2013. 02. 16.

Csak bérmálkozóknak



Az életvágy korunkban soha nem látott méreteket öltött. Egyrészt a pénzvilág által gerjesztett fogyasztói szemlélet, másrészt az emberi haladás kínálta lehetőségek fokozzák. Istenünk azért oltotta belénk az élet (mindig többet akaró) szeretetét, hogy ez az örökké dinamikus életvágy utat és kifutást keressen és találjon a végtelenbe, a Szentháromság egy Isten világába.
Tudjuk, hogy az ember nem képes életének a célját önmaga megalkotni, de képes a célt felismerni és keresni. A magunk alkotta célok, sohasem vezetnek túl önmagunk korlátain, megrekednek az önzésben és az önmegváltónak vélt emberi okoskodásokban.
Nekünk, akik hiszünk Istenben és az ő Fiában, jobban kell szeretnünk az életet, mint bárki másnak, lobogjon bár benne az alkotásnak vagy az élvezésnek égig érő lángja.
Hogyan szerethetem jól az életet, és hogyan lehet részem az elképzelhetetlenül teljes életben, az Isten szentháromságos életében? Hogyan érhetem el a keresztény nagykorúságot?
304 oldal, 12 lej
Ifjú barátom, ez a könyv segítséget akar nyújtani, hogy Lélek szerint is nagykorúvá érjél. Ne sajnáld magadtól a legjobb befektetést. Ehhez nem pénz, hanem másféle tőke szükséges. Azzal a tőkével te is rendelkezel, úgy hívjuk, hogy jóakarat, értelem és idő. 
Ha valaki vagy valami, számodra érték, tőle semmit sem sajnálsz. Lehet-e valami fontosabb ezen a világon, mint az élet, amely örök?
Egy kenyai néger mondta: „Ti európaiak, értékes órákat viseltek kezeteken, de soha sincs időtök semmire. Nekünk nincsenek drága, tetszetős óráink, de van időnk mindenre.”
Törekedj tehát megismerni Jézust, akiben Istenünk gazdagon megajándékozott minket a földön és a mennyben. Ha megismered Jézust és szeretetében magadat, akkor megtalálod életed célját: szeretni fogod Őt, tökéletesedsz hitedben, és boldog leszel.

A rejtett kincsek itt vannak:

Bérmálásra készülünk
Csak bérmálkozóknak! 1. rész
Csak bérmálkozóknak! 2. rész
Csak bérmálkozóknak! 3. rész
Csak bérmálkozóknak! 4. rész

 

 

 

 

                    Sajgó Szabolcs: Legyen időd...

 
Legyen időd gondolkodni...
ez az erő eredete.
Legyen időd játszani...
ez az örök fiatalság titka.
Legyen időd olvasni...
ez a bölcsesség forrása.
Legyen időd imádkozni...
ez a legnagyobb erő a Földön.
Legyen időd szeretni, s hogy mások szerethessenek...
ez Isten adta kiváltság.
Legyen időd barátságosnak lenni...
ez az út a boldogság felé.
Legyen időd nevetni...
ez a lélek muzsikája.
Legyen időd adni...
túlságosan rövid a nap, ahhoz hogy önző legyél.
Legyen időd dolgozni...
ez a boldogulás ára.
Legyen időd cselekedni tiszta szeretetből...
ez a mennyország kulcsa.
Figyelj a Mára!
a Tegnap csak egy álom,
a Holnap csak egy látomás:
a helyesen megélt Ma tesz
boldog álommá minden Tegnapot,
és minden Holnapot reményteljes látomássá.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése