2017. 10. 02.

Őrangyalok



Október 2. Őrangyalok liturgikus ünnepe. Tiszteletük a  16. századtól kimutatható. Hazánkban 1913-ig szeptember első vasárnapján ülték, amikor X. Pius pápa végérvényesen a mai helyére tette. Őrangyal titulusú a nagyváradi Irgalmasok temploma, az Arad megyei Angyalkút, a Temes megyei Kisősz (Gottlob), Székelyföldön Verebes és Deményháza temploma, és egykor Angyalosé is.  
Hitvallásunkban mondjuk: „Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.”  
Az angyalok nem képeznek külön, átmeneti világot Isten és a mi világunk között, hanem a mi világunkhoz tartoznak, annak kiegészítését és kiteljesedését eszközlik. A Szentírás következetesen állítja, hogy az angyalvilág létezik és Isten rendelése szerint jelen van az emberek világában. Dániel (7,9-10. 13-14) és a Jelenések könyve (Jel 12,7-12a) az angyalok ezerszer ezreiről, tízezerszer tízezreiről szól, akik Istennek szolgálnak és hódolnak előtte. Nevük (héberül mal'ak, görögül angelos) nem természetüket, hanem szerepüket jelzi, jelentése: hírnök, küldött. Az angyali univerzum előtt Isten feltárta további teremtői tervét, ami próbatételnek bizonyult. Ismeretes a Szentírásból (2Pt 2,4), hogy az angyalok közül többen, büszkeségi döntés és szeretetlenség folytán, fellázadtak Isten ellen. Szerettek volna mindent és mindenkit a pusztulásba és a semmibe rántani: ők a démonok, fejük a Sátán. Ellenfelük Mihály főangyal az isteni igazság megtestesítője, aki mennyei háborút vívott a sátánnal a látható világ teremtése előtt. Levetették az őskígyót, ezzel lefokozták, s a sátán hatalma végzetesen összezsugorodott, ezután csak a földre terjed ki, ott is meghatározott időre (Jel 12,7-10). Az angyalok ettől kezdve erkölcsi minősítésre tesznek szert: egyfelől a jó angyalok, másfelől a bukott angyalok, s a kettő között állandó ellenkezés van (Zak 3,1k). A sátán romboló erejét és a történelemre gyakorolt befolyását megdöbbentő kifejezésekkel sorolja fel a Biblia. A teremtett világ sem olyan, amilyennek a Teremtő alkotta, bemocskolta azt az ember ősbűne (Ter 3).  Az emberiség bukfencezni kezd a mélység felé, amerre a bűn logikája vonszolja. Ekkor hangzik el Isten üdvösség ígérete, és a jó angyaloknak – akik szolgálatára állnak, akik szemlélik arca dicsőségét, és éjjel-nappal zengik dicséretét –, ekkor Isten közbenjáró feladatot adott az egyes emberek, az egyes népek és az Egyház javára (vö. Zsid 1,14).   
A jó angyaloknak adatott szerep nem változott: a mennyben folytonosan szolgálnak Istennek, itt a földön szüntelenül oltalmazzák életünket (Mt 18,10; Csel 12,15). Az angyalok kettős szerepe összetartozik, mint ahogy az embernél is Isten dicsőségére válik, ha gyakorolja a szeretetet. Mindez Jézus Krisztus kinyilatkoztatásánál világosodik meg, hisz Ő a szent angyalok feje (Kol 1,16). Mellette állnak, mint hírvivők vagy szolgálattevők: Máriának angyal viszi az üdvözletét (Lk l,26), Betlehemben az angyalok dicsérik Istent és hirdetik az Üdvözítőt (Lk 2,13), szolgálnak Jézusnak a pusztában (Mt 4,11; Mk 1,13), jelen vannak haláltusájában (Lk 22,43) és hirdetik feltámadását (Lk 24,4k). Jézus úgy emlegetik őket, mint valóságos és tevékeny lényeket, akik  az emberek fölött őrködve is látják az Atya arcát (Mt 18,10). Életük nincs alávetve a földi állapotnak (Mt 22,30). Nem ismerik ugyan az utolsó ítélet napját, mert az az Atya kizárólagos titka (Mt 24,36 p), de ők lesznek végrehajtói (Mt 13,39-49; 24,31). Már most osztoznak Isten örömében, amikor a bűnös megtér (Lk 15,10), második eljövetelének napján az angyalok fogják kísérni (Mt 25,31); elküldi őket, hogy összegyűjtse a választottakat (Mt 24,31) és kiűzze a kárhozottakat az Országból (Mt 13,41k). Az őskeresztény gondolkodás Jézus szavaihoz csatlakozik, amikor biztosít arról, hogy az angyalok alá vannak rendelve neki és őrzik az embereket.  Az angyalok tisztelete népünk körében már Szent István korában elindult. 
Csak hitben meggyengült korunkban kevés szó esik róluk a hittanórán és az igehirdetésben, annál többször a mesék és a mágia világában. Mivel üdvösségünket szolgálják, tiszteljük őket helyesen és kérjük, oltalmazzanak meg minket a láthatatlan világ gonosz hatalmainak támadásától, hogy üdvösségre jussunk és társaságuknak örökké örvendezzünk. Isten angyala, aki őrzőm vagy, akire bízott az isteni kegyesség, világosíts fel, őrizz, kormányozz és vezess engem a mai napon. Ámen.”  
Köszönjük meg mennyei Atyánknak, hogy ilyen megbízható őrző és vezető angyalokat adott mellénk. 
Minden Kedves Olvasónak az őrangyalok segítségét kérem munkatársaim nevében is, a Krisztus Világa főszerkesztője

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése