2018. 04. 25.

2018-ban bérmálkozóknak 13.


13. A szentségi és liturgikus élet            
Cél: Az egyházi liturgikus életbe való bekapcsolódás.
Az embernek, aki felismeri Istent, és a maga teremtményi mivoltát, Istentől való függését, kötelessége Istent dicsőíteni. Ezt teszi az imádságban, de ezt teszi a hittestvéreivel együtt az Egyház közösségében a liturgiában.
1)      Az Egyházban közösen végzett dicsőítése a liturgia. Azért előbbre való, mert az Egyház istentiszteletét maga Jézus Krisztus végzi, akiről tudjuk, hogy az Egyház feje.
a) Mi volt és mi most is Jézus istentisztelete? Az ő teljes engedelmessége és önátadása mennyei Atyjának. „Jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem.”(Zsid 10,7). Egész életében az Atya akaratát teljesíti: „mindig azt teszem, ami tetszésére van” (Jn 8,29) és engedelmességében kitart egészen a szégyenletes kereszthalálig.
b) Az Ószövetség véres, külsőséges áldozatai nem tetszettek Istennek, mert hiányzott belőlük a lelkület, de annál kedvesebb volt Fia áldozata. Megdicsőítette őt a feltámadásban és mennybemenetelben, olyan nevet adott neki, hogy nevére minden térd meghajoljon, s minden nyelv hirdesse, hogy Jézus Krisztus az Úr. (Fil 1,9-10). Nekünk, embereknek pedig megbocsátott Jézus kedvéért és visszafogadott minket gyermekei közé.
2) Jézus Krisztus azt akarta, hogy áldozata örökké megmaradjon az Egyházban. Ezért rendelte az utolsó vacsorán a szentmiseáldozatot, amelyet az Egyház mindegyre bemutat, megjelenít, naponta többször is. Jézus keresztáldozata válik jelenvalóvá, és minket is bevona a maga önfeláldozásába, hogy ajánljuk fel mi is Őt magunkért és vele együtt saját magunkat. A szentmise az Egyház legfőbb és legértékesebb istentisztelete, általa jut el hozzánk, ér el minket a megváltás, annak gyümölcsei. Belőle származik a többi szentség, az Egyház szenteléseinek, áldásainak és imádságainak minden hatóereje. Most inkább a szentségekkel és egyéb istentiszteletekkel, vagyis általában az Egyház liturgiájával.
3) Liturgia alatt az Egyház minden hivatalos istentiszteleti cselekményét értjük, amit az Egyház a hívekkel, vagy a pap által a hívek nevében végez (pl. zsolozsma). a) A liturgiában az istentiszteletre egybegyűlt hívekben mutatkozik meg az Egyház, hogy kikből áll. Ilyenkor látszik, hogy kik a hívei.
b) A liturgiában mutatkozik meg az is, hogy az Egyház valóban Krisztus teste. Krisztus ma is jelen van az Egyházban: Jelen van az egybegyűlt közösségben. (Mt 18, 20). Jelen van az ő igéjében. Jelen van a liturgiát vezető pap személyében, aki őt képviseli. Általa maga Krisztus cselekszik. Jelen van azután az átváltoztatás szavaira istenségével és emberségével a kenyér és bor színe alatt. (vö. SC 7).
c) Krisztus nem egyedül, egymagában dicsőíti az Atyát, hanem a liturgiában, mint az Egyház feje maga mellé veszi az egész Egyházat. A liturgia az egész Egyház cselekménye. A hívek általános papsága (1Pét 2,9) abban áll, hogy Krisztussal együtt életüket Istennek szenteljük, s vele együtt dicsőítjük az Atyát. Ezért vannak a miseimák többes számban. De részük van a szentségek kiszolgáltatásában is. A keresztségben befogadják maguk közé a megkereszteltet és ígérik, segíteni fogják, hogy jó keresztény legyen. Segítik példájukkal a bérmálkozót, hogy ez betartsa ígéreteit stb. Az Egyház kívánja, hogy minden szentséget a templomban, a hívek jelenlétében szolgáltassanak ki. A liturgia annyit ér, amennyire egy szívvel-lélekkel kérjük benne az Istent.
d) A liturgia az örökkévalósággal is összekapcsol bennünket (vö. KEK 1136): az angyalokkal és szentekkel.  
4) A liturgia és a külsőségek. A liturgia csak úgy kedves Isten előtt, ha az lelkünknek, értelmünknek és akaratunknak a hódolata. Isten nem elégszik meg a szertartásokkal és külsőségekkel.
a) A liturgiához elsősorban hely kell, és ez a templom. 
b) A liturgiához szükség van a liturgiát vezető személyekre
c) A liturgiának megvan a maga ritmusa, visszatérő ünnepek. Ezekből áll az egyházi év. Az egyházi év középpontjában Krisztus kereszthalálának és feltámadásának, vagyis a megváltásunknak az ünneplése áll. Az egyházi év az adventi időszakkal veszi kezdetét. 
d) A liturgikus szövegek többnyire bibliai szövegek, olykor magyarázatra szorulnak. 
e) A liturgikus szimbólumok általában a természet világából valók.
Az emberi test részvételéről. A liturgiában helyet kap az anyagi világ is, elsősorban az emberi test: állás, térdelés, leborulás, meghajlás, békecsók, a papnak a hívek felé tárt kezei egységet teremtenek, s mutatják, hogy Krisztus megjelenítője készséges hivatását betölteni. A tárgyak: az egyházi ruhák, gyertyák, bor, víz, kenyér, olaj. Semmi sem üres ceremónia, a liturgiában mindennek megvan az értelme és magyarázata.
5) A liturgia és a szentségek. A szentmise mellett az istentisztelet legfontosabb cselekményei a szentségek. Hét szentség van: keresztség, bérmálás, Oltáriszentség, bűnbánat, betegek kenete, egyházi rend és házasság. A hét szentség a keresztény élet minden fontos pillanatát és állomását megszentelik. (KEK 1210) 
a) Jézus megváltó tevékenysége a szentségekben. Jézus új, kegyelmi kapcsolatra hív minket, hogy hitelesen tudjuk élni. 
b) A szentségek Krisztustól alapított és az Egyházra bízott hatékony jelei a kegyelemnek, amely által isteni életben részesülünk. 
c) Hitválaszunk a szentségek teljes hatásosságához föltétlenül szükséges. A kánaáni asszony kérését is, annak hitválasza után teljesítette: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” (Mt 15,21-28)
d) Aki szentséghez járul az Krisztussal találkozik.
Az egyházi év középpontjában Krisztus kereszthalálának és feltámadásának, vagyis a megváltásunknak az ünneplése áll. Az egyházi év eltérően a polgári évtől nem január elsejével, hanem az adventi időszakkal veszi kezdetét, amellyel a Karácsonyra készülünk, s amely arra az időre emlékeztet, amikor a bűnbe esett emberiség a Megváltót várta. Krisztus minden ember lelkébe eljön kegyelmével, s mindnyájunkhoz eljön a halálban és az ítéletben. Ezért az advent ma is időszerű.
Karácsonykor Krisztus emberré levését, földi születését ünnepeljük, aki „érettünk és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyből”.
A hathetes nagyböjt a maga bűnbánati szellemével és önmegtagadásával bűneink felismerésére és a bűntől való megtisztulásra vezet. Megújítja bennünk a megváltás kegyelmeit.
Húsvétkor a Megváltónak a bűn és a halál felett aratott győzelmét ünnepeljük, s örvendezünk a reánk váró örök életnek és feltámadásnak. A húsvéti időt a Szentlélek eljövetelének ünnepe, a pünkösd fejezi be.
Vízkereszttől nagyböjtig, és Pünkösdtől adventig terjedő időszakot évközi időnek nevezzük, amelyben az Egyház Krisztus tanítását és csodáit ismerteti meg a hívekkel.
Az egyházi évben helyezkednek el a szentek ünnepei is, amelyek haláluk évfordulója. A Boldogságos Szűz Máriának az egyházi életben való különleges szerepe miatt, több ünnepe is van.
 
Hét szentség van: 1. A keresztség, 2. A bérmálás, 3. Az Oltáriszentség (Eucharisztia), 4. A bűnbánat szentsége, 5. A betegek kenete, 6. Az egyházi rend,7. A házasság.




Előző leckék:
2018-ban bérmálkozóknak 11. 
2018-ban bérmálkozóknak 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése