2017. 05. 01.

Szent László-év 8.



Szent István a püspökségek székhelyeit általában ott jelölte ki, ahol a királyi család egyik tagjának vagy valamelyik hű tartományúrnak palotája, vára állt, és ahol ezek katonai kísérete biztonságot nyújtottak az egyházfőnek is. A püspök jelenléte fellendítette a vár és az alatta kialakult „váras” hely forgalmát, és ezekben városi fejlődés indult el. A szolganépek mellett megtelepedtek a kézművesek és a kereskedők is. A püspökségi beosztás a világi központokhoz igazodott, az egyházi szervezés is a világi adminisztráció, a vármegyeszervezet keretei között indult meg. Mutatja ezt, hogy az esperességek határai általában egybeestek a vármegyék határaival. Az első plébániák kétségtelenül az ispáni vár mellett létesültek. Az ispán mellett székelő plébános a vármegye segédletével indította el a falusi templomépítést. Az 1009-i rendezés nyomán hét egyházmegye területén kezdődött el a szervezés. Szent István I. törvénykönyve 9. Cikkelyében elrendelte, hogy a papok és az ispánok hagyják meg az összes falusi bíróknak, hogy ezek parancsára Úr napján (vasárnap) mindenki menjen templomban, kivéve azt, aki a tüzet őrzi. A törvényhozó feltételezte, hogy egy-egy vármegye területén van annyi templom, hogy a falvak népe Urunk napján rendszeresen tud templomba menni. 
A király a templombajárást azzal segítette elő, hogy a vásárokat Úr napra és ünnepnapra helyezte, és a vásár helyét a templom mellett jelölte ki. Innen a vasárnap neve, amely eredetileg a vásár napját jelentette. (Az Úr napja – dies Domini – elnevezést a vásár nap váltotta fel.) A vásárt csak a szentmise után lehetett tartani a vecsernye kezdetéig. 
A váras helyek mellett, a királyi udvarhelyeken és forgalmas csomópontokon kell keresnünk a legkorábbi templomokat. A XI. század elején már 14-20 km-re lehetett templomot találni. Ez azonban nem volt elegendő a rendszeres templomlátogatás biztosítására, ezért rendelte el István király II. törvénye 1. cikkelyében, hogy minden tíz falu építsen templomot, s adjon fenntartására 2 házanép rab cselédet csődörrel, kancával, 6 ökörrel, 2 tehénnel és 30 kisállattal. Egyházi felszereléssel a király, liturgikus könyvekkel és pappal a püspök látta el. Ezres nagyságrendben épültek templomok. Az első templomok nagyon egyszerű építmények lehettek, többségük bizonyára nem is kőből, hanem fából vagy vesszőből font, sárral tapasztott falai lehettek. A templomban egyszerű oltár, a védőszent képével, ülőalkalmatosság nem volt. A toronyban harang, amely a híveket hívta. 
A püspökségek központjában megalakultak a papi testületek, a káptalanok. Ezek egyenként mintegy 30-40 tagot számláltak. A világi papság mellett a szerzetesség is kivette a részét. A káptalani központokban s a monostorokban iskolák létesültek, itt képezték a magyar ifjakat, akik közül az elsők a XI. század közepén felváltották a külföldieket az egyház élén. A papképzés, tanítás mellett fellendült a kódexírás, másolás. Miután István király hatalma megszilárdult még három püspökséget alapított. A tíz püspökség és a megyei esperességek kiállták a próbát, hogy minden falu népét térítse és a templomhoz szoktassa. A Szent István halálát követő évtizedekben történt belháborúk, pogánylázadások miatt a közbiztonság fellazult, s a keresztény erkölcsök is. 
Szent László megerősítette a Szent István-i alapokat és erős kézzel fékezte meg a bűnözést, a törvénytelenséget. Nem kegyelmezett a törvény a lopott holmik eladóinak, vásárlóinak, sőt az adásvétel tanúinak sem. A bíráskodási visszaéléseket is meggátolta. A mélyen vallásos király az egyházat bőkezűen támogatta. Négy bencés szerzetes központot alapít: a nyitrai Koloson, Bátán, Szentjobbon, Somogyváron a Szent Egyed kolostort, ahová a híres Saint-Gilles szerzeteseit hívta be. Ő alapítja 1091-ben a zágrábi püspökséget és Esztergom alá rendeli, a bihari püspökség székhelyét pedig áthelyezi Váradra. A szerémi görög püspökséget Bácsra helyezi és a Kalocsai érsekséggel egyesíti két székhellyel. A nyitrai társaskáptalant püspökség alapítási céllal gazdagon megadományozta. 1092. május 20-án Szabolcs várában zsinatot tartott az ország főpapjai, apátjai és világi előkelői részvételével, az egész papság és a nép tanúskodása mellett. A 42 szakasz nagyobbrészt egyházi jellegű törvényt tartalmaz. Részben a papi élet megreformálásával, a templomok helyreállításáról, mise mulasztásról, az ünnepeken való kereskedésről,  az elköltözőkről, a pogány szokásról, a temetésről szóló intézkedések. Az évi 52 vasárnap mellett csaknem ugyannyi a többi egyházi ünnep, amely szintén munkaszüneti nap. Az év napjainak mintegy negyede ünnep. Ezzel is az embereket védte. A lengyelországi gall névtelen írta 1110-ben: Azt mondják, a magyaroknak ily királya nem vala – a magyar föld ily termékeny még azóta sem vala.”

dr. Darvas-Kozma József


Előző részek: 

Szent László-év 2017 

Szent László-év 2.

Szent László-év 3.

Szent László-év 4.

Szent László-év 5.

Szent László-év 6.

Szent László-év 7.

***

Imádkozzunk a magyar népért!

Kedves Barátaim!
Végezzük ezt az imát népünkért, a keresztény értékeket védő Orbán Viktorért. Naponta kérjük Istenünk áldását Őrá és mindazokra a józanul gondolkodó politikusokra, akik a keresztény Európa megmentésén fáradoznak.
**
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre  és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
Egyházi jóváhagyással
18/2012.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése