2015. 05. 21.

"Ha a székelyektől elvennők Csíksomlyót..."



Jó félévszázaddal ezelőtt is, ha pünkösd közeledett, mindjárt a csíksomlyói búcsúra gondoltunk. Készülődtünk annak rendje s módja szerint. Kommunizmus volt, tiltották a zarándoklatot. A távolsági és a helyi autóbuszjáratokat kivették, a vonatok közlekedését korlátozták, a forgalmat akadályozták, csakhogy Somlyóra ne tudjunk menni. Sokféle rendezvényt szerveztek Csíkszereda bejáratainál, hogy azzal is visszatartsák a jó népet. Volt eset, hogy a Somlyó felé vezető Szék útját apró szögekkel szórták tele, hogy az arra haladó autók gumiabroncsai pukkanjanak ki, s a gyalogosok sérüljenek meg. Mi pedig csendes zarándokok csak mentünk és halkan imádkoztunk. Volt olyan év is, amikor péntek este érkeztünk Somlyóra, akkor a templomban virrasztottunk, majd szundítottunk egy-egy mellékoltár előtt, ha a padokban nem kaptunk helyet. A templomban az érkező zarándokcsoportok imádsága, éneke zengett. Itt láttam először moldvai magyarokat, azaz csángókat. Ruhájuk és beszédjük különösnek tűnt, de szeretettel tekintettünk rájuk, mert ők is magyarok, csak szegényebbek mint mi, mert még iskolájuk sincs. A fáradtság és álmosság mindegyre csukogatta szemünket, miközben a búcsúsok énekei hol felcsaptak, hol elhalkultak. Ennél szebb altatódalt soha nem hallottam, mint a Szűzanya lábánál. Mert mi kell a gyermeknek? Biztonság, védettség és szeretet. Mindezt megkaptuk szüleink oldalán a templomban, még ha el is gémberedtünk, de időközönként álmunkat színezte az felhangzó ének: „E siralom völgyében az élet tengerén,/ Sokszor fájdalom és gyász közelget felénk./ Van egy égi Anyám nékem,/ Ki el nem hagy soha engem,/ Neve: Mária, Aki az én életemnek Vezércsillaga.” Hát így kötődtem a többi gyermekkel és zarándokkal a csíksomlyói Csodatévő Szűzanyához. 

Felnőttként még jobban értékelem szüleim társaságában megtett búcsújárást, és felismertem a Mária tisztelet családot és nemzetet egyaránt megtartó erejét. Istenszolgája Mindszenti József esztergomi hercegprímás 1946. november 30-án Debrecenben tartott püspökszentelési beszédében a székely nép máriás lelkületének két erőforrására hivatkozva buzdította híveit: „nem érdemelne jövőt olyan nemzet, amely múltját elrúgná magától, azt csak ócsárolni vagy csak felejteni is tudná. Ha a székelyektől elvennők Csíksomlyót és a családi érzések tiszteletét, mi maradna számukra az örvény mélységeiben?”
Az első világháború örvényét követően  mindenünkből kiforgattak, azért mégis megmaradtunk. A második világégésben tönkrementünk, a kommunizmus megfosztott életterünktől, a diktatúra „sarlója s kalapácsa” alatt véreztünk, de azt is túléltük, mert az örvény mélységeiben is megtartottuk hitünket és a család szeretetét. Számunkra a csíksomlyói Szűzanya tisztelete egyszerre jelent istenszeretetet, családszeretetet, nemzetszeretetet, a szeretet még sok-sok szálát. Röviden Ő a csodatévő Boldogasszony, ezért ragaszkodunk hozzá. 

A Szűzanya tisztelete népünk körében meggyökerezett Szent István király idejében. Szentkirályunk 1038-ban, Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén az ország vezetőinek és püspökeinek társaságában végrendelkezett. Országát és koronáját, népét és lelkét végképp a Szűzanyának ajánlotta fel. Kire bízhatta volna jobbra ezt a fiatal országot, mint Szűz Máriára, akire a mennyei Atya az ő egyszülött Fiát bízta. Azóta Szűz Mária országa és népe vagyunk. Szeretetünket számtalan formában igyekszünk kifejezni. Tiszteletére templomokat emeltünk, oltárokat szenteltünk, megörökítettük képét sokféle módon és tiszteljük, mert Őt választotta ki a mennyei Atya, aki a Szentlélek erejéből fogant, Ő hordozta, szülte, nevelte és követte Szent Fiát. Megtisztelte Gábor angyal, Szent Erzsébet, az apostoli Egyház, akit Szent Fia megdicsőített azzal, hogy a mennybe felvette. Aki közbenjárt a kánai menyegzőn Szent Fiánál, Őt kaptuk Urunktól a kereszt magasából. Ezért nehézségeinkben és bajainkban, örömeinkben és sikereinkben hozzá fordultunk, szentségét, szépségét csodáltuk, oltalmát kértük, hálánkat leróttuk. Erről tanúskodik gazdag énektárunk: Angyaloknak nagyságos Asszonya; Ó dicsőséges asszonyság; Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk; Boldogasszony, édes, hozzád esd ma néped; Nyíljon ki szívetekben az örömvirág; Egészen szép vagy Mária; Dicsértessék a Jézus s Mária neve, stb.
A székelység történelmi hivatásából kifolyólag osztatlan vagyonközösségben élt, és a honfoglalástól kezdve megőrizte „kettős szállásrendszerét” egészen a 19. századvég liberális gazdasági- és társadalompolitika intézkedéséig, az 1871. évi arányosítási törvény alkalmazásáig. A vallásos élet egyik megnyilvánulása a Mária-tisztelet is erősítette az összetartozás tudatát, főleg a búcsújáró helyek révén.
Székelyföldön a 14. század közepén a gyakori tatár betörések idején nagy jelentőséget kapott a Mária tisztelet, amikor az ő oltalmát kérték. Nagy Lajos király utasítására 1345-ben, majd 1352-ben Lackfi András – Lackfi István vajda és Lackfi Dénes pálosból lett kalocsai érsek öccse – a székelyek és szászok ispánja 40.000 székely harcossal, Kunország területén, háromnapi küzdelemben legyőzi és elűzi a Szeret és a Dnyeszter folyó között letelepült és mindegyre Erdélybe betörő kipcsaki tatárokat. A király három napos ünnepet rendelt el. A székelyek e győzelmet Szűz Mária és Szent László segítségének tulajdonították. Hálájukat Szűz Mária iránt pálos kolostorok építésével fejezték ki, míg Szent László életét templomaik falán örökítették meg. A kolostorépítés azért is volt könnyű, mert Piaszt Erzsébet anyakirályné közbenjárására 1349-ben VI. Kelemen pápa megengedte újabb pálos monostorok alapítását, főleg az ország azon vidékein, ahol még nem voltak rendházaik. Letelepedésük még abban az esetben is érvényes, ha a megyéspüspökök ehhez nem járulnának hozzá. E pápai kegy hatása alatt, tehetős uraink sorra emeltették a szebbnél-szebb vidékeken, erdőbirtokaik közepén, de a falvak népéhez is közel a pálos monostorokat, s mellettük az egyszerű, de ízléses templomokat. Ekkor épült „fogadalomból” a csíksomlyói Szűz Mária pálos kolostor. A források hiányát megmagyarázza a Csík ellen vezetett 14. századi többszöri tatár betörés, az 1432-es török pusztítás, a 16. századi moldvai és tatár beütések, majd Székely Mózes és Basta uralma alatti pusztítások, főleg az 1661. évi török-tatár büntetőhadjárat. Ekkor Csíkban 26 templom hamvadt el írásos forrásaival együtt. Ezt követte a Tököly hadjárat és megtetőzte az 1694-es tatárjárás. Legutóbb pedig az első és második világháború idején semmisültek meg írott forrásaink. Györffi Pál ferences provinciális 1729-ben megírta és kiadta „Az erdélyi ferences kusztódia története” könyvét, melyben Csíksomlyóról ezt írja: „ezen konventnek első alapját, valamely más, régebbi rend tagjai részére vetették meg. – Hogy pedig mikor és milyen alkalomból került hozzánk, nem tudjuk megmondani.” P. Halász-Losteiner és Gegő Elek rendi krónikások 1352-re teszik a kolostor építését, amely András erdélyi vajda bőkezűségének köszönheti létét. A kolostor területén és a Salvator kápolnánál végzett régészeti ásatások is ezt az időpontot igazolták. V. Márton pápa 1417-ben engedélyt adott a pálosoknak, hogy lelkipásztori munkát végezhetnek, 1419-től már temethetnek, és ettől kezdve a monostor élete még jobban összefonódott a vidék életével.
A fehér barátok áldásos működését beárnyékolta a török veszedelem. Murád szultán serege 1421-ben feldúlta Brassót, Fogaras vidékét és beütött a Székelyföldre is. 1432-ben pedig a török és román csapatok lerohanták a Szászföldet, s ekkor Csíkot is porrá égették, a lakosságot megtizedelték. Ekkor rombolták földig a csíki pálos kolostort és templomot. A túlélő szerzetesek menedéke a Salvator és a Széphavas-i Csodatévő Boldogasszony kápolna maradt. A megmenekült csíkiak 1433-ban újra építkezni kezdenek. Ez évben Csíkrákos és Mindszent temploma búcsú engedélyt kap a pápától. A többi falvak csak a század harmadik negyedében tudnak építkezni a Zsigmond király pénzrontása okozta gazdasági válság miatt.
Erdély védelmének megszervezésére, Lépes Loránd alvajda és testvére Lépes György erdélyi püspök vállalkozott. Az egyházi tizedet csak három év múlva, 1436-ban követelte a püspök, amikor megjelent az erős pénz. Ezen intézkedése 1437 márciusától 1438 februárig tartó parasztlázadáshoz vezetett. A püspök egyházmegyéjében a tizedet be nem szolgáltató plébániákat egyházi átokkal sújtotta. Így a Székelyföldet is. A templomokat bezárták, a szentségek kiszolgáltatását eltiltották, alig lehetett egyházfit találni, az újszülöttek kereszteletlenek maradtak, a halottakat pedig egyházi szertartás nélkül temették el. A pálos rendet XXII. János pápa még 1329-ben kivette a püspökök joghatósága alól. Exemptiót élveztek, rájuk nem vonatkozott a püspökök interdictuma. Ők a Salvator kápolnánál lelkiek terén kiszolgálták, vigasztalták a vidék lakosságát. Ők is megfogyatkoztak, mint a nép, s ezért nem tudták újjáépíteni a lerombolt kolostort és felhagyták, mint Pókafalván és más helyen.
1442. március 25-én Hunyadi János erdélyi vajda, Újlaki Miklós macsói bán segítségével legyőzte Mezid bég 20-30000 fős seregét Szeben mellett. Majd szeptember 6-án az Erdélyi-vaskapu bejáratánál Sehabeddin ruméliai beglerbég 80000 fős seregét semmisítette meg, és a gazdag zsákmányból támogatta a török rombolta templomok és kolostorok újjáépítését. Még ez évben Hunyadi és Újlaki Dénes pápai követ az egyházjog betartása mellett a csíksomlyói romos kolostort az akkor szerveződött obszerváns ferenceseknek, a barna barátoknak adományozta. Az új konvent szolgálatára pedig 32 családot rendelt. A somlyói konvent főnöke 1443-ban segítségért fordult IV. Jenő pápához, aki 1444. január 27-én kelt bullájában hét évi búcsút engedélyezett mindazoknak, akik Sarlós Boldogasszony vigíliáján és napján meglátogatják a templomot, szentségekhez járulnak és az elkezdett újjáépítés befejezésére adakoznak. A pápai bulla szerint ez a kolostor az erdélyi püspökség Somlyó falujában van „ahová a hívek rendkívüli sokasága fogadalomból szokott összeseregleni, és naponta sem késlekedik összegyűlni.” Érthető, mert a csíkiak és általában a székelyek mindig magukénak tartották az 1352-ben épült fogadalmi monostort. Az ilyen indoklást minden esetben az engedélyt kérő elöljáró leveléből idézi a pápa. A nép kollektív tisztelete a kolostor iránt mindig megnyilvánult: ha szűkölködött, akkor segítették, ha pusztulás érte, akkor újjáépítették, szépítésén pedig napjainkig fáradoznak.
A csíksomlyói fogadalmi templom és a Salvator kápolna Szűz Mária segítségét hirdetik. Már keletkezése a Mária-tisztelet jegyében fogant. A fogadalmi kolostor és a Salvator remeteség zarándokhely lett, melynek látogatásával a hívek búcsút nyerhettek. E hely látogatottsága Szűz Máriát ábrázoló kép vagy szobor körül is megerősödött. A Salvator-hegyi zarándoklatot még jobban előmozdította az 1471-ben a pálos templomok és kápolnák részére adott búcsú, valamint 1484-ben VIII. Ince pápa által minden pünkösdszombatra és vasárnapra engedélyezett teljes búcsú. Ez még inkább fellendítette a pünkösdszombati zarándoklatot a Salvator kápolnához  és a ferencesek templomához.
A csodák várása általában ott van a búcsújárás, a kegyhelyek levegőjében. A középkorban és a későbbi századokban is csodás gyógyulások reményében kerestek föl sok zarándok- és kegyhelyet. Ezekről és az imameghallgatásokról tanúskodnak a votív képek és adományok (offerek). A csodás gyógyulásokat, eseményeket sok helyen a kegyhelyet gondozó szerzetesek, papok följegyezték. E mirákulumos könyvekben, búcsújáróhelyen őrzött naplókban a csodás gyógyulásokat és imameghallgatásokat rögzítették a zarándokok elbeszélése alapján.
A csíksomlyói pünkösdszombati búcsúhoz közösségi, csodás esemény is fűződik, mégpedig az 1567. május 17-i hargitai győzelem, amikor a csíkiak „saját vérükkel és véres fegyvereikkel” védték meg hitüket, János Zsigmond parancsára támadó Telegdi Mihály királybíró hadával szemben. Ezzel a megmeneküléssel a pünkösdszombati búcsú, „fogadalmi” búcsú lett. A csíkiak hitvédelmi harcát a kolozsvári jezsuiták, akik a pestis elől Csíkban tartózkodtak, 1581-ben örökítették meg a Historia domusukban. „A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete” könyvben ezt nagyszerűen a helyére tettem. Igenis 1567 pünkösdszombatján történt valami, mert karácsony és húsvét szombatja mindenkinek a legelfoglaltabb nap, a készületnapja.
Pünkösdszombatja is úgy a klérus, mint a nép számára a készület napja, a legelfoglaltabb nap. Ha nem történt 1567-ben semmi azon a pünkösdszombaton, akkor miért tették a „fogadalmi” búcsút e napra? Ez is alapvető és döntő érv. „A győzők – írja Losteiner – a győzelem jeléül kezükben zöldágakkal jelezték a győzelmet. Köszönetet mondtak Máriának, s ... a győzelem emlékére hálából a Segítő Mária nevet adták neki.” Az egykori pálos búcsú összeolvadt az 1567-es fogadalommal, és olyan mélyen ivódott a nép lelkébe a ferencesek szolgálata által, amelyet sem II. József búcsújárást tiltó rendelete, sem a román diktatúra négy évtizedes harca nem tudott megszüntetni.
1649-ben Millei István kolozsvári jezsuita misszióvezető az erdélyi vallási helyzetről római elöljárójának küldött jelentésében írta: „minden évben Pünkösdkor összegyűlnek Szűz Máriának a székely hegyek közt levő egyik kápolnájánál...” A barokk kortól kezdve már csodás jelenésekről, csodás eseményekről, gyógyulásokról is van tudomásunk. A Salvator kápolna déli oldalán 1734. aug. 30-án örökítették meg: „Ezen a helyen láttatott az égből lebocsátott csodálatos lajtorja. És itten csodálatos processzió járások és énekszók éjszaka.”
A csodákat sokszor a szóbeli hagyomány őrizte, csak később jegyezték le, amikor azt az Egyház hivatalosan kivizsgálta. A csodás gyógyulások emlékei, nemesfémből készült fogadalmi tárgyak, offerek a csíksomlyói kegyszobor mellett vannak a falra függesztve. E fogadalmi, ún. identifikációs tárgyakat a meggyógyultak vagy fogadalmat tevők: vakok, némák, süketek, sánták, valamilyen betegségben szenvedők ajánlották fel. A tárgyak többsége nemesfémből készült. A 18. század második felében II. József tiltotta a fogadalmi tárgyak bármilyen formájának terjesztését, sőt a meglévő tárgyakat részben megsemmisítették, részben elárverezték, a nemesfémeket részint beolvasztották. A 19. században általánosan elterjedtek a kisméretű, egyszerű szövegű, többnyire márványból készített hálatáblák.
A csíksomlyói Szűzanya szobránál történt csodás gyógyulásokról csak az újkorból vannak irott forrásaink. A csodákat az erdélyi egyházmegye püspökei saját szentszékükkel hivatalosan 1746-ban, 1779-ben, 1781-ben és 1784-ben kivizsgáltatták. Az első vizsgálatot Klobusiczky Ferenc (1741–1748) püspök rendelte el. A második vizsgáló bizottságot Kollonitz László (1774–1780) püspök küldte ki, melynek feladata volt a szobor régiségének és csodás történetének felülvizsgálása. Ekkor 74 tanút hallgattak ki. 1752-ben „Pünköst szombatyán Somlyóra a Boldogságos Szűz képe eleibe hozám, ottan imádkozám, hogy vigasztalja meg leánkámot, fogadást is tevék, hogy az ölömbe fel viszem a Salvator hegyére, fordíttám a’ gyíermeket s látám, hogy hát a feje nem ingadozik idestova hanem egyenesen áll, erre meg örvendvén, meg kerülém imádkozva a Szent hegyet, haza menék, azután soha nem tapasztalám azon nyavaljáját a’ gyermekemnek” – vallotta eskü alatt, Tankó Erzsébet, Szőcs István csíkszentmihályi lófő házastársa. 1771-ben „fogadást tőn az anyám, hogy azon képhez a’ boltsura el visz, s akkor meg is gyógyultam” – vallotta Jakabfi István gyergyószentmiklósi lakos
A harmadik vizsgálatot Batthyány Ignác püspök 1784-ben indította el, mert sok csodás történetet hallott. Batthyány püspök a felvilágosodás eszmerendszerének hatása alatt, valószínűleg fenntartásokkal szemlélte az un. népi vallásosság néhány megnyilvánulását. 1783-ban leromboltatta az Oroszhegy község határában lévő „urusos kút” kápolnáját, és megtiltotta a búcsújárást a csodás hírű oroszhegyi gyógyító forráshoz. Bizonyára voltak némi kétségei a somlyai csodás gyógyulások igazságát illetően is, mert 1784. febr. 9-én tanúkihallgatásokat rendelt el a Szűz Mária somlyai szobrával kapcsolatba hozható gyógyulások körülményeinek földerítésére. A kihallgató bizottság 32 tanú vallomását vette jegyzőkönyvbe április végén. Bárth János, A vigasztaló Napbaöltözött Asszony, Csodás gyógyulások egyházi vizsgálata Csíksomlyón 1784-ben címen feldolgozta a jegyzőkönyvet és 2000-ben kiadta Kecskeméten.
Ez időben a püspök súlyosan megbetegedett, orvosi kezelése nem segítette. Nehéz lábbajából a csíksomlyói segítő Mária közbenjárását kérte és meggyógyult. Fogadalomból elzarándokolt Csíksomlyóra és egy offert, nagy ezüst lábat helyezett el a kegyszobor mellett. A vizsgálatok és hosszas mérlegelés alapján Batthyány püspök 1798-ban a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobrot csodálatosnak, csodákkal jeleskedőnek nevezte.
A Székelyföld legdrágább kincsei közé tartozik a hársfából faragott, csodatévő Mária szobor (2,27 m). A török félholdat és eretneket taposó Madonna szobor készítésének kora a 15. századra datálható. A nép szemében csodásnak azok az események tüntetik fel a szobrot, amelyek évszázadokon keresztül körülötte lezajlottak és megismétlődtek. Csodálatosnak tűnt legelőször a kegyszobor feltünése az 1661-es tatár pusztítás után, majd a fennmaradása. Az arcán lévő sérülések, karcolások a 17. és 18. századi betörések nyomai.  A Thököly (1690) és  Rákóczi szabadságharc (1704) idején történt, hogy a kurucokkal egy tatár vezér is belépve a templomba, megilletődve és dühvel nézett a szoborra, melyet lándzsájával szeretett volna ledönteni, de a karja megbénult. Terve nem sikerült, és a sebhelyek, karcolások Mária arcán ma is látszanak. Máskor meg el akarták vinni, de úgy megnehezedett, hogy az ökrök sem bírták a szekeret.
Mártonffi Joákim házfőnök (1711-1716) és a hívek vallomása szerint a nemzeti csapások alkalmával a szobor arca elváltozik és ez a nemzetre és a kolostorra nézve a közelgő veszedelmet előre sejteti. A második világháború idején vonaton menekítették, amely néhány napot a kolozsvári állomáson vesztegelt. Ekkor az atyák levették a vonatról, hogy a Segítő Mária ne hagyja el Erdélyt. A vonat tovább ment és a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat érte, szállítmánya elégett. A kegyszobor pedig visszatért évszázados tiszteleti helyére, Csíksomlyóra.
Ki tudná megmondani, hány embernek gyógyította meg testét-lelkét? Mennyi sebet forrasztott, mennyi kétségbeesésre talált írt, mennyi bánatot, gondot, viszályt simított el, mennyi hitet, erőt, vigaszt, kegyelmet tárolt.
Pilisszántói Boldogasszony kápolna
2003-ban a csíkszeredai László család Mária oltalma alá futott a rendellenességgel született Gabika életéért, akinek még egy hetet sem adtak a budapesti Heim Pál Kórház orvosai. Gabika most már 11 éves és iskolába jár, mint a többi gyermek. A csodás gyógyulások sora ezzel nem zárult le, s nem is fog lezárulni, mert napjainkban is történnek csodák. És azok mindig közösségben történnek. És van hívő közösségünk! Lesznek csodák, lesz feltámadás, ha hiszünk. Kérjük a csodatévő Szűz Máriát, hogy pünkösdi népe az ő oltalma alatt továbbra is éljen és virágozzék!
Darvas-Kozma József 

(A szöveg részben azonos a Csíksomlyó Magazin  2015. 11. számában megjelent szöveggel.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése