2015. 05. 29.

Kiállnak Rádulyék mellett


"A papnak, a püspöknek, a közösség képviselőjének meg kell szólalnia, amikor igazságtalanul meghurcolják híveit. Erre  sarkall Egyházunk tanítása és Istenszolgája Márton Áron életpéldája. 
Amikor a magyar kisebbséget megnyomorító román törvények 1934-35-ben sorozatban jelentek meg, akkor Márton Áron az Erdélyi Tudósító, Figyelő c. állandó rovatában megjelentette a „Kultúrharc kellős közepén” című átfogó és megrázó bírálatát. „A nevelés isteni jog, és olyan isteni parancs, amit az egyház soha, egyetlen hatalom kedvéért, és semmi előny ellenében nem alkudott el. Mi feladjuk, mi hallgatunk, mi lassankint a jövő nemzedékek minden jogát eláruljuk. (...) Gyávaságunk következménye lehet bizonyos fokig, hogy velünk már mindent mernek!”
Amit Csíkszeredában 1945 óta véghezvittek, az késztet a megszólalásra, ahogy Márton Áron írta: „Nem mehetünk többet lépre. Lerongyolódott, koldus magyarok vagyunk, koszos kisebbségiek, akik maguk is alig élhetnek. Lerombolták Csík iparát, koldusbotra juttatták fiataljainkat. Most még a demokratikusan megválasztott vezetőinktől is meg akarnak fosztani? Azok családját, gyermekeiknek önérzetét, becsületét is tönkre akarják tenni?" - írtam a Rendületlenül könyv előszavában.
És végre megszólalt Csíkszereda képviselő-testülete. Mikor szólal meg a lakosság?
**  
Megdöbbenésének adott hangot, és foglalt állást Csíkszereda képviselő-testülete a soros májusi önkormányzati ülésen a tisztségéből felfüggesztett Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester ügyében. A jelenlévő önkormányzati képviselők közül csupán Traian Chindea PSD-s tanácsos nem fogadta el az állásfoglalás szövegét. A pénteki tanácsülés volt tulajdonképpen az első, amely a jelenleg házi őrizetben lévő két városvezető hiányában zajlott le.
antal attila sajtotajekoztato vn 001_b 
Antal Attila. Ideiglenesen átvette a polgármesteri feladatköröket
„A testület hisz az ártatlanság vélelmében, bízik a két elöljáró ártatlanságában és a romániai pártatlan és független igazságszolgáltatásban. Mindezek mellett azonban aggodalommal tekintünk a házi őrizetben lévő polgármester és alpolgármester távollétéből adódó közigazgatási nehézségekre. Úgy értékeljük, hogy jelenlétük az előttünk álló feladatok és közösen vállalt programunk megvalósításában nélkülözhetetlen” – áll a Füleki Zoltán önkormányzati képviselő javaslatára elfogadott állásfoglalásban. Ebben a tanácsosok ugyanakkor abbéli reményüket is kifejezik, hogy a választott elöljárók ellen indult kivizsgálás minél hamarabb befejeződik, és ők visszatérhetnek feladataikhoz.
Az önkormányzati ülésen Antal Attila polgármesteri feladatkörrel megbízott alpolgármester a testület tagjainak támogatását kérte a város dolgainak ellátásban. „Városunk két választott elöljárója meghurcoltatás és médialejáratás áldozata anélkül, hogy az ellenük felhozott vádak beigazolódtak volna. Személy szerint szolidáris vagyok velük, hiszen egy csapatként indultunk el tizenegy évvel ezelőtt. Mindketten karakán férfiak, ha tévedtek volna, vállalják a felelősséget. Merem remélni, hogy Romániában nem ért véget a parlamentáris demokrácia és a hatalomért való küzdelemben megmaradnak a demokratikus eszközök” – fogalmazott. Antal Attila a testület előtt.
Újságírói kérdésre válaszolva is elmondta, megnehezíti a mindennapi munkát a két elöljáró hiánya, az elmúlt egy hónapban a hivatal munkatársai emberfeletti erőfeszítéseket tettek. „Jól le voltak osztva a feladatok hármunk között. Azt a munkamenetet és információhalmazt, amelyet a folyó ügyekben a polgármester és az alpolgármester vitt, képtelenség menet közben átvenni. A város pénzügyeit például a polgármester felügyelte. Az asztalán volt minden nap a banki jelentés, a kincstári helyzetkép, a bevételek és kiadások állásai. Romániában és Magyarországon Csíkszereda az egyetlen olyan megyeszékhely, amelynek nincs hitele. Nem olyan polgármester vagy alpolgármester volt, aki reggeltől estig öltönyben protokolleseményekre járt, hanem dolgozott” – hangsúlyozta Antal.
Az ülésen felszólaló Szabó Soós Klára EMNP-s önkormányzati képviselő jogtalannak, igazságtalannak és ellenszenvesnek nevezve azt a prefektusi intézkedést, amely nyomán a házi őrizetben lévő elöljárókat felfüggesztették tisztségükből.

szyékelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése