2017. 06. 17.

Ok-okozati zónát meghaladni



Pilinszky János vallja: A világ rideg ok-okozati zónáját reálisan egyedül a szeretet haladja meg. Egyedül a szeretet számára indokolt maga a lét, egy konkrét ember élete. Semmiféle filozófia nem tudja megindokolni egy konkrét ember konkrét jelenlétének az értelmét. Ez egyedül a szeretet számára indokolt.” A sok konkrét ember, a közösség léte is a szeretetben, mégpedig az Isten szeretetében gyökerezik. Isten szerető gondoskodással figyelte gyermekei életét. Különös módon gondjukat viselte. A Sínai pusztában szövetségkötést készít elő, hogy sajátos feladatot bízzon Ábrahám fiaira, szó szerint: „Papi királyságom és szent népem lesztek.” (Kiv 19,2-6a). A szövetséget által, a többi néptől Isten szolgálatára elkülönült nép lesznek, számukra olyanok lesznek, mint a pap a hívek között. A világ színe előtt tanúskodniuk kell az egyistenhit mellett. Ehhez az egyetemes hívatáshoz évszázadokon át kell felnőniük és szolgálniuk. Különösen az Úrnak szentelt napokon és ünnepeken kell emlékezniük Isten tetteire és kiválasztottságukra, hogy Isten népének tartsák magukat és engedelmesen szolgálják az Ő dicsőségét. A nagy tragédia után, a babiloni fogság idején felismerték, amire Isten kiválasztotta őket: „Isten azért szórt szét a nemzetek közé, hogy megismertessük nevét.” (Ez 34,5) 
Ezekiel próféta jövendölése szerint a Messiás feladatai közé tartozik az is, hogy Istennek szétszóródott népét jó pásztorként összegyűjtse és vezesse. 
A Messiás előhírnöke, Keresztelő János bűnbánatra szóló felhívását, Jézus átveszi és hirdeti: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban, mert elérkezett Isten országa.” Ehhez egyszerű embereket választ és rajtuk keresztül terjeszti el Isten országát. Amikor meglátta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk. (Mt 9,36-10,8) Így szólt: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Magához hívta tizenkét tanítványát, és „megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget.” 
Jézus Ábrahám leszármazottaihoz fordul, mert a szövetségkötésekor felvállalták, hogy Isten szent népe lesznek és Isten üzenetét közvetítik a többi nép felé. Az elöljárók már kezdettől fogva féltékenyek Jézusra és „nagypénteken” véglegesen elvetik. Jézus Krisztus halála olyan nagy hatású volt, hogy megigazultunk általa, kibékített az Atyával, és az ő életébe oltott be, ezért megdicsőült állapotában sem lehet kevésbé eredményes közbenjárása. (Róm 5,6-11) 
Ő pedig bevonja életébe azokat, akiket kiragadott a halál hatalmából, s célját, a történelmi aratást az újszövetség népe, az Egyház egésze végzi a beteljesedésig. Tanúsága által vezet minket hitre, bűnbánatra és szeretetre. Krisztus követése és a Lélek által juthatunk el az Atyához. 

„Mi vagyunk az Isten népe, jó Pásztorunk táplál minket” (Zsolt 99). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése