2018. 04. 09.

A három igen! A három igazság!

Ha Gyümölcsoltó üdvtörténeti eseményét szemléljük, azt mondhatjuk, hogy három „igen”-en áll a mi üdvösségünk. Számunkra csak a harmadik „igen” kimondása lesz üdvösséget adó. Ami kétezer évvel ezelőtt Názáretben történt, azt a Zsidóknak írt levél érteti meg velünk, amikor az Atya és a Fiú párbeszédét leírja: „Íme, eljövök, hogy megtegyem akaratodat” (Zsid 10,4-10).
1.   Ha ünnepünk tartalmát nézzük, akkor az első „ige”-t a második Isteni Személy, a Fiú mondta ki. A Fiú engedelmeskedik az Atya akaratának és áldozatával „elveszi a világ bűneit”, megváltja a világot. Próbálták az emberek Jézus születése előtt is megsemmisíteni a bűnt. Főleg engesztelő áldozatokkal. De „lehetetlen ugyanis, hogy a bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.” Az Isten adott aztán megoldást.
Fotó - Iochom Zs.
A Szentháromság örök szeretetközösségéből az általa teremtett szeretetközösségben, a családban jelenik meg a világban. Az Isten Fia ezzel szállt le a Szűzanya méhébe: „Nézd, megyek Istenem, hogy teljesítsem akaratodat”. Isten akarata pedig az volt, hogy Fia úgy semmisítse meg a bűnt, hogy embertestében, melyet a Szentlélek alkotott neki, vigye a bűnt a kereszt fájára, áldozza fel magát véres kínhalállal. Erre mondott igent Isten Fia megtestesülésével, és erre mondott igent a Szűzanya is. Jézus vállalta, hogy Isten dicsőségéért, a mi üdvünkért lesz a Fájdalmak Embere.
2.   A második „igen”-t „a kegyelmet talált” názáreti Szűz mondta ki: „Legyen nékem a te igéd szerint.” Őt fogantatásának pillanatától kezdve Isten alkalmassá tett az együttműködésre, hiszen nem engedte, hogy emberi természetét megfertőzze a bűn. És az Ige testté lett, a Szűz pedig anyává. A Szűzanya vállalta, Isten dicsőségéért és a mi üdvösségünkért, hogy Fájdalmas Anya lesz. Az ősszüleink, Ádám és Éva „nem”-jét e napon a Fiúisten és édesanyja „igen”-né változtatta. Szűz Mária élő hittel hagyatkozik arra, akitől a hívás érkezett, és megy előre, engedelmeskedik. Másképp mondva, Mária nagysága az, hogy belesimult Isten örök tervébe és eggyé vált az ő akaratával.
Boldog VI. Pál pápa, mikor a Szentföldre zarándokolt, Názáretet „az Evangélium iskolájának” nevezte, mert itt mindenki tanulhat. Itt tanultuk meg a teremtés és újjáteremtés fenségét látni és a hit által annak részese lenni. Jézus első tanítványai megértették és lejegyezték: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16, 15-16) Ezzel eljutottunk a harmadik "igen"-ig. 
3. A harmadik „igen”-t, a Krisztusban hívő ember, vagyis mi mondjuk ki: „Uram, az örök élet igéi nálad vannak.” Tamással apostollal pedig: „Én Uram, és én Istenem!” Mi, akik az ősbűn következményeként bűnös természettel születtünk, de a keresztségben kegyelmet kaptunk.
Aki felismeri Isten irántunk tanúsított szeretetét és azt hittel elfogadja, az lesz Isten gyermeke.
Ezt teszi a kegyelem. Az Atya teremtette a világot, a Szentlélek alkotta meg Krisztus emberi testét 
Máriában és Krisztus a kegyelem által újjáalkot minket. Ez valóság, amit hittel, a „harmadik igennel” 
alkalmazunk magunkra, amikor a láthatatlan kegyelmet közvetítő látható jeleket, a szentségeket 
vesszük. Ez alkalmassá tesz az Istennel és egymással való együttműködésre. Ettől lesz igaz, jó, szép 
és szent az életünk.
Gyümölcsoltó napján gondoljunk életünk igazságára: Életünk Istenben van elrejtve.  
Biztos az emberiség diadala, mert Isten résztvevője lett történetünknek. 
- Jézusban az emberiség győzött. 
- Győzelem az Isten-országának megalapítása. 
- Győzelem, hogy az ember Isten világába emelkedhet. Ez az ünnep igazsága.
Ezt az igazságot segíti és erősíti, hogy Gyümölcsoltó az ajándékok napja is, mert szívhez szóló imát kaptunk: az Üdvözlégyet.
- Ma kaptuk e valóságot: Szűzanya. Benne egyesül a szűz tiszta érintetlensége az anya termékeny szeretetével. Ma kaptuk édesanyánkul a Szűzanyát. Mert azzal, hogy anyja lett Jézusnak, anyánk lett nekünk is, akik tagjai vagyunk Krisztus titokzatos testének.
- Ma kaptuk Jézust, s vele a megváltást és az örök életet.
Mindez értünk történt.
Mit is adhatnánk annak, akitől az élet szerzőjét kaptuk?
Nemcsak igenünket, hanem amit a Szűzanya mondott a kánai menyegző szolgáinak: Tegyétek, amit Jézus mond! 
Istenhez csak ez méltó, mint a magyar emberhez a három igazság!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése