2017. 03. 30.

Szent László-év 7.



László uralkodása első felében számára a legnagyobb problémát az ország nyugati végein tartózkodó Salamon király jelentette, aki IV. Henrik német uralkodó pártfogását élvezte. Emiatt – kihasználva a császárság és a pápaság között folyó invesztitúraharc nyújtotta lehetőségeket – Salamonnal és Henrikkel szemben László király a pápapárti német erőkkel, a belső ellenzékkel lépett szövetségre.  Salamon sógorához fordult segítségért, és amint három évvel korábban tette, elővette azt a szégyenletes “ütőkártyát”, melyet Péter király is alkalmazott: felajánlotta hűbérül Magyarországot a német birodalomnak. László éppen a megválasztott német ellenkirály, Rheinfeldi vagy Sváb Rudolf leányát, Adelhaidet vette feleségül 1078-ban. E frigyből született, László király Piroska nevű lánya (+1133), Komnénosz II. János bizánci császár felesége. Első házasságából is csak egy leány született, aki később Jaroszláv orosz herceg hitvese lett.
1078 elején Luitpold osztrák őrgróf és a bajor formbachi grófok is elfordultak IV. Henriktől. A szomszédos Eckbert formbachi gróf Henrik elől kénytelen volt Magyarországra menekülni. Alighanem
az itt tartózkodás nyomán házassági kapcsolat is szövődött a megözvegyült magyar királlyal, mert Eckbert öccsének, Henriknek leányát, Himmiltrudot, a formbachi kolostor alapítóját 1095-ben “magyar királynénak” írják.
László 1078–79 fordulóján eredménytelenül próbálkozott Salamon határszéli királyságának felszámolásával, sőt akciójával kiváltotta IV. Henrik büntető hadjáratát 1079 pünkösd táján Regensburgból személyesen vonult a keleti végekre, de ez is kudarcot vallott. Annyit azonban elért, hogy Luitpold behódolt neki; a Lajtán-inneni részt pedig elveszítette. Ekkor végleg lemondott arról, hogy Magyarországot hűbérbirtokává tegye. Salamon egy ideig remélte, hogy sógora megsegíti, de amikor 1080-ban Luitpold ismét szakított Henrikkel, és éket vert Pozsony és Regensburg közé, megadta magát. Salamon elfogadta a főpapok és a főurak által megszerkesztett békét, amely szerint Pozsony különállását feladva hazatér, királyi jövedelmet kap, de önálló országrészt és hatalmat nem. A békeállapot nem csupán ahhoz járult hozzá, hogy László uralma megszilárduljon, hanem lehetővé tette az állam intézményeinek újjászervezését is.
Salamon rövidesen megbánta behódolását, s 1082-ben László életére tört, összeesküvést szőtt, mire a király elfogatta és a visegrádi Sibrik-dombi börtönbe záratta. Innen 1083-ban a szentté avatások idején engedte szabadon Salamont. Ahogy a krónikás feljegyezte: Szent István király és Boldog Imre hitvalló testének felemelésekor néhány napig a király mellett tartózkodott.” Salamon nem sokáig vet részt nemzetségének is szóló, általános örömünnepben.  Ismét német földre ment, feleségéhez, de a német császárlány a trónját vesztett királlyal már nem állt szóba. Salamon ekkor otthagyta a nyugati, keresztény világot és a pogány besenyők Kutesk (Cselgü) nevű vezéréhez ment: Megesküdött neki, hogy Erdély tartományt tulajdonába, leányát pedig feleségül adja, ha megsegíti László ellen. Kutesk (Cselgü) vezér pedig a hiú reménytől csábítva nagy tömeg kunnal (besenyő) egészen Ungvár és Borsova vidékéig hatolt be Magyarországra. Ezt hallván László rájuk rontott: sok ezer kun (besenyő) semmisült meg színe előtt, hullott kardélre hányva. Salamon király pedig úgy menekült el Kuteskkel, mint kitépett tollú kacsák a keselyű karmai közül.” A hagyomány szerint a moldvai Szeret folyóig üldözte, ahol a folyó vízéből ivott és így szólt: Szeretem, Szeretem. Azóta is a folyót Szeretnek hívják. Salamon ezek után végképp eltűnt a történelem színpadáról. Valószínűen 1085-ben, a besenyők egy görög földi hadi vállalkozásában vesztette életét. Erről felesége is tudomást szerezhetett, mert 1086-ban Judit újból férjhez ment, ezúttal a cseh herceghez. A magyar krónikás hagyomány úgy tudta, hogy Salamon eltűnése nem halálát, hanem életének a keresztény szentség irányába való fordulását jelentette, és ezentúl mint remete élt.
László király kiemelkedő tette volt az 1083-as szentté avatások kezdeményezése, megszervezése és véghezvitele. István király halálát követő zűrzavaros négy évtized alatt a nép sóvárgással gondolt István királyra, amikor béke és rend honolt az országban. László szívvel-lélekkel István műve folytatójának tekintette magát. Mivel István király, Imre herceg, Gellért püspök, András és Benedek remeték helyi tisztelete már évtizedek óta folyt, ezért megíratta István és Gellért életrajzát. VII. Gergely pápától engedélyt kért és kapott, hogy „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették”, s legátust is küldött Magyarországra Teuzo személyében. László király személyes és aktív jelenléte emelte a szentté avatás jelentőségét. Jelen volt Odilo Saint Gilles-i apát is. A király, a főpapok, a főurak és óriási tömeg jelenlétében július 25-én Csanádon tartották Gellért, augusztus 20-án Székesfehérváron István, majd András és Benedek remeték, valamint november 5-én Imre herceg hamvainak felemelését, szentté avatását.

Istvánt példaképének tekintette, mert ismerte bölcs Salamon mondását: „Jövőkép nélkül elpusztul a nép!” Belátta, csak akkor tudunk megmaradni, ha a keresztény szentség összeforr a nemzeti szellemmel. Ezt maga is megjelenítette. Helyesen írja Prohászka püspök: Szent László nem tanít, ő nem apostol, de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az Egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az ősi dicsőség pogány egén ott ragyogtak a hősök, a magyar kar, a bátor szív, amelytől egy világ reszketett, nem szűnt meg lelkesíteni a népet, s eddig ez mind hiányzott a kereszténységben. Az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép még nem, mert a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg. A régi vitézséget Szent László tüntette fel önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet, amelynek öröme és eszménye László lett; dicshimnuszt zeng a legenda róla, alakjában beleszövődik a nemzeti lelkesülés minden nagy gondolata s meleg érzelme. A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nép hősévé vált.” (Összegyűjtött munkák XII., Budapest 1927, 112-113.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése