2017. 04. 30.

LEE szenátor: felül kell vizsgálni a Soros-szervezetek támogatását

Mike Lee, Utah állam republikánus párti szenátora a Heritage Foundation egyik rendezvényén megvádolta az Obama-féle Külügyminisztériumot azzal, hogy az USA nemzeti érdekeit háttérbe szorítva, ideologikus politikát folytatott és világszerte baloldali ügyekért küzdött.
A szenátor példaként hozza Kelet-Európa egyes államait, ahol a konzervatív politikusokat a korábbi amerikai külügy valósággal kirekesztette. Főleg Macedónia példáját hozza elő, ahol éppen az amerikai beavatkozás teremtett válságot. 
Külön kiemeli, hogy a kormányzat által több millió dollárral támogatott Soros-féle szervezetek a sajtóban a Kreml ügynökeiként festették le őt és képviselőtársait, amiért a finanszírozás felülvizsgálatát kérték Rex Tillerson mostani külügyminisztertől.
“Az Obama-adminisztráció alatt az amerikai diplomácia – akárcsak a központi kormányzat nagy része – tudatosan más irányt vett, gyakran az alapvető nemzeti érdekek fölé emelve az ideologikus politikát. Bármit is gondol az ember abortuszról, energiaszabályozásról, alternatív családmodellekről, ezek nem alapvető nemzetközi prioritásai az amerikai népnek és nem létfontosságúak az amerikai nemzetbiztonság számára. Ezek hazai politikai viták. Egy kiváltságos, globalista elit kedvenc ügyei” – mondta a szenátor, aki szerint Obama elnök adminisztrációjának nyolc éve alatt mégis ezek az ügyek képezték egy globális átnevelési kampány tartalmát.
„Az amerikai nép által finanszírozva, az amerikai adófizetők által finanszírozva. Akik előtt álcázva tartották mindezt olyan ártalmatlannak hangzó programnevek segítségével, hogy demokráciatámogatás, kormányzati átláthatóság és emberi jogok. Az amerikai diplomatáknak nem szabadna körbeutazniuk a világot balos ügyek támogatásának céljával, az Egyesült Államok nevét és hitelességét, valamint az amerikai adófizetők pénzét felhasználva” – mondta Lee szenátor.
“Leginkább talán éppen azok a konzervatívok érezhették kiközösítve magukat az Egyesült Államok által 2009 óta, akik olyan országokban élnek, mint Macedónia, Lengyelország vagy Albánia. Amit a Külügyminisztériumban dolgozó progresszívek úgy írhatnak le, hogy „rutinszerű demokratikus és emberi jogi támogatás”, az ezen országok állampolgárai számára gyakran úgy tűnhet, mint bőkezűen pénzelt, kívülről jövő politikai aktivizmus, amely balos ügyek érdekében, balos politikusokkal aláássa nemzetük legitim kormányát és régóta fennálló kulturális normáit.
És ki tudná megkérdőjelezni aggodalmaikat, amikor a Külügyminisztérium és a USAID az amerikai adófizetők pénzéből milliókkal támogatott Kelet-Európában olyan jól ismert progresszív pártolókhoz köthető szervezeteket, mint Soros György és az ő Nyílt Társadalom Alapítványa – akik nem csinálnak titkot abból, milyen politikát támogatnak.”

HIRADO.HU 888.HU

Hirdetés: 2017. április 30.



1. Ma a ½ 10 órás szentmisét a piarista atyák tartományfőnöke, P. Labancz Zsolt atya mutatja be.

2. Holnap május 1-eje, Szent József a munkás ünnepe. Egyben a májusi ájtatosságok kezdete is. Litániát végzünk hétköznap este 18,40 órakor utána szentmise.

3. A plébániai hittanórákra várjuk a gyerekeket keddtől péntekig.

4. Kedden Szent Antal kilenced, elmélkedés az esti 7 órás misén.

5. A 2. jegyeskurzus sorozat du. 6 órakor az altemplomban. Várjuk a jegyeseket, akik a nyár folyamán akarnak házasságot kötni vagy akiket érdekel.

6. Az elsőáldozásra készülők II. csoportjába járó gyerekek szüleivel szerdán 18 órától értekezletet tartunk a Millenniumi templomban.

7. Csütörtökön és pénteken az elsőáldozók I. csoportjának felkészítője 3-4 óráig.

8. A bérmálkozók hittanórája pénteken 19 órakor kezdődik.  

A bérmálás pünkösdvasárnapján 11 órakor lesz.

9. Elsőpénteken meglátogatjuk betegeinket. 

A keresztelői felkészítőt du. 18 órakor tartjuk.

A Városházán pénteken 18 órakor bemutatják Az önrendelkező székely falu c. ismereterjesztő  filmet. Készítője: Farkas György.

10. Szombaton de. 10 órakor ministránsképző.

11. Az elsőáldozásra készülők gyóntatása szombaton du. 5 órakor lesz. 6 órától a családtagok gyónása.

12. Május 7-én, vasárnap 10 órakor kezdődik az elsőáldozók miséje, ezért a 11 órás szentmise kimarad.

13. Jövő vasárnap a papi és szerzetesi hívatások vasárnapja. Három kispap érkezik pénteken Gyulafehérvárról, akik Vasárnapig segítenek a lelkipásztori munkában. Elsővasárnap szentségimádást végzünk.

14. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus sajtót, Krisztus világa árpilisi száma kapható.

 

Ajánló:

Imádkozzunk a magyar népért!


Az emmauszi szentmise 

Páduai Szent Antal eucharisztikus csodája

Szomorúságtok örömre változik

 


 

Szomorúságtok örömre változik



A Székelyföldért sokan sokféle módon próbálnak tenni valamit. Tudományos konferenciákat tartanak, vizsgálódnak, javaslatokat tesznek és fejlesztési irányokról beszélnek gazdasági, pénzügyi szempontok szerint; és megfeledkeznek a nép szellemi-lelki-erkölcsi vizsgálódásáról. Erre is kell figyelni, mert a leggazdagabb és legtehetségesebb embert is megkísérti a Gonosz, majd a kétségbeesés örvényébe taszítja, ha sikerült megfosztania hitétől és bizalmától. Ezért mondotta Publilius Syrius ókori bölcs: „Hitet veszítve, már nincs mit veszítened!” A búskomorság kútjából olyan lépcső vezet a felszínre, amelynek a legfelsőbb fokára lépve lehet kijutni abból; és ez az isteni kegyelem állapota. Hogy jobban megértsük állításunkat – írja Zsédely Gyula –, szemléljük meg az emberi létezés különféle fokozatait. Amilyen különbség van a kő és a fa között; amilyen különbség van a fa és az állat: az egyik él, a másik már ért is; amilyen különbség van az állat és az ember: az egyik ösztöneivel él, a másikat öntudata és halhatatlan lelke vezeti; ugyanolyan különbség van a természetes síkon álló emberi lét és az isteni kegyelemben élő közt: az egyik megállapodik „a test és a szemek kívánságánál” (1Jn 2,16), míg a másik az isteni természet szoros részesévé lett, és Krisztus testének élő tagja. 
A húsvéti esemény a hit lényegéhez tartozik. Szent Péter levelében rámutat, hogy az Atya örök terve volt az emberek megváltása. Ezért a Fiút műve befejeztével megdicsőítette, s tőle kapjuk a hit kegyelmét meg a reményt, amit életünknek tükröznie kell. (1Pt 1,17-21) 
Hogyan alakul ki az éltető hit?  
A két reményvesztett emmauszi tanítvány történetében szemlélhetjük. Útközben, fájó szívvel a jeruzsálemi történtekről beszélgetnek, amikor Jézus melléjük társul. Sőt, feltárja az Írások értelmét, hogy a Messiás engesztelő áldozatával bűnbocsánatot és örök életet hoz. A tanítást követte a tanítványok felajánlása: asztalukhoz hívják. Jézus elfogadja és a kenyértörésben önmagát adja, megismerteti magát, majd eltűnik. „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat – mondták.” És még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Jézus azt tette, amiről beszélt: Ti majd sírni és szomorkodni fogtok, de a ti szomorúságtok örömre változik, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. (vö. Jn16,20-23) 
Ez a történet segítette Ady Endrét, hogy megismerje Az Úr érkezését. 
Rembrandt, Krisztus Emmauszban képén, Jézusra, mint központra, rögzülnek a tekintetek. A belőle áradó fény bensőséges és szentséges atmoszférát teremt körülöttük, amikor a kenyeret megtörő, átszellemült férfiban felismerik a feltámadt Krisztust. Hitvallás ez, akár énekünkben: „Hogyha enyém Jézusom, enyém lesz az élet!” Igen, a földi és a mennyei élet! Akkor a szomorúság örömre változik.

„Maradj velünk, Urunk, mert esteledik.” (Lk 24,29


Ajánló:

Imádkozzunk a magyar népért!

Az emmauszi szentmise 

Páduai Szent Antal eucharisztikus csodája

 



 

2017. 04. 29.

Páduai Szent Antal eucharisztikus csodája


Déltirol, San Donato di Covolo XV. század
A XIII. században Páduai Szent Antal eucharisztikus csodával térített meg egy makacs eretneket. Az eretnek neve
 Bononillo. Szent Antal megkérdezte tőle, szakítana-e tévhitével, ha öszvére letérdelne az Oltáriszentségben jelen levő Teremtője előtt és imádná Őt.  
Az eretnek az alábbi feltételekkel mondott igent: az öszvérnek két napig nem ad enni, a harmadik napon pedig a piacra vezeti, ahol az egyik oldalon csábító friss takarmány várná, a másik oldalon pedig Antal állna az Oltáriszentségben jelen levő Krisztussal. 
Antal belegyezett.

Elérkezett a különös esemény napja. A tér megtelt emberekkel. 
Ahogy Bononillo a kiéheztetett állatot hozta, biztos volt benne, hogy az öszvér szimatot kap és a takarmányhoz megy oda. Tévedett. Mikor az öszvért elengedte, az habozás nélkül Antalhoz ment oda, és az imádás jeleként letérdelt a legszentebb Oltáriszentség előtt. 
Megrendülésében az eretnek is térdre borult az Oltáriszentség előtt, és szakított tévhitével.
**

Imádkozzunk a magyar népért!

Az emmauszi szentmise

2017. 04. 26.

Imádkozzunk a magyar népért!



Kedves Barátaim!
Végezzük ezt az imát népünkért, a keresztény értékeket védő Orbán Viktorért. Naponta kérjük Istenünk áldását Őrá és mindazokra a józanul gondolkodó politikusokra, akik a keresztény Európa megmentésén fáradoznak.
**
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre  és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

Egyházi jóváhagyással
18/2012.