2017. 08. 13.

Isten hatalma minden fölött



Tévednek azok, akik Istent a maguk feje szerint képzelik el. Isten pedig olyan, amilyennek kinyilatkoztatja magát. Nekünk ezért folyamatosan törekednünk kell megismerni őt, mert: „az örök élet az, hogy ismerjenek téged, igaz Istent, és Fiadat, akit küldtél, Jézus Krisztust.” Isten, rejtőzködő Isten, Pascal szerint ez az ő pedagógiája, mert ilyen módon állandó mozgásban tartja kapcsolatunkat. 
Az emberek alkotta vallások istene pedig félelmet kelt a szívekben, és követőik kegyetlenül megtorolnak minden sérelmet, amely az ő babonájukat sérti. 
Azonban az igaz Isten, Illés Istene és Jézus Atyja egészen más. (1Kir 19,9a. 11-13a) Illésnek – Kr. e. a IX. század közepén működött észak Izraelben –, menekülnie kellett Ácháb király és Izebel királyné bosszúja elől. Belefáradt a munkába és az üldöztetésbe. Az emberek érdektelensége miatt úgy gondolja, hogy nincs mit keresnie népe körében. Ezért Isten közelében akar lenni. A Hórebre igyekszik, ahol megjelent Mózesnek, ahol Törvényt adott és szövetséget kötött. Ott a barlang csendjében akar megpihenni. Az Úr pedig a barlang elé szólítja. Megmutatta önmagát és tudtára adta, hogy ő ura a természet vad erőinek is. Senkinek sincs hatalma felette, ezért senki sem rendelkezik ővele. Az ő követei a szelek, és szolgái az égető tüzek, de végtelen hatalmát ezek sem tudják méltóképpen kifejezni, ezért választja azt, ami a természetben legkevésbé félelmetes, a gyenge szellőt. Az Úr képes pusztító csodákat is tenni: tűzzel, viharral, földrengéssel megregulázni az embereket – elsősorban azokat, akik őt semmibe veszik –, de nem ez a szándéka. Ő a történelem Ura, lágy szellő módján van jelen. A türelem hangján szól népéhez, hogy szívéhez vonzza és tervét elfogadtassa. Ez az istenélmény Illést megerősíti hivatásában, hogy az Úr vele van. Ezután megy és feladatát teljesíti. 
Mi, Illésnél jobban bízhatunk Istenben, mert Fiát adta nekünk. (Mt 14,22-33) Jézus a kenyérszaporítással megmutatta isteni hatalmát, a vízen járását pedig az Egyházzal hozza kapcsolatba. A csónak jelképezi az Egyházat, amely küzd a történelem viharaival, de Krisztus szeme rajta van, s kellő időben erőt is mutat. Eloszlatja apostolai félelmét. Péter, aki részesedni szeretne Jézus hullámok feletti hatalmában, Mestere szavára elhagyja a bárkát, és szembesül a szél és a víz erejével, megretten. A gyakorlott úszó, Jézushoz kiált: „Uram, ments meg engem!” Jézus kézen ragadta és így szólt: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Ez Péter isten-élménye, amely hitét megerősítette. 
Márton Áron mondta: A történelem nem gazdátlan szekérként rohan. Az események mögött Isten munkál, ő áll őrt történelmünk fölött. Az igazi apostol ma is népe üdvét akarja. (Róm 9,1-5) Tudja, hogy az emberek hűtlensége sem semmisíti meg Isten uralmát a történelem felett. Ha mi hűtlenek lennénk, Isten akkor is hűséges, és mindenki üdvösségét akarja.

„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése