2017. 08. 29.

Krisztus világa 2017. Szeptember, Szemle



Életminták A cím nagyon jól kifejezi lapszámunk tartalmát, mert egy keresztény életmodellt tár elénk. Ha úgy vesszük, átöleli az elmúlt ezredévet, és ezt az életmódot ragyogtatta fel Szent István, II. Szilveszter pápa, Szent Imre, Szent László, Boldog Özséb, a betegek és betegápolók, az egyház szentjei, népünk tagjai, mint Cserey Jánosné a Székely Nemzeti Múzeum alapítója,  a gyémántmisés József ferences atya életében, és amit frissiben a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (aug. 15-20) villámcsődületében (flashmob) láttunk, amikor az ezer résztvevő, fiú és lány valami szokatlant, ötleteset csinált figyelemfelkeltésre, a hétköznapi ember elgondolkodtatására. „Ébredj és lépj!” – mottó üzenete és célja, hogy a Szentlélek ébressze fel szívünket és ismerjük fel, hogy Istennek terve van velünk.  (2. oldal)
Intelmek – közismert, hogy a nagy király értékes írását Imre hercegnek címezte, és ebből megismerhetjük Szent István gondolkodásmódját, lelkiségét és értékrendjét. Közben azt is fejtegeti Miklós Szilárd III. éves kispap, hogy miben lehet példakép a mai embernek Szent István. (3. oldal)
Szent László-év 11. – István és László párhuzamát mutatja be a szerző, kiemelve, hogy Szent László a szentistváni alapokra épített, a megkezdett munkát tovább folytatta. Egyszerre ismerjük meg Szent István és Szent László egyházpolitikáját, amely virágzó jövőt biztosított népünk számára. (4. oldal)
II. Szilveszter pápa – politikai ideálja egy egységes keresztény hitű, soknyelvű és kulturálisan sokszínű országok Európája. A bencés pápa eszméi hatással voltak a magyar uralkodóra. (5. oldal)
Életminta – Bakó Mária Hajnalka kórház-pasztorációs szellemi, lelki gyümölcseit, a betegeknek szánt kézikönyvéről vall, mely segítséget nyújt a hűségeseknek és a keresőknek egyaránt.
Csak a csillagokon túl? – Matthias Mühl elmélkedése Szent Ágoston nyomán. A hatalmas Isten hétköznapi gondjainkban is megszólítható. Fordította Bács Béla János.
Játékos ismerkedés szentekkel – Szentek Európából és Afrikából, Vitos Antal kvize. (7. oldal)
Székely Nemzeti Múzeum – A székely értéktár keretében megismerhetjük a Sepsiszentgyörgyön levő neves múzeumot, melyet 1875-ben alapított özv. Cserey Jánosné Imecsfalván. Ez a jelentős tudományos intézmény a székelység és a  székelyföldi regionális örökség kutatását, bemutatását vállalta fel. A belső múzeumi osztályokat és a külső egységeket színes melléklettel mutatja be Sárközi Sándor piarista. (8-9. oldal)
Virágok a hegyoldalban I. Márk József ferences atya – Augusztus 20-án ünnepelte a csíksomlyói kegytemplomban pappá szentelésének 60. évfordulóját, gyémántmiséjét. A piarista szerzetes beszélget a ferences szerzetessel hivatásról, mélypontokról, hívekkel megélt kapcsolatról, családi viszonyról és amit megszeretett Szent Ferenc életéből. (10-11. oldal)
A legbiztosabb pont! – A Tusványoson 2017-ben is a Keskeny Út Sátor várta az érdeklődőket Bibliáról, reformációról, családról, éneklés, beszélgetés, meditáció, önismeret, kapcsolatainkról, szabadulás függőségeinkből, mindez egy-egy szelet zsíros kenyér mellett. A 13. alkalommal Tusványoson jelenlévő Keskeny Út Sátor immár biztos pontnak számít. (11. oldal)
Hargitafürdő, a mi Táborhegyünk – pálosok a hegyen beszámoló az idei augusztus 20-i Szent István búcsú kincseiről, élményeiről. Az új közösségi tér és Boldog Özséb szobrának megáldása a térközepén elhelyezkedő oltárasztalon bemutatott szentmise családdá formálta az ideérkező sokaságot . (12. oldal)
Ébredj és lépj! – Tudósítás, részletek és képek az idei CsIT-ről. (13. oldal)
Kezdődik az iskola – Weöres Sándor versét, és Hívogat az iskola kezdetű dalt választotta Katóca, megfűszerezve a gyerekeknek szánt kis játékkal. (14. oldal)
A keresztrejtvényben Jézus mondása rejlik. Megfejtők; Vége a vakációnak; Támogatónk.
Képek a CsIT-ről – a 15-16. oldalon.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése