2016. 01. 29.

Ráduly - Szőke ügyben újabb két hónap

A Marosvásárhelyi Ítélőtábla jogerős döntéssel megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék múlt heti ítéletét, ezzel eldőlt, hogy Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos hatósági felügyelete további hatvan napig érvényben marad.
raduly szoke per vn 003_b
Szerdán tárgyalta az ítélőtábla a január 21-i csíkszeredai tárgyaláson hozott elsőfokú ítélet nyomán benyújtott fellebbezéseket, de a vádlottak meghallgatása után a jogerős ítélet kihirdetését csütörtökre halasztották. Nem történt változás a korábbi gyakorlathoz viszonyítva, a fellebbezéseket ezúttal is elutasították.
Szőke nem térhet vissza
„Az ítélőtábla elutasítja és alaptalannak találja a vádlottak által benyújtott fellebbezéseket” – áll a Csíkszereda tavaly lemondott polgármesterét és hivatásának gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármesterét érintő jogerős ítélet rövid ismertetőjében. Ennek értelmében Szőke Domokos továbbra sem dolgozhat alpolgármesterként, a két vádlott legközelebb márciusban kérvényezheti ismét a hatósági felügyelet feloldását. Az elsőfokú tárgyaláson Szőke és Ráduly, akárcsak ügyvédjeik, alaptalannak és érthetetlennek nevezték a vádhatóság által az előzetes kényszerintézkedés meghosszabbítására tett indítvány indoklásait, érveiket sem akkor, sem most nem fogadták el.
Tiltások, korlátozások
A 2015 júniusában elrendelt és azóta folyamatosan meghosszabbított hatósági felügyelet időszakában az előírások értelmében a vádlottaknak tilos elhagyniuk az ország területét, idézésre meg kell jelenniük a törvényszék vagy a bíró előtt, és a meghatározott program alapján vagy hatósági idézésre jelentkezniük kell a csíkszeredai rendőrségen. Ugyanakkor nem találkozhatnak egymással, illetve más, tanúkként megnevezett személyekkel. A Ráduly és Szőke ellen indult per előzetes szakasza nemrég zárult le, az elsőfokú tárgyalás hétfőn kezdődik.
Más érdekek is vannak?
„Nincs lehetőségünk kritizálni a bírósági döntést, most az elsőfokú tárgyalásra összpontosítunk, és azután meglátjuk, mi történik” – közölte kérdésünkre Eugen Constantin Iordăchescu ügyvéd. „Ez a hozzáállás olyan érdekekkel is magyarázható, amelyek nem az igazság megismerését tekintik a legfontosabbnak ebben az ügyben” – utalt Ráduly Róbert Kálmán ügyvédje az igazságszolgáltatási rendszert figyelemmel kísérő ellenőrzési és együttműködési mechanizmus (MCV) keretében az Európai Bizottság által készített éves országjelentésre, amelyet éppen szerdán hoztak nyilvánosságra, és amelyet Románia kedvezőnek ítélt. A dokumentum megállapította, hogy az ország előrelépést tett a korrupcióellenes harcban, de bírálta a parlamentet amiatt, hogy akadályozza az igazságszolgáltatást a volt kormánytagok elleni vizsgálatok lefolytatásában.

szlékelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése