2017. 01. 04.

Szent László-év 3.



Szent István halálát követően, 1038-tól Péter uralkodott 1041 szeptemberéig, amikor az országból kénytelen volt elmenekülni. Helyébe a főurak Szent István sógorát, Aba Sámuelt ültették. Péter kényszerűségből a korábbi ellenfeléhez, III. Henrik német-római császárhoz menekült, aki támogatásáról biztosította. Be is tört 1042-ben, Nyitráig hatolt és visszavonult. 1043-ban a Dunától délre támadt, de a mocsaras területen elakadt. 
Aba Sámuel ekkor lemondott a Lajta és Fischa közti területről. 1044-ben a német oldalon harcoló magyarok segítették Henriket a Fertő-táji mocsaras vidéken történő átkelésben, aki július 5-én Győr alatt, Ménfőnél csatát nyert, Abát menekülés közben saját emberei ölték meg. 
Péter második uralkodását vazallusként kezdte, amiért a magyar nemesek és egyházi vezetők méltatlannak tartották Szent István trónján. Magatartásáért elmarasztalták, és 1046-ban a Vazul-fiakat visszahívták a magyar trónra. Levente és András hercegek engedelmeskedtek a hívó szónak és hazatértek Oroszországból.  
András – másképpen Endre ügyes diplomáciai és katonai manőverekkel dolgozott. A fellázadt nép a menekülő királyt nem hagyta kijutni az országból. Ezért történt, hogy Pétert összekaszabolva, megvakítva hurcolták eléje. Fájdalmaiban rövidesen belehalt. Andrást 1047 elején koronázták meg Székesfehérváron. Levente ez időtájt meghalt. Mivel Andrásnak nem születtek gyermekei feleségétől, hazahívta öccsét, Béla herceget, aki megkapta a nyitrai, bihari és al-dunai dukátust, valamint megtette örökösének. András király próbált a német császárral megegyezni, de az ellenséges maradt. A császár 1051-ben megindult páncélozott  seregével, hogy mindent elsöpörjön.  András és Béla a keleti taktikával, a kiéheztetett németeket legyőzte. Henrik szabad elvonulást kért és meg is kapta. A vereségből nem tanuló császár 1052-ik év nyarán ismét Magyarországra támadt, de András király és a hadműveleteket irányító Béla herceg seregétől Pozsony várának vívásakor súlyos vereséget szenvedett. Szent István után ismét a régi, katonai erények vették át a döntő szót, András ezért is tartotta nagy becsben „Attila kardját”. A királynak 1053-ban fia született, Salamon, és 1056-ban  meghalt nagy ellensége, III. Henrik. Ekkor András király közeledni kezdett a német császári udvarhoz és 1058-ban Salamont ifjabb királlyá koronáztatta. A német béketárgyalás záloga, egy dinasztikus házasság létrejötte lett, melynek értelmében az 5 éves Salamonnal eljegyezték IV. Henrik 11 éves Judit nevű húgát. Ezek és az 1059-es tiszavárkonyi jelent – korona vagy kard – után, Béla herceg belátta, hogy nem csak uralkodói címe, de élete is veszélyben forog, ezért Lengyelországban menekült gyermekeivel együtt. Sógora támogatásával hadat gyűjtött, majd 1060-ban lengyel segítséggel tért vissza és megdöntötte András hatalmát. A menekülő beteg királyt elfogták, zirci udvarházában tartották, ahol meghalt. Az általa alapított tihanyi apátságban temették el. András felesége, Anasztázia és gyermekei IV. Henriknél találtak menedéket.
Béla herceget még azon év december 6-án királlyá választották és megkoronázták. Három éves uralkodása mély nyomot hagyott az emberek emlékezetében. Béla gondoskodása a falvak népe felé fordult. Szabályozta a piaci árakat, hogy ezzel megakadályozza a kereskedők illetéktelen hasznát és a nép kiuzsorázását. Ő a párviadal hőse, komoly erőfeszítéseket tett a békéért. Összes német foglyaival lovagias módon bánt, s végül valamennyit hazabocsátott. Sőt a vezérek közül Weimari Vilmos, mint Béla Zsófia lányának jegyese tért haza. Pénzt is veretett, melynek körirata: „Rex Bela – Sancta Maria” felírás világosan tanúskodik arról, hogy Szent István örökségét komolyan vette és folytatta. Ő is alapított egy bencés apátságot Szekszárdon. 1063-ban, amikor hírt vett a német birodalmi sereg megindulásáról még azt is felajánlotta, hogy lemond a trónról, s megelégszik korábbi hercegségével. Fiát is kész volt túszként felajánlani, hogy elkerülje az öldöklést. A várható német támadás visszaverésére készülődve Dömösön országgyűlést tartott, ahol beomlott trónja halálosan összezúzta. Ilyen állapotban indult hadserege után, amikor szeptember 11-én Dévény mellett elhunyt. Szekszárdon temették el, akiben volt valami a lovagból, a ’mesebeli herceg’-ből, aki bátor viadal után elnyeri a királykisasszonyt, de megkegyelmez a legyőzöttnek is. Neki azonban nem kegyelmeztek. Béla fiai Géza, László és Lambert menekülni kényszerültek.
A gyermek IV. Henrik helyett a német sereget a harcias Nordheimi Ottó herceg vezette, aki megkapta Salamon anyjától „Attila kardját”. Salamont a németek trónra ültették, s a herceg visszatért hazájába. A magyar király udvarában ismét megnövekedett a német eredetű „vendégek” befolyása. Akadt egy bölcs gondolkodású főpap Dezső győri püspök, majd kalocsai érsek, aki élt az intelem jogával. 1064. január 20-án megkötötték a viszályt lezáró békét a felserdült Salamon és Béla fiai között. A megbékélés látványos megnyilvánulásaként Salamon és Géza közösen ünnepelték meg a húsvétot Pécsen és 1064. április 11-én maga Géza helyezi Salamon fejére a koronát. A hercegek az ország egyharmad részét kapták. Géza apjához hasonlóan lovagias szellemű, békés természetű, az alatta állókkal kegyesen viselkedő, bosszúállást nem ismerő jellem. Még nála is kiválóbbnak, határozottabbnak mutatkozott öccse, László. Az alattvalók, a nép szemében hamar feltűnt az előnyös különbözőségük Salamontól. András fia is vitéz, bátor ember volt, de örökölte apja ravaszságra hajlamos és bosszúállásra képes természetét, mely keménnyé, s ugyanakkor mégis befolyásolhatóvá tette.

folytatjuk


Előző részek: 

Szent László-év 2017

Szent László-év 2.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése