2015. 07. 03.

Krisztus világa, 2015. július-augusztus - Szemle



Isten a történelemben - A történelem mindig problémává lesz, valahányszor szekere fordul vagy gyors lejtőre kerül. Azzá lett ennek a nemzedéknek is, mely elképedve eszmél rá, hogy szeme láttára történelem készül. Érzi is, hogy a nagy munkanapon neki is kellene jelentkezni – legalább segédmunkásnak. A honnan, hová, miért, hogyan történelmi kérdései ismét napirendre kerültek, sőt életkérdésekké lettek.” – írta Schütz Antal piarista teológiai tanár Isten a történelemben című, 1933-ban Budapesten megjelent könyve előszavában.
Szemünk láttára történelem készül. 
2007. január 1-jével Románia az Európai Unió tagországa lett. Azóta globalizálódunk, nemcsak mi, hanem a „népek hazája, nagy világ” is. Nemcsak a gazdasági élet bolydult meg, hanem maga a gyökereit vesztett ember. Békétlenség, polgárháború dúl Irakban, Szíriában, Líbiában, Nigériában és Ukrajnában. Az érdekérvényesítés kegyetlensége emberek millióit űzte el otthonából, akik jobb életkörülmények miatt Európát árasztják el. A bevándorlás lett öreg kontinensünk égető problémája.
A történelem viharaiban, bármiféle széttagoltságban népünkre jellemző módon a Szent István-i örökség megőrzése, továbbadása volt a legfontosabb. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként származtatták nemzedékről nemzedékre. Amikor új történelem készül, ismerjük fel kiválasztottságunkat és küldetésünket, akarjunk környezetünk jó vezetői lenni: otthon a családban, a munkaközösségben és a társadalomban. (2. old.)
Megtalálni Istent a nyugalomban – Szent Benedek, Európa védőszentje példát ad, hogy maradandót csak úgy lehet alkotni, ha abba szívünket-lelkünket beleadjuk – értekezik Pasca Szilárd IV. éves kispap. (3. oldal)
Ádám és Éva – Marie Luise Kaschnitz modern elgondolása, hogyan nevette el magát Ádám az elvesztett Paradicsom bánatos hangulatában. Az elmélkedést Bács Béla János fordította.
Játékos ismerkedés szentekkel – ez utóbbi Vitos Antal kvíze Pongrácz Szent Istvánról, Szent Vlagyimirről, Néri Szent Fülöpről és Szent Bernáttal kapcsolatban. (4. oldal)
Féltem az életem – Krüzselyi Attila verse.
Találkozás –  napjaink divatos mindenféle találkozásáról szól András István teol. tanár írása. De megélni a találkozást, tudatosan jelen lenni, ez igazán emberi kihívás. Majd rámutat egy kategóriák feletti találkozásra, amely képes megérinteni és megváltoztatni az életet. (5. oldal) Primiciák margójára – Fülöp Zsombor IV. éves kispap gondolatai a hiteles papi életől szól. (6. oldal)
Szerzetesrendek Erdélyben Boldogasszony Iskolanővérek életét mutatja be a Szovátán  élő Vera nővér. (7. oldal)
Szórványban – Az erdélyi plébániák alakulása a 18. századtól – Darvas-Kozma József áttekintő ismertetője. (8-9. oldal)
Jeles napok augusztusban Az anyatejes táplálás világnapja, A nukleáris fegyverek betiltásáért, Államalapító Szent István ünnepe, Eltűntek világnapja – Sárközi Sándor piarista összeállítása. (10-11. oldal)
Semmelweis Ignác – Az anyák megmentője, 150 évvel ezelőtt hunyt el. Életét ismerteti Sárközi Sándor piarista. (12-13. oldal)
A kokárda, Krasznojárszk – Bakó Kálmán első világháborús történetéről ír – Bakó Mária Hajnalka. (14-15. oldal)  A kovács – elbeszélés, hogy milyen sokat jelent a család, és hogy mennyire fontos egymás segítése. (15. oldal)
Czestochowai zarándokút – öt középiskolás székely ifjú élménybeszámolója. (16. oldal) 
Az elásott pénz  - Katóca nemcsak népmeséről gondoskodott, hanem rejtvényről is. (17.oldal)
Ott van a Derűs oldal. A Keresztrejtvényben egy zsoltár vers húzódik meg Korodi Zoltán rejtésében. Megismerhetjük megfejtőinket és nyertesünket. (18-19. oldal)
A hátlapon képes beszámoló látható a Fekete Madonna zarándoklatról.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése