúját. Elzarándokoltunk a Szent Anna-tói kápolna búcsújára, valamint a hargitafürdői Szent István búcsúra. 
Augusztus 20-án, Szent István magyar király ünnepén templomi megemlékezést tartottunk és koszorúztunk a Szent István domborműnél. 
23. Augusztus 1-jével új munkatársat kaptunk, Ft. Tódor Attila újmisés személyében.
24. Augusztus 18-22. között többen részt vettünk az Isonzó-Doberdói zarándokúton, ahol a 82-es székely hadosztály egy része harcolt az I. világháborúban. Felkeressük a magyar és osztrák katonatemetőket, ahol kegyeletünket szentmisével és koszorúzással róttuk le. Aug. 20-án miséztünk, ahol 1918. aug. 20-án Gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök misézett a székely katonáknak.
25. A Szent Kereszt templomban szeptember 14-én az egyházmegyei örökös szentségimádást megtartottuk, úgyszintén  minden hó első vasárnapján szentségimádást végeztünk.
26. Augusztus 27-én megemlékeztünk a 20 éve elhunyt Antal József csíkszeredai főesperes-plébánosról. Szeptember 28-án pedig Borbély Gábor főesperes-plébánosról.
27. Szeptember 27-én, Szentírásvasárnap a Millenniumi-templomban csoportos szentírás-olvasást tartottunk, amelybe bekapcsolódtak a lelkiségek tagjai is. E vasárnapi perselyt a Katolikus Magyar Bibliatársulat megsegítésére továbbítottuk.
28. Október 7-én Tiszta szerelem! Lehetséges?címmel imaestet tartottunk a Millenniumi templomban, a Szoc. Testvérek és a Segítő Mária Gimnázium közreműködésével.
29. Október 18-án Missziós vasárnap vendégül láttuk az Isteni Ige Társasága budatétényi házból érkezett atyákat. A templomi persely adományt a missziók megsegítésére fizettük be.
30. November 15-én Árpád-házi Szent Erzsébet gyűjtést tartottunk a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására.
31. Szentcsalád vasárnapján a perselyezés a Főegyházmegyei Családpasztorációs Központ támogatására történt.
32. Az adventi roráté misék felemelőek és léleképítőek voltak. Megteltek templomaink. Szentségekhez járultak a tanulók és a felnőttek is, ezért karácsonyunk békés, meghitt lelkületet hozott.
33. Szentcsalád ünnepén az 5 órás szentmisén köszöntöttük a 25., 50., 55., és 60. éves jubiláns házasokat és családokat.
34. Az év során felnőtt oktatást tartottunk: a keresztelői felkészítőt hetente, és  8 hetes jegyes kurzust három alkalommal alkalommal, valamint külön oktatást.
35. Az otthoni- és kórházi betegeket rendszeres látogattuk és szentségekkel elláttuk.
36. A gyerekek első-gyónására és áldozására, valamint a bérmálkozásra heti rendszerességgel készültünk. A plébániai hittanórákat október elejétől heti egy órában tartjuk májusig.
37.  A ministránsképző van minden szombaton. A hittanos, ministránsaink voltak a karácsonyi harmadik műsor szereplői. Az első két műsort a Petőfi Sándor Iskola tanulói adták elő. Munkájukat most is köszönöm.
38.  Heti rendszerességgel találkoztak a lelkiségi csoportok, keddtől péntekig esti szentségimádást végeztek. Külön közösségi- és imanapokat tartottak.
39. A sajtó-apostolság terén hetente megjelentettük az Egyházközségi Apostolt 2200-3000  példányban. Plébániánk új lapja október 14-én betöltötte a 11. évét. Emellett már hatodik éve szerkesztjük a Krisztus Világa katolikus családok folyóiratát is.
40. Művészek, kórusok, együttesek fellépését segítettük, könyvbemutatókat tartottunk, bekapcsolódtunk iskolai, városi megemlékezésekbe, megyei kulturális rendezvényekbe. Kiállítások és rendezvények programjaihoz kapcsolódtunk és anyagiakkal segítettük. A lelki napok megrendezését, lelkiségi csoportok működését, kórustalálkozót (Gaudete), a Márton Áron Katolikus Képzőt, az Oltáregylet és Nőszövetséget, valamint a M. Á. Férfiszövetséget támogattuk. Jótékonysági koncertek tartásában partnerek voltunk. Támogatjuk a Mária Rádiót, a helyi sajtót, mindezeket önkéntes alapon segítjük.
41.  Megünnepeltük márc. 15-ét, augusztus 1-jét a Nyerges-tetőn, Szent István király napját és okt. 23-át. Megemlékeztünk 1920. jún. 4-éről, Mindenszenteknapján halottainkról. November 28-29-én megtartottuk a hagyományos csíkszeredai Csángó Napot. Ez alkalommal a pusztinaiakat segítettük. 

Az óév az alábbi adatokat is viszi Plébániánkról: 
Megkeresztelkedett 164 személy.  
Fiú: 85, ebből törvényes 60., törvénytelen 25.;  
Lány: 79, törvényes 56., törvénytelen 23. 
Összesen törvényes 116, törvénytelen 48.  
1 éven aluli 134, 1-7 év közötti 23, 10 éves 7.

Elsőáldozó lett májusban 123 gyermek66 fiú és 57 lány, és 3 felnőtt férfi.

Az évi ünnepélyes bérmáláskor  100 személy bérmálkozott = 53 fiú/férfi,  47 lány/nő.

Házasságot kötött 68 pár = tiszta r.k.+r.k.=52, vegyes 16: kat+ref=17, kat+ort.=2., kat+unit=2.

Temetés: 104.  Ebből plébániánk híve 100. Máshonnan idehozott 4.
Férfi 54, ellátva 27., ellátatlan 26., ártatlan 1.
Nő 50. ellátva 36, ellátatlan 14.
Összesen ellátva 63, ellátatlan 40., ártatlan 1 fiú. 
Más honnan ide temetkezett: 3 férfi és 1 nő.

A katolikus egyház tagja lett: 1 személy.

Szentáldozások száma: 171.000.
Ebből a Szent Kereszt templomban 153.500.
a Szent József kápolnában 17.500.
Mindezért Istennek legyen hála.


B.) Az anyagiak terén sikerült:
1.  Sikerült befizetni a Gyulafehérvári központ fenntartására, az iskola alap, a teológia és a szórvány támogatására híveink után - ha fizet egyházadót vagy sem - a 6 lej összeget. Híveink 30%-a az évi egyházadóval el vannak maradva. Mi csak a lelkiismeretre és az egyházunk törvényére tudunk hivatkozni. Itt megjegyzem, hogy a tavalyhoz képest a befizetések összege nem csökkent.
2.  A főegyházmegyei gyűjtéseket megtartottuk: pl. a Szent Erzsébet gyűjtést, a missziók javára, a bibliatársulat, a családpasztoráció, a nepáli földrengés károsultainak támogatására, de ezen kívül műtétre szorulók résztámogatására, valamint gyógyszer vásárlásra adtunk. Mindezt közösen a kevésből, de szeretettel adtuk.
3. A Csipak-házat még a múlt év végén átrendeztük és annak célt adtunk.
4. Sikerült a Millenniumi-templom nyugati tornyának rendbetétele és a bejárati lépcsőzetek terméskőre való lecserélése.
5.  Sikerült a Segítő Mária Líceum Bentlakásának nyílás-záróit rendezni és a villanyvezetéket javítani.
6. Sikerült a Millenniumi-templom orgonáját megépíteni és az elvégzett munkálatokat kifizetni.
7. Az I. és II. világháborúban elesett csíkszeredai katonáink emlékművének tervét engedélyeztettük, a munkálatot megrendeltük, amit az újévben fogunk felavatni.
8. Sikerült a Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége nevében a csíkszeredai Márton Áron szobor-együttes kiöntésének összegét megszerezni. A szobrot a Polgármesteri Hivatallal közösen 2016. pünkösdvasárnapján fogjuk ünnepélyesen felavatni a bérmálási szentmise után.

Nem sikerült és jövőre maradt feladatok:
1. A visszakapott Csipak-telket nem sikerült felszabadítani a toldott épületben működő Megyei Erdészeti Igazgatóság ellenállása miatt. Mindegyre peres ügyet indítanak a plébánia ellen. 
2016. évre marad:
2. Az I. és II. világháborúban elesett csíkszeredai hősi halottak emlékművének elkészítése, valamint a Millenniumi-templomtér Makovecz Imre terve szerinti kiépítése.
3. A Millenniumi-templom orgonájának teljes befejezése január folyamán.
4. A Szécsenyi templomtelek új kerítéssel való ellátása.   

Bevételünk és kiadásunk után az Úr 2015. évét ......... lej egyenleggel zárjuk.
Örvendetes, hogy mindig számíthatunk Isten kegyelmére és egymás jóindulatára.
- Ismételten köszönöm a kedves hívek hitvalló helytállását, és az évfolyamán nyújtott mindennemű segítségét. Köszönöm Főpásztorunk erkölcsi támogatását, a segédpüspök úr szolgálatát, a Megyei Önkormányzat anyagi segítségét, a Polgármesteri Hivatal városunkért tett erőfeszítéseit, a piarista és pálos atyák szolgálatát, a munkatársaim fáradozását, az imádkozó családok helytállását és a vállalkozók készségét.
- Isten után továbbra is mindenki részvételére számítok, különösen gondolok a hátrálékos hívekre, hogy a fent említett feladatokat közösen és gyümölcsözően tudjuk jó végre vinni egyházközségünkért, városunkért.
Egy történettel zárom beszámolómat: Cyrus, a világhírű perzsa uralkodó 12 éves korában, a médek uralkodója, nagybátyja udvarába került. Idő teltével feltűnt a királynak, hogy a fiatal fiú nem engedi, hogy poharába bort töltsenek. Kérdőre vonta hát Cyrust, hogy miért nem iszik bort. Attól félek – felelte, hogy a bort megmérgezték, mert mikor a minap, születésnapodon, barátaiddal lakmároztatok, észre vettem, hogy a szolga mérget öntött poharaitokba. A király csodálkozva nézett a fiúra. Igen, az úgy volt – folytatta a fiú -, hogy, akik ittak belőle, azoknak testük is és eszük is megbénult. Először összevissza kezdtek beszélni nagy hangon, és egyik sem figyelt a másikra. Azután énekeltek, ahányan annyifelé, más szöveget és dallamot, úgy, hogy azt alig lehetett kibírni. Majd még táncolni is akartatok, de lábaitokon nem tudtatok állni, csak úgy tántorogtatok. A végén azt sem tudtátok, hogy kik vagytok. Te nem tudtad, hogy király vagy, azok pedig nem tudták, hogy alattvalók.  
Szórakozzunk tehát bölcsen és okosan, mert az Óév összecsomagol és elmegy, pedig ő is boldogan érkezett szilveszter estén a földre, mint ahogy az Újév is érkezik. Ennek táskája is tele van reménnyel, hittel és szeretettel. Ezek a kincsek, amelyek értékessé teszik az emberi életet. Benne van a jóakarat, a kegyelem, melyektől a családok és a nagyvilág békéje függ. Akik ebből merítenek, megszentelődnek... 
Éjfélkor megszólalnak a Millenniumi-templom harangjai, kint az utcán rakéták durrognak, az Óév kezet fog az Újévvel és elszáll. 

Az Újév pedig elindul a templom felé, hogy Isten segítségét kérje az emberekre. És arra gondolt, milyen jó lenne, ha Ő, a boldog Újév boldog Óévként távozhatna – egy év múlva.
És ez így is lesz, ha Jézus nevét hívjuk segítségül, s az Ő szeretetében igyekszünk élni. Jézus szeretetében élve, Szűz Mária oltalma alatt, békés, tündöklő palota lesz minden családi otthon.  

Hirdetés: 
Az óév utolsó félórájában a Millenniumi-templomban csendes szentség-imádást végzünk, majd elharangozzuk az Óévet és köszöntjük az Újévet. 
Újév napján szentmisét végzünk: reggel 8 órakor, 11, ¼1, 17 és 19 órakor. 
Szombaton hétköznapi miserend van.
A házszentelést január 2-án kezdjük a hagyományos beosztás szerint.  
Megtekinthető: A 2015. ÉVI HÁZSZENTELÉS BEOSZTÁSA - Csíkszereda Szent Kereszt Főplébánia
 
Mindnyájuknak Boldog Új Évet Kívánok!


Csíkszereda, 2015. Szilveszter estéjén

Msgr. Dr. Darvas-Kozma József 
pápai káplán, esperes-plébános 



Éjszaka közepén sürgősen beteghez hívják az orvost. Megvizsgálja majd intézkedik:
- Legyenek szívesek hívják azonnal a beteg ügyvédjét, a plébános urat, a hozzátartozókat és egy közjegyzőt is.
Mindenki intézkedik.
- Olyan súlyos az állapotom, doki? - kérdi a beteg.
- Nem, magának kutya baja, de legalább nem én leszek az egyetlen balek, akit potyára felkeresnek az éjszaka közepén.
(Krónika, 2015. dec. 31.)

**
A csíki meteorológus a népi időjárás felől érdeklődik Szilveszter reggelén a székely bácsitól:
- János bácsi, ha a szibériai hidegek Romániába érkeznek, akkor mit kell csinálni?
- Megkérjük az oroszokat, hogy fűtsenek be
Romániának, mert ehhez ők nagyon jól értenek!

B.Ú.É.K.! = Bízd Újra Életed Krisztusra!
 


Ajánló:
A 2016. ÉVI HÁZSZENTELÉS BEOSZTÁSA
Csak szilveszterező ifjaknak!