A társadalom legkisebb sejtje a család. A család rokonsága a nemzetség. A
nemzetségek együttesen alkotják a nemzetet. Ha a nemzetek együtt az
emberiséget, a világot. A világ sorsának alakulását meghatározzák a nemzetek. A
nemzetek élettani törvénye pedig a szakadatlan törtetés az önállóság, a
függetlenség, az önrendelkezés mai szóval, az autonómia felé.
Nemzetünk Szent Istvántól
a magyar középkor végéig, II. Lajos haláláig (1526.08.29.) megőrizte
függetlenségét és fejlődését. A mohácsi vész után a magyar nemzet életét főleg
a létezéséért, és a jogaiért való küzdelem jellemzi. A törökkel, majd az
osztrákkal vívott évszázados küzdelem a magyar nép javára dőlt el, felszabadult
az ország. Hőseinek és nagyjaink élete arra tanít bennünket, hogy haldokló
népet csak elszántak képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a földön
csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes élete lelkesít.
A Szent László Év
előkészítése van folyamatban, és ezen gondolkodtam, vajon mit szerethettek más népek művelt fiai a magyarokban?
Múltunk gazdag története
és irodalmunk tanúsítja a magyar népnek azt a jellemvonását, hogy akit vagy
amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem. Ezt nemcsak előkelő királyaink,
hanem a nép földközelben élő rétegeiben is előfordul a magyarságnak az a
jellemvonása, amit nagy kultúrfilozófusunk Prohászka Lajos így fogalmazott meg:
a magyar „gens sibi prodiga” vagyis „önmagát
pazarló nemzet” vagyunk. Szólásmondásunk is így tartja: vígan megyünk tönkre!
Gens
sibi prodiga! Önmagát pazarló nemzet. A prodigus, a, um – latin szónak
több jelentése van: pazarló, fecsérlő, odaadó, áldozó. Ma a pazarló szó alatt
inkább tékozlót, szétpallót értenek. Pedig a pazarló nem tékozló! A tékozló
anyagi és erkölcsi értéket méltatlan célra fordít (Lásd a tékozló fiú
történetét Lk 15,11.). A pazar szó jelentése pompás, remek, fényűzően díszes,
gazdag. A szó jó értelmében vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott a
gazdag ifjúnak: „Ha tökéletes akarsz
lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz
a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Mt 19,21)
A magyarság e gáláns
alaptermészetét a kereszténység a kegyelem síkjára emelte. Jézus amikor a
szeretet mércéjéről beszél, ezeket mondja: Aki kér, annak adjál... Aki elveszi
a ruhádat, annak add oda a köntösödet is...
Aki egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőre... Aki értem és az
evangéliumért elhagyja.... száz annyit kap e földön, s ráadásul az örök életet!
„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Ez a
jézusi szeretet mércéje, vagyis a határtalan szeretet.
A görög
nyelven írott evangélium a szeretetre két fogalmat használ: a filoszt és
ágápét.
A filosz szó
értékelő, tisztelő, becsülő, féltő szeretetet jelent. Ez az emberszeretet, a
családtagok, a barátok egymás iránti szeretete. Egyszerűen tisztelő szeretet.
Az agapé pedig az önmagát adó, odaadó, önfeláldozó
szeretet. Ilyen az Isten szeretete. Erre az önmagátadó vagy önfeláldozó szeretetre
vagyunk meghíva. Ezt a szeretetet élte Jézus Krisztus: amikor még bűnösök
voltunk, Ő meghalt értünk, hogy életünk legyen (Róm 5,6). Miután
megkeresztelkedtünk, megigazultunk, még inkább szeret minket. Jézus előbb
szeretett. Ez az elsőként szeretni jézusi élet atmoszférája, az istengyermekek
ereje és éltetője. Itt lehet igazán megérteni a magyart.
Gens sibi prodiga! Önmagát pazarló,
önfeláldozó nemzet vagyunk! Szent Istvántól Szent Lászlón át, szentjeink és
nagyjaink mind példát mutattak az odaadó-szeretetre. Évszázadokon át védték a
kereszténységet a keletről és délről támadó pogánysággal szemben. Szent István
sem féltette népe földjét, sem kenyerét a menedéket kérőktől. A bebocsátást
kérő más nyelvű népek, akik hajlandóságot mutattak Krisztus tanítását
befogadni, azoknak a nemzet életteret adott. Így fogadtuk be a 16-18. Század
folyamán a török elől menekülő balkáni népeket, s a 20. században a lengyeleket
és az üldözött zsidókat.
Királyaink a nép iránti és a vendégek iránti szeretetüknek számtalan jelét
adták. Szent László az egészséges piacgazdaság végett, hogy az egyszerű népet
ne fosszák ki a keletről jött kereskedők, bevezette a szombati vásárhelyek, az
un. szombathelyek tartását. Isten és emberszeretetben remekelt Szent Erzsébet,
Margit, Jolán, Kinga, Konstancia és a többiek, akik Istent és az emberek iránt
odaadó szeretettel éltek. Példájukat a nép is követte. Elmondhatjuk, hogy
lelki-szellemi és szociális-karitatív szinten olyat tettek, amit ma is
tisztelettel emlegetünk.
Ezek
ismeretében megértjük, hogy a magyar gens sibi prodiga, azaz gáláns nemzetség,
aki a nagy eszmékért lelkesedik, és akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál
semmit sem, sőt önmaga érdekét sem nézve, parádésan veti be minden erejét és vagyonát
az eszme vagy a szerelme szolgálatába. A magyar természeténél fogva a
természetfeletti eszmékért tud lelkesedni és élni. Csak a földi dolgok
labirintusa – ahogy mondani szoktuk: a kilátástalaságok – viszont céltalanná,
marakodóvá, életunttá teszik és így tönkremegy.
Népünk fiai a nehéz
helyzetekben is tudták és érezték, hogy ha más erőkkel nem is rendelkeznek, de
Isten segítségével és két marokra fogot akaratukkal igen. Tudták, hogy bízva
Isten gondviselésében és tenni akarásukkal segíthetnek önmagukon. Hitték
és megtapasztalták a Gondviselést. Azt
is tudták, hogy Isten gondoskodik a madarakról is, de élelmüket nem dobja a
fészekbe. Ha segít önmagán vagy a nélkülözőn, akkor őt Isten megáldja. Hát ezért is kérjük nemzeti
imánkban: „Isten, áldd meg a magyart!”
A feltett kérdésre, hogy mit szerethettek más népek művelt fiai a magyarokban? – a válasz tehát egyértelmű: a magyarok önfeláldozó és szabadság szeretete vonzotta az igazi értékekért lelkesedő embereket. Ez az önfeláldozó, odaadó szeretet testesítette meg Szent László király, ezért is szenteljük a 2017-es évet az ő emlékének. Erről az odaadó, másképpen felebaráti szeretet gyakorlásáról szól az irgalmas szamaritánus története (Lk 10,25-37), az Istennek odaadásról Jézus tanítását hallgató Mária magatartása (Lk 10,38-42.) és a Miatyán imádkozása segít Isten gyermekségünk átélésében (Lk 11,1-4.).
Jézus magatartása arra ösztönöz, hogy a felületes szintről szálljunk le
szívünk mélyére és siessünk minden kiszolgáltatott ember megsegítésére, mert a keresztény
élet a mindennapokban bontakozik ki, és alakít szeretet közösségé. A
legszentebb közösséget Jézus Krisztus, az Isten Fia hozta létre a földön,
melynek alapja a szeretete. Ez
a szeretet civilizációja - mondja II. Szent János Pál pápa.
Ezt a civilizációt erősítette meg Szent László király. Kívánom, hogy
bennünket, az önfeláldozó, odaadó szeretettel megáldott népet mindennap
erősítsen Jézus szívet-lelket simogató evangéliuma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése