2017. 05. 10.

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 3.



3. A bérmálás szentsége
Cél: Megérteni a bérmálás szentségét, keresztény életünkben való helyét és jelentőségét. 
Lássuk ezek után, hogy mi is a bérmálás szentsége, amelyet fel akarunk venni. A katekizmus szerint minden szentség valamilyen külső cselekmény, valamilyen jel, amelyet Jézus Krisztus rendelt, s amely által megszentelő kegyelmet ad nekünk, vagy ha ez már megvan, akkor növeli bennünk. Az ember nemcsak lélek, hanem test is, ebben a földi érzékelhető világban él. Ezért szüksége van arra, hogy érzéseit, gondolatait, lelki élményeit érzékelhető módon is kifejezhesse. Krisztus a mindennapi emberi életet vette magára, és ezért a szentségi jeleket is a mindennapi életből választotta: víz, kenyér, bor, olaj, stb.
1)   A szentség külső cselekmény. A keresztségben vízzel mossák le a keresztelendő fejét, a szentkenetben olajjal kenik meg a beteg homlokát és kezeit, a felszentelésnél a püspök a felszentelendő fejére teszi a kezét, és közben mondják, hogy ez miért történik: megkeresztelek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében stb. Ez a külső cselekmény jelzi, mutatja, hogy közben mi megy végbe a lelkünkben. Isten tisztára mossa azt a bűntől, kegyelmével megerősíti a betegeket, hogy lelki haszonnal viseljék betegségüket, hatalmat ad a papoknak a papi szolgálat végzésére. Ezért mondjuk, hogy a szentség jel, jelzi s ugyanakkor meg is adja a belső kegyelmet. A szentség tehát a belső kegyelem külső valós jele.
Kegyelmet csak Isten adhat, ezért szentséget csak ő rendelhet. A hét szentséget, amit az Egyház használ, mind ő rendelte.
Miért van szükség a szentségekre és miért van éppen hét szentség?
Mert Krisztus ennyit rendelt – felelhetjük rá. De a krisztusi rendelésnek van valamilyen oka, vagy alapja. A szentségek azért vannak, hogy megszenteljék életünk fontosabb fordulatait. A keresztség a születés, az életbe való belépés, a szentkenet a minket próbára tevő súlyos betegséget, az egyházirend és a házasság az élethivatást, amelyet választottunk, a bűnbocsánat hogy helyreállítsa bennünk azt, amit a bűnnel elrontottunk, az oltáriszentség hogy naponta vagy legalább időközönként kegyelmi erőt adjon ahhoz, hogy magunkat és egész életünket Istennek szenteljük.
Szentséget felvenni azt jelenti, hogy az életünk egyik fontos fordulópontjában magát a kegyelemben átadó Istennel találkozunk, és Isten szeretetének üdvözítő erejét tapasztaljuk magunkban.
2)   A bérmálás is egy fontos életfordulót szentel meg. Kiléptünk a gyermekkorból és elkezdtünk önállóan gondolkozni és cselekedni. Készülünk, hogy belépjünk az életbe, vagy már benne is vagyunk. Most dől el, most kell eldöntenünk, hogy mit tartunk meg a gyerekkori vallásos életből. Istennel vagy Isten nélkül akarjuk-e leélni az életünket? A döntés nem könnyű. A mai élet nem segíti vallásosságunkat. Bennünk is dolgozik az emberi önzés, a szenvedélyek. A bérmálás segít, hogy helyesen döntsünk. Vállaljuk a hittel és a vallásos élettel járó kockázatot. Csak ne odázzuk el a döntést: „Hogy majd.” Bérmálási ígéreteink ne legyenek üres szavak, amelyeket elmondunk, mint a színész a maga szerepét, hanem adjuk bele egész magunkat.

A megváltó Jézus Krisztus embersége szerint, akkor kapta a Szentlelket, amikor megkeresztelésével megkezdte messiási működését. Ahogy az evangélium leírja: „Amint feljött a vízből látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszállt rá” (Mk 1, 10). Amikor először beszél hazájában, a názáreti zsinagógában ezekkel a szavakkal kezdi: „Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem, elküldött hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, stb...” (Lk 4, 18). Az apostolok akkor kapják a Szentlelket, amikor meg kell kezdeniük az evangélium hirdetését, ahogyan Krisztus meghagyta nekik: mikor a Lélek leszáll rátok, erőben részesülők, úgyhogy tanúságot tesztek rólam Jeruzsálemben, meg egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig. (Ap Csel 1, 8). A mi feladatunk öntudatos hitünkkel és keresztény életünkkel tanúságot tenni a világ előtt Krisztusról, és ehhez a nehéz feladathoz kapjuk a bérmálásban a Lélek kegyelmét.
A bérmálás tehát szentség. Meg van a külső jel, a cselekmény. A püspök a bérmálkozó fejére teszi a kezét, és közben Krizával megkeni homlokát ezekkel a szavakkal: Vedd a Szentlélek ajándékának a jelét. A megkenés jelzi, hogy közben a Szentlélek az ő kegyelmének olajával felkeni, megerősíti lelkünket.
3) Mikor rendelte Krisztus ezt a szentséget? Más keresztény testvéreink, akinél ez a szentség nincsen meg azt mondják, hogy nem szentség, csak egy egyházi szertartás. Krisztus főként az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédében ismételten megígéri apostolainak a Szentlelket: „Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok azonban elég erősek hozzá. De amikor eljön Ő, az Igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16, 12). Az első pünkösdkor Jézus teljesíti ígéretét: a Szentléleknek az apostolok lelkében való áradása külső jelekkel történik: szélzúgással és tüzes nyelvekkel. A zúgás jelképezi az erőt, amit kapnak, a fényes nyelvek a világosságot, hogy megértsék Krisztus szándékát és tanítását. A nyelvek jelképezik a készséget és a tehetséget az evangélium hirdetésére.
Az apostolok kézföltétellel adják a Szentlelket a híveknek. Így van ez Szamariában, ahol Fülöp diakónus által megkereszteltekre Péter és János imádkozás után ráteszik kezüket, s azok megkapják a Szentlelket. (Ap Csel 8, 14-17). Így csinálja Szt. Pál Efezusban. (Ap Csel 19, 5-6). Így néz ki a bérmálás az apostoli korban. Látjuk, hogy külön szentség. Szamariában Fülöp keresztel, az apostolok bérmálnak, Efezusban mindkettőt Pál apostol végzi, de előbb megkereszteli a megtérteket, azután következik kézföltétel, a Szentlélek közlése. A II.-III. sz-ban kézföltétel mellett illatos olajjal is megkenik a bérmálkozók fejét, és olyan fontosnak tartják ezt a szentséget, hogy a III. sz-ban Szt. Hüppollitusz tanúsága szerint az újonnan kereszteltek addig nem imádkozhattak együtt a hívekkel, amíg a bérmálás is meg nem történt. Csak azután vehettek részt a szentmisében és az áldozásban. A bérmálást mindjárt a keresztelés után végezték.
4) Ki szolgáltathatja ki ezt a szentséget? Az első századokban minden városnak volt püspöke, és ha olykor a keresztelésben a papok is segítettek a kézrátételt és a bérmálást mindig a püspök végezte. Mikor a falvak is kezdtek megtérni, és nem volt minden egyházközségben püspök, kétféle gyakorlat alakult ki: Keleten a bérmálás együtt maradt a keresztséggel, és így a bérmálást a keresztelő pap végzi. Nyugaton a bérmálás elvált a keresztségtől és így még ma is a püspöknek van fenntartva.
A római katolikus egyházban a püspök bérmál. Ő az apostolok utóda, akinek a szenteléssel nyert hatalma az apostoloktól származik. Az ő személye biztosítja, hogy ugyanaz történik a bérmálásban, ami az apostolokkal az első pünkösdkor. Ugyanazt a Szentlelket, ugyanazokat a lelki adományokat kapjuk. A Szentlélek ajándékairól, majd a Szentlélekkel kapcsolatban beszélünk. Ezenkívül a püspök az egész egyházmegye tulajdonképpeni lelkipásztora, a papok az ő helyettesei, és segítői.
Természetesen kivételek is vannak. A pápák megengedték a bérmálást azoknak az egyházmegyei főpásztoroknak is, akik nem felszentelt püspökök. XII. Pius pápa felhatalmazta a plébánosokat, hogyha valaki halálosan beteg, és még nincsen megbérmálva, azokat megbérmálhatják. Amikor pedig 1971-ben bevezették a bérmálás új, mostani szertartását VI. Pál pápa engedélyt adott, hogy amikor sok a bérmálkozó a püspökök más papokat vehessenek maguk mellé, akik őket a bérmálásban segítsék, és hogy azokat, akik felnőtt korban veszik fel a keresztséget, a keresztelő pap a keresztelés után meg is bérmálja.
5) Ki veheti fel a bérmálás szentségét? Amint láttuk az első századokban, amikor többnyire felnőttek keresztelkedtek, a bérmálást a keresztséggel együtt szolgálták ki. A keresztelés és bérmálás után az új keresztény mindjárt rész vett a szentmisén és áldozott. Azután a III.-ik századig a gyermekeket is megbérmálták, mihelyt a püspök arra járt. Ekkor kezdték a bérmáláshoz és a szentáldozáshoz is megkívánni, hogy a gyermek használni tudja értelmét. A szentségek sorrendje lehetőség szerint továbbra is: keresztség, bérmálás, oltáriszentség. Akkor a társadalom még keresztény szellemű volt, a felnövekvő nemzedék könnyen belenevelődött a hitbe és a vallásos életbe. Amióta az élet egyre jobban elvilágiasodott és eltávolodott a hit világától, az Egyház kitolta a bérmálási korhatárt, és úgy döntött, hogy a bérmálást olyan korban kell felvenni, amikor a felvevő már tudja, hogy mit jelent a keresztény élet, és szabadon, saját elhatározásából vállalja a velejáró kötelességeket. Amikor odaérkezik, hogy mint önálló egyéniség belép a társadalomba, a szentség kegyelme segíteni fogja, hogy ne veszítse el hitét a világnézetek összevisszaságában, és sok névleg keresztény rossz példája ellenére se térjen le az isteni törvények útjáról. Az életkort a püspök, ahol többen vannak a püspökök gyűlése, az un. püspöki konferencia határozza meg. Erdélyben ez a 15 év. A bérmálás szentségét nem lehet megismételni. Örökre megpecsétel minket Krisztus szolgálatára, akárcsak a keresztség. Ezért akik keleti szertartású pap keresztelt, ahol ma is kereszteléssel együtt bérmálnak, nem bérmálkozhat újból.
Kötelesek vagyunk-e felvenni ezt a szentséget? Bérmálkozás nélkül üdvözülhetünk, csak a keresztség és a bűnbeesetteknek a bűnbánat szentsége szükséges az üdvösségre. Ám a mai életben sok lelki veszélynek és nehézségnek tenné ki magát, aki elutasítja ezt a hathatós segítséget, amit a bérmálás szentsége által kap.

6) A bérmálás szentségének a hatásait a keresztséggel kapcsolatban ismertettük, és azt mondottuk, hogy megerősít bennünket a keresztény hitben, és életben.
Hogy hitünk öntudatos legyen, és ne csak mások szavára higgyünk, hanem számot adhassunk magunknak, és másoknak is, hogy miért hiszünk.
Isten az embert szabad akarattal ajándékozta meg, és az ember elhatározását tiszteletben tartja. Nem kényszerít senki sem a hitre és az üdvösségre. Minden ember maga határozza el, elfogadja-e a hitet vagy sem. A bérmálás szentsége ebben a döntésben is segít, hogy azt ne odázzuk el, ne akadjunk meg saját büszkeségünkkel és rossz szokásainkkal, hanem az Istenhez, Krisztushoz tartozást, teljes egészében vállaljuk, és a bérmáláskor kívánt ígéreteket őszinte lélekkel tegyük.
Aki így döntött az már nem szégyenli hitét, nincs benne kisebbségi érzés, hogy ő mások mellett lemarad, gyáva, nem akar szakítani gyermekkori fel fogásával, más befelé és mást mutat az emberek fele. Ezért a bérmálást a keresztény nagykorúság szentségének is nevezzük. Aki már döntött, jóllehet évei szerint még nem is érte el a nagykorúságot, lelkileg már nagykorú.
A bérmálás nemcsak befelé, magunk felé erősít meg minket és vallásos életünket, hanem a hívek általános papságával kapcsolatban mondottak szerint abban is segít, hogy Krisztus kívánsága szerint hitünkkel és életünkkel bizonyságot tegyünk róla az emberek előtt. Ezt úgy mondjuk, hogy a bérmálás az apostolkodás szentsége, amely mindenkinek feladata.
A bérmálás az Egyházhoz is szorosabban kapcsol. Elfogadjuk az Egyház erkölcsi elveit, egyéni és hivatásbeli, valamint családi életünkben azonosulunk az Egyház álláspontjával és részt veszünk az ő életében. Az Egyház elsősorban abban az egyházközségben vagy egyházi közösségben jelentkezik számunkra, amelyben élünk. Magunkévá tesszük gondjait, feladatait, és ezekben tehetségünk szerint segítjük. 



Előző téma:

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 1.

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 2.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése