2017. 06. 21.

Szent Lászó-év 10. A közbéke megalapozója



Szent László-év 10. László király törvényhozásával részben a társadalmi bajokat akarta orvosolni, más részt a királyság gazdasági erőforrásainak biztosítására törekedett, hiszen a közbéke a nyugodt termelőmunka feltétele.  
Uralkodása kezdetén kiadott törvénye főleg a belviszályok miatt megbomlott társadalmi rend helyreállítását célozzák: szigorúan bünteti a tolvajlást, a szökevény szolgák kóborlását, szabályozza a bíráskodást (un. III. törvénye). 1077 után kiadják László király II. törvényét, melyben a tolvajlás és a kóborlás kérdései mellett gazdasági ügyeket is szabályoznak.
A nemzetközi helyzet nem kedvezett a távolsági kereskedelemnek. A király azonban nemcsak támogatta, hanem a maga hasznára is fordította a kereskedelmet. Az ország népességének túlnyomó többsége mezőgazdasági termeléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. 
A belkereskedelem legfontosabb termékei elsősorban a mezőgazdasági termékek mellett a hal, a bor és a só voltak. Igen jelentős tétel volt az erdélyi sóbányászat haszna is. A só kitermelését és a sószállítást a királyi udvarnak alárendelt sahtosok végezték. A sószállítás Dél-Erdélyből a Maroson történt, útvonala Gyulafehérvár, Csanád és Csongrád; Észak-Erdélyből pedig a Meszes hegységen és a Nyírségen át történt.
A lókivitel királyi monopólium volt. Külföldi kereskedő csak a királytól vehetett lovat. A királyi engedély nélkül kivitt lovat vagy marhát a határőrök elkobozták és a kereskedőt a határvár börtönébe zárták, amíg a határispán ki nem vizsgálta ügyét. A kereskedőnek nem volt szabad lovakat vagy ökröket vásárolni vagy eladni, csak amennyire saját magának szüksége volt. Azt is bűntették, aki határvidékre lovat visz eladni. Ha bűnösnek bizonyult, mint tolvajt ítélték el, a lovat viszont elkobozták. A határvidék ispánjait, ha a király engedélye nélkül az ország határain túlra engedtek lovakat vagy ökröket eladni, ispáni tisztüktől megfosztották. Ha a határok őrzői ispánjuk engedélye nélkül ilyesmit megengedtek, ha szegények, akkor szabadságukat veszítették, a vezetőjük pedig mindenét elveszítette, csupán fiaik és leányaik maradtak meg szabadságukban. Ha más országból jött vendég a határvidékre lóvásárlás vagy egyéb dolgok vétele céljából, az ilyenek az illető határvidék ispánjának a követével együtt mentek a királyhoz, és a király engedélye alapján, amit és amennyit neki megengedett, a király poroszlója előtt vásárolta meg. A szökött jószágokat (kóbor állatokat), főleg a lovakat az illető megyének a várába gyűjtötték, ha gazdája nem kereste, Szent Mihály napig ott őrizték és akkor a király poroszlója kétharmadot behajtott, egyharmadot az ispánnak adott.

A törvény engedélyezte az ökörkivitelt, természetesen a határvárakban fizetendő vám ellenében. E korai időből származik a harmincad vám. Az árú értékének 1%-a volt a vám, aminek 30-ad része az ispánt illette, 70-ed része pedig a kincstárt gyarapította. A székelyek archaikus társadalmi berendezkedése kezdetektől az egész középkorban fennmaradt. A székelyek „ökörsütés” címen a király koronázásakor, házasságakor és fiúgyermeke születésekor házanként egy ökörrel adóztak.
A királyi kincstár állandó jövedelmi forrása a pénzverésből és pénzváltásból származó haszon volt. A pénzverés Magyarországon már Szent István apja, Géza nagyfejedelem  uralkodásával indult meg. A pénzverés királyi felségjogok közé tartozott, az uralkodón kívül csak az önálló területi hatalommal rendelkező herceggel verettek pénzt. A pénzverés éa az azzal kapcsolatos ügyek a királyi kamara hatáskörébe tartóztak, amely Esztergomban működött. A szükséges nemesfémet a királyi kézen levő ezüst- és aranybányák szolgáltatták. A pénzverés jövedelmezőségét a pénzújításból származó „kamara haszna” biztosította. A pénzújítás az a gyakorlat, amelynek során a király bizonyos időközönként új pénzt veret és hoz forgalomba. Az alattvalók kötelesek voltak a régi érméiket az újra beváltani, mégpedig egyharmados felárral (3 régi dénár ért 2 újat). 
Az így szerzett királyi jövedelmet nevezték „kamara hasznának” -  lucrum camere-nek. A pénzújítást Salamon vezette be, László példáját követve, kétévenként új pénzt veretett. 
Tizennyolc évi uralkodása alatt tíz alkalommal veretett LADIS/LAUS RE/X feliratú új érméket. Az utolsó három veret reformot jelentett, mert 0,80 gramm körüli dénárok voltak, és a magyar dénárok súlyát olyan magasra emelte, hogy belőlük negyven darab (azaz egy penza=pénz) azonos értékű lett egy bizánci arany solidussal. És a magyar pénz ötszáz éven át nagyjából változatlan értékű görög aranyhoz, a kora-középkor nemzetközi aranyvalutájához való igazodást jelentette.
Az ország tájait utak kötötték össze, s ezek országhatárokon túlnyúló folytatásai kapcsolták be Magyarországot a környező világ vérkeringésébe. Szent István nyitotta meg 1018 táján a Nyugat-Európát Bizáncon keresztül a Szentfölddel összekötő jeruzsálemi utat. A Szentföldre tartó zarándokok a veszélyes tengeri út helyett a biztonságosabb szárazföldi utat választották. A zarándokok és a nyomukban haladó kereskedők hazánkban olyan „hadi úton” mehettek, amelyet királyi várak Győr, Székesfehérvár, Óbuda, Tolna, Baranyavár, majd Nándorfehérvár katonasága őrzött, és ellátásukról a napi járásra létesített hospiciumok és a várak alatt létesített piacok gondoskodtak. A korai úthálózatról Irdiszi leírásából négy főbb útvonal rajzolódik ki, köztük a Kijev felé vezető utat Vác, Eger és Ungvár jellemzi.
A nemzetközi helyzettől is függő távolsági kereskedelemmel szemben állandó jövedelmet biztosított a belkereskedelem, amely a vásárokon bonyolódott le. László idejében a hetivásár már nem volt naphoz kötve. Tovább éltek a tíz falu régi templomos helyein a vasárnapi vásárok, és az egészséges piacgazdaság végett megerősítette a Géza-kori szombat-napi vásárhelyeket. Megtiltotta, hogy új vásárt vasárnap tartani nem szabad, de támogatta a heti vásárokat.
Bevezette a vásárvámot és a révvámot, mely megyénként a vámosok és az ispánok útján a kincstárba folyt be. Ebből tett aztán jelentékeny adományokat az egyházaknak.
A közvetlen kereskedelmi bevételek mellett nem volt elhanyagolható a pénzváltással és kereskedelemmel foglalkozó, keletről beköltözött népelemek adója sem. Közéjük tartoztak a különböző eredetű muszlimok, akiket izmaelitáknak vagy böszörményeknek, üzbégeknek, részint kálízoknak neveztek. Ezek egy része katonáskodott, mások kereskedők vagy gazdasági szakemberek voltak. 
A magyarországi zsidókra vonatkozó adatok csak Géza király idejétől és László király alatt vannak. Ennek lenyomatai a szombathelyek kialakítása.  
Az országba bevándorló idegenek egy másik csoportját képezik a Nyugat-Európa különböző tájairól érkezettek, s a vendég (hospes) kifejezést elsősorban rájuk alkalmazták. Egy részüket olasznak (vallon latinusok-nak), újlatin nyelvet beszélőknek mondták. Olasz településterületek alakultak ki Sárospatak környékén, a Szerémségben és Eger vidékén, többségük földművesek. 
Nagyobb települések mellett pl. Esztergom, Székesfehérvár mellett kereskedőkolóniák létesültek. Ez utóbbi hospes közösségek jelentették a nyugat-európai típusú városi fejlődés csíráit Magyarországon. A német ajkúak – őket összefoglalóan szászoknak nevezték – csoportja is megindulhatott a 11. században, azonban csak a 12. század közepétől formálódott ki településterületük Erdélyben és a Szepességben.

Dr. Darvas-Kozma József

Előző részek:

Szent László-év 2017

Szent László-év 2.

Szent László-év 3.

Szent László-év 4.

Szent László-év 5.

Szent László-év 6.

Szent László-év 7.

Szent László-év 8.

Szent László év 9.

2017 - Szent László Év

Elhelyezték Szent László ereklyéjét a krakkói Wawelben

Szent László kültéri kiállítás Csíkszeredában

Ez történt képek, képek pünkösdpénteken

Szent László király

Kis-Pogányhavasi Szent László kápolna

Zarándoklat Szent László sírjához

 

 

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése