2014. 12. 21.

A 2015. ÉVI HÁZSZENTELÉS BEOSZTÁSA - Csíkszereda Szent Kereszt Főplébánia




A házszentelés szentelmény, amit az egyház a középkorban vezetett be, hogy Vízkereszt napján az emberi hajlékokat megszenteljék. E nap az Istenfia megtalálása, az Úr kijelentése ünnepe. Háromkirályok napjának is hívták – Gáspár, Menyhárt, Boldizsár –, amely az Egyház egyik ősi ünnepe. Magyarföldön az Árpád-házi királyaink koráig nyúlik vissza. A házszentelés, az áldások közé tartozik és valami jót akar előidézni. A személy legmélyének a jó megtételére való ráhangolását kéri Istentől, mert ő a szívek és vesék ismerője. Az áldás valami olyan, amit a haldokló apa átadhat fiának, amit a kézfeltétel, a szó vagy valamely ajándék közvetít.  
Az áldás szavai hatékonyak és visszavonhatatlanok. Akit vagy amit megáldanak az is áldás forrásává lesz. Isten adhat áldást embernek, állatnak, földnek. Az Úr megbízása alapján a leviták adtak áldást a népre. Jézus is megáldotta a gyermekeket - áldást mondott az utolsó vacsorán -, majd a tanítványait mennybemenetele előtt. Őket arra oktatta, hogy azokra, akik őket átkozzák, áldást mondjanak.
Dicsőséges eljövetelekor, akiket jobbjára állít, azokat áldottnak mondta. A házszenteléskor Jézus egyháza által viszonozza a napkeleti bölcsek, egyben a hívek látogatását. A közös imádság és áldás segítsen bennünket, hogy az életet odaadóan tudjuk szolgálni. „Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus Krisztus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának” (Kol 3, 17). 

Házszenteléskor nyilvánosan megvalljuk keresztény hitünket, és Krisztus áldását kérjük. A szentelés ünnepélyesen folyt le, a pap nemcsak a házat, hanem a benne lakókat is megáldja, és őket Isten oltalmába ajánlja. Amikor a pap szenteltvízzel meghinti a hajlékot, ezt mondja: „Emlékeztessen a szenteltvíz keresztségünkre és Krisztusra, aki szenvedésével és feltámadásával megváltott minket!” A mester (diák, kántor) a háromkirályok nevének kezdőbetűit kereszttel és évszámmal felírja az ajtóra vagy a ház szemöldökfájára: G + M + B + 2015.

Az asztalt fehér terítővel, abrosszal terítették le, rátették a feszületet, amit az imádság végén a családtagok megcsókoltak. Így fejezték ki szeretetüket Jézus iránt. Kezükben az égő gyertya a Krisztus elé járulást, a készenlétet jelentette. 

A csengettyüsök vagy híradók becsengetnek a családokhoz.  
Akik fogadják a szentkeresztet, azok ajtajához krétával kereszt jelet rajzolnak. 
Ahol nincsenek otthon vagy nem tudják fogadni, azok ajtajához egy vonalat húznak.

A családok közben figyeljék a csengettyüsök járását, vagy szóljanak a szomszédjuknak, hogy értesítsék és akkor nem maradnak ki. Ha valaki nem volt otthon vagy valamilyen technikai hiba miatt nem vették észre a csengettyüsök járását, akkor a plébániára telefonáljanak be és akkor meglátogatjuk. A pótházszentelést január 10-én, szombaton tartjuk.
Telefon számunk: 0266-311726.
 

Január
               Utcák szerint



2.
Péntek
1.     Kossuth L. u. páros számú oldal.
2.     Kossuth L.  páratlan, Brassói út 5-7 szám.
3.     Márton Áron u., O. Goga u.
4.     Nagy István u.
5.     Gál Sándor u., Márton Á. u., Petőfi u., Tudor V. u., Miron Cristea u., Akarat u., Puskaporos u., Mikó u., Bérc u., Dr. Dénes László u.
6.     Szabadság tér. 


3.
Szombat
1.     Nagyrét u.
2.     Temesvári sugárút Fogászattól (torony blokkok délután).
3.     Temesvári sugárút 53-as tömbházától (45 - 65-ig).
4.     Decemberi forradalom u. (torony blokkok délután).
5.     Szécseny negyed
6.     Nagyrét u. 18-24, Temesvári 53-57


4.
Vasárnap
1.     Hargita u. páros tömbházak
2.     Hargita u. sorházak, garzonok, Búza, Levendula, Olt, Sas u., Remény u.
3.     Akác u., Gyár u., Baromtér u., Vadász u. 
4.     Mérleg u., Villanytelep u.
5.     Fűzfa u. 2. számtól
6.     Hargita u. Páratlan tömbházak, Fűzfa 9, 11.

5.
Hétfő

1.     Brassói út 9, M. Sadoveanu u., Bălcescu u.,  Hősök u.
2.     Múzeum, Vártér, Rendőrség, Brassói út sorházak, Ifjúság u., Gólya u., Zöld Péter u., Gábor Áron u., Bolyai u., Hóvirág u.
3.     Testvériség u. páros, Dózsa/Szász E. u.,
4.     Testvériség u. páratlan, Mailáth G. K. tér, Körösi Cs. S. u.
5.     Piac u., Eminescu u.


6.
Kedd
Vízkereszt

1. Szív u. páros.
2. Szív u. páratlan.
3. Jégpálya u. páros.
4. Jégpálya u. páratlan.
5. Vörösmarty u., Fürdő u., Hajnal u., Halász u., Tavasz u. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése