2017. 10. 17.

Ami Európát szétveri



A kinyilatkoztatás alapján az Egyház vallja, hogy az Isten által teremtett világ jó és azért kaptuk, hogy javunkat szolgálja. Nem szabad a világot szakralizálni (mintha része lenne az istenségnek), sem szekularizálni (az evilági dolgok mintha függetlenek lennének Istentől). 
A világ és a földi haladás az emberek segítségére van, hogy a köztük lévő láthatatlan Isten országot erősítsék. Ilyen értelemben fogadja el az egyház az evilági valóságok autonómiáját. Isten népe, az egyház tagjai az evilági társadalom tagjai is. Együtt haladnak az egész emberiséggel és osztoznak a földi világ sorsában, a gondokban, a sikertelenségekben és az örömökben. Az egyház tagjai együtt dolgoznak a nem keresztényekkel az evilági feladatok megvalósításán, mert ők is emberek és állampolgárok. 
„Az a keresztény, aki elhanyagolja földi feladatait, valójában embertársaival, sőt éppen Istennel szemben fennálló kötelességeit hanyagolja el, és így örök üdvösségét veszélyezteti” (GS 43). 
A keresztények vallásos indítékból is hozzájárulnak a világ építéséhez és előmozdítják az emberi nem egységét, hiszen egy nagy családot alkotunk és bennünket azonos érdekek kötnek össze. Amíg a keresztények a II. vatikáni zsinat legtöbb új eszmét tartalmazó okmánya, az Egyház és a mai világ viszonyát meghatározó konstitúció elvei szerint dolgozunk, eközben egy háttérhatalom igyekszik Európát szétverni. 
A keresztény Európa szétveréséhez vezető út négy nagy lépést jelent: 
az egyház elvetését, 
Jézus Krisztus elvetését, 
Isten elvetését ,
és a keresztény államok megsemmisítését. 
Négy évszámra hívnám fel a figyelmet. 
1517-ben Luther kimondja: Isten van, Jézus az Isten Fia, de a katolikus egyház nem kell. (Thália és teológia)
1717-ben a londoni szabadkőműves páholy vallja, hogy Isten van, de Jézus Krisztust elveti, az egyház pedig reakciós.   
1917-ben Szentpéterváron az első ateista kongresszus kimondja: sem Isten, sem Jézus, sem az Egyház nem kell. 
2017-ben Brüsszelnek a keresztény Európa sem kell: jöjjenek a migráns muszlimok. 
A világ rendje megbomlott. 

Mit mond a mai ige? 
Isten fölötte áll mindennek, ő a világtörténelem korlátlan ura. (Iz 45,1.4-6) Az események irányítói, még ha nem is tudják, Isten eszközei. Izajás ennek egy tipikus példáját mutatja be, Kürosz (Cirus) perzsa király trónra lépésében, aki Kr.e. 538-ban a héberek szabadítója lett. "Isten úgy használja a gonoszokat – mondja Luther – mint a balkezét."
Akik az ember autonómiáját, szabadságát tiszteletben tartják és lehetőséget biztosítanak az evangélium hirdetésére, azok Isten pozitív akaratát hajtják végre, mint Isten ’jobbkeze’. 
Az adópénz kapcsán Jézus rámutat, hogy életünk egy magasabb összefüggésben is adós élet. Nemcsak a társadalomnak, hanem Istennek is adósai vagyunk egész életünkkel. (Mt 22,15-21)

Ha hitünkre építünk, neki szolgálunk, akkor minden a javunkra válik. (1Tessz 1,1-5b)
Előbb-utóbb a vezetők közül kiemelkedik majd egy alkalmas ember, de addig szenvedni fogunk.
**

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése