2016. 02. 29.

Nem hihetetlen!


id. Imets László fametszete: A gyónó székely



Az emberi nyomorúságnak két mélypontja van. Fizikailag a halál, erkölcsileg a véglegessé vált bűn. 
Jézus mindkettőt legyőzte. A halált feltámadásával.
- Hihetetlen?
Hány hihetetlen dolgot csinált már meg az ember! Rádió, repülő, tévé, atomreaktor, számítógép, űrutazás. 
Csak Isten nem tudna hihetetlen dolgokat véghezvinni?
A halál oka a bűn.
A halálon való győzelem feltétele a bűn legyőzése. Különben az emberek feltámadása a végső és iszonyú vereség betetőzése lenne. Bűnösen feltámadni, ez a kárhozat. 
Jézus legyőzte a bűnt, mert magára vette, és halálig menő engedelmességével megszerezte a bocsánatot, az Atya irgalmát. A Feltámadott így szólt: Vegyétek a Szentlelket, és akiknek megbocsátjátok bűneit,  bocsánatot nyernek.
Jézusban mi is legyőzhetjük a bűnt. Tegyük meg ezt a szentgyónással! Vele egyesülve a szentáldozásban a halál és a bűn felett diadalmaskodhatunk. Ez a feltámadás már a mennyország kezdete.
Lelkitükör
I. Én vagyok a te Urad, Istened, Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!
- Valóban ő az egyetlen számomra, aki tényleg fontos? - Áll-e valaki vagy valami a helyében? - Törekszem-e kutatni rám vonatkozó akaratát? - Mire hív engem az Isten (hivatásom)? - Kapcsolatban vagyok-e vele az imádságban, az emberi szálakon keresztül, és a közösségben?

2. Isten nevét hiába ne vedd! - Becsülöm-e nevét és szentjeniek a nevét, vagy olykor könnyelműen használom? - Észreveszem-e Isten rejtett segítségét, nekem juttatott kegyelmeit, tudok-e hálával visszatekinteni ezekre, megköszönni? ­Szentmisén, imádságaimban, munkámban tükröződik-e a keresztény név, az Istenhez tartozás valósága? - Fejlesztem-e ismereteimet Istenről, a hitről; vagy vallási életem égy helyben topogás; esetleg van-e lassú előrehaladás?
3. Az Úr napját megszenteljed! - Részt vettem-e a vasárnapi szentmisén és hogyan: kötelességből, szórakozottan, unottan; mikor és hogyan érkeztem? - Mit teszek vasárnap? Henyélek, szórakozom, vagy tudok valamit tenni Istenért? Különbözik-e a vasárnapom a többi munkanaptól, ha nem, ennek én is oka vagyok... - Hogyan viszonylom más keresztényekhez, más vallásúakhoz; érzek-e indítást arra, hogy az evangélium jó hírét továbbítsam?
4. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél! - Szüleimmel, rokonaimmal, testvéreimmel, ismerőseimmel nem voltam-e gőgös, rátarti, türelmetlen, öntelt? - Szüleim az első számú felebarátaim, érzek­e kötelezettséget irántuk még akkor is, ha kifogásolható a velem való viszonyuk? – Imádkozom-e értük? Tisztelem, értékelem, javítom­-e a család hangulatát, jövőjét? - Tudok-e időt áldozni az öregekre, a betegekre, családom rászorultjaira?
5. Ne ölj! - Megbecsülöm-e a természetet, az élet szépségeit, vagy csak fogyasztója, tönkretevője, megrontója vagyok? - Érték-e önmagam? Gondolok-e testi egészségemre, hogyan bánok energiáimmal; tudom-e testemet engedelmességre, nemes szolgálatra fogni vagy túlzottan kényeztettem? ­Próbáltam, használtam-e kábító szereket; rabja vagyok-e valamilyen szenvedélynek? - Megsértettem-e, megbántottam-e valakit, antipátia alapján kizártam-e, hibáit kibeszéltem-e, kívántam-e neki rosszat, esetleg a halálát?
6. Ne paráználkodjál! - Komolyan készülök-e élethivatásomra, a családalapításra, a házaséletre, esetleg a szerzetesi vagy papi életre? - Nem vagyok-e felelőtlen, kalandor, élvezethajhász? - Van-e megnemengedett testi kapcsolatom, aminek egyetlen helye és kibontakozása a házasságban lehet? - Beleegyeztem-e a magányos bűnbe? - Kerültem-e a veszélyhelyzeteket, a kísértést? - Tiszteltem-e mások érzelemvilágát, szabadságát, hitét, vagy eszközzé akartam lealacsonyítani önző vágyaim kielégítésére?
7. Ne lopj! - Megbecsültem-e mások tulajdonát, a közösségét, a társadalomét? Túlzottan fogyasztottam, mértéktelen, fukar, kapzsi vagy pazarló voltam? - Az eltulajdonított, tönkretett értéket hogyan kárpótoltam, gondoskodtam-e visszaadásáról?
8. Hamis tanúságot ne szó j felebarátod ellen! - Szavaim mindig megfeleltek az igazságnak, olykor nagyítottam, hazudtam, szubjektív ítéleteim szerint beszéltem másokról? - Tönkretettem-e mások becsületét, mit teszek most a helyreállításáért? - Megszóltam-e, rágalmaztam-e valakit? - Segítettem-e másnak igazabbul élni, vagy bűnrészes voltam? Tanácsoltam-e bűnt, lekicsinyítettem-e fontosságát, ezzel másokat elbizonytalanítottam?
9. Felebarátod feleségét ne kívánd!- Tiszteltem-e és mindenek fölött érinthetetlennek tartottam-e a házasság szentségét? Gondoltam-e rá, hogy ha majd én ajándékul kapom, ez mit jelenthet számomra? - Csábítottam-e valakit bűnre?
10. Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánjad! - Vágyaim, kívánságaim mennyiben tértek el a jézusi eszménytől? Ha csak kísértéseim voltak, igyekeztem-e elhárítani azokat magamtól? - Belegyeztem-e, Gyönyörködtem-e bármilyen bűnös kívánságon, engedtem, hogy mások látványa erre indítson? - Elégedett vagyok-e azzal, amim van, aki vagyok, vagy Mindig mást akarok, máshol akarok lenni, mást akarok csinálni, mint ami az állapotbeli kötelességem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése