2015. 07. 30.

Tanácsok: 3. A legszeretettebb emberi tulajdonság



3. A legszeretettebb emberi tulajdonság a szerénység. Egy társaságban ügyesen hallgatni és elmésen bólogatni, ez a társalgó tehetség legmagasabb foka. Sohase gondoljuk, hogy azt az embert, aki mások iránt figyel­mességből hallgatásra ítélte magát, ostoba lenne, vagy megvethető, amiért előzékenyen szóhoz jutni enged másokat. Nincs korona, mely annyi díszt adhatna az embernek, mint a szerénység. A szerénység volt és marad egyike a legszeretettebb emberi tulajdonságoknak, az ilyen eljárás tapintatát mindenki érzi és hálával jutalmazza. Viszont, ha mindenáron fölényesen tündökölni és fényleni akarsz a társaságban, tehetségedet úgy tekintik, mint a szemtelenség egyik faját, szellemi fölényedet egyenesen személyi sértésnek minősítik, s így nem lesz ürügy, amit ki­sebbítésedre elő ne hoznának. Vagyis nem elég előnyös tulajdonságokkal bírni, okosan kell felhasználni őket, mint a görög bölcs mondta: Vannak alkalmak, mikor a legnagyobb okosság abban áll, hogy úgy teszünk, mintha semmit sem tudnánk. Mivel sok ember nincs e finom bölcsességnek birtokában, innen a magyarázata, hogy némely ember minden kötelessége mellett is elszenvedhetetlen, másik minden hibája mellett is kedves. Innen érthető, hogy vannak, akik fényes tehetségükkel nem jutnak előre, a közepesek elfoglalják előlük az élet napsugaras oldalait, mert az emberek csak azokat engedik előbb­re lépni, akiktől nem félnek, hogy útjukat keresztezik.



Tanácsok: 1.Tanuljunk meg emberekről jót mondani!

Tanácsok: 2. Tanuljunk meg hallgatni!

Tanácsok: 3. A legszeretettebb emberi tulajdonság

Tanácsok: 4. Annyit ígérj, amennyit teljesíteni tudsz!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése