2015. 03. 02.

2015-ben bérmálkozó ifjaknak 17. - A liturgiáról



 A bérmálkozó EMBERKE csak négy betűből áll:  
Érteni akarja az evangéliumot
Öntudatossá akar válni, 
Tanúságot akar tenni Krisztusról és  
Áldássá akar lenni. 

1. Azért bérmálkozunk:
- hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket,
- hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis az elképzelhetetlenül teljes életet, a kegyelemben gyökerező szentháromságos, közösségi életet tudjuk élni,
- hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk,
- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszülők, valamint az egyházközösség értünk tettek. (Katolikus Egyház Katekizmusa, a továbbiakban KEK 1303).
 
** 

114. Az Egyházban közösen végzett dicsőítés, a liturgia. Azért mindennél előbbre való, mert az Egyház istentiszteletét maga Jézus Krisztus végzi, aki az Egyház feje. Az embernek, aki felismeri Istent, és a maga teremtményi mivoltát, Istentől való függését, kötelessége Istent dicsőíteni. Ezt teszi az imádságban, de ezt teszi az Egyház közösségében az istentiszteleteken vagyis a liturgiában.
115. Mi volt és mi most is Jézus istentisztelete? Az ő teljes engedelmessége és önátadása mennyei Atyjának. Az Ószövetség áldozatai nem tetszettek Istennek, mert hiányzott belőlük az odaadó lélek, de annál kedvesebb volt Fia áldozata. Jézus Krisztus azt akarta, hogy áldozata örökké megmaradjon az Egyházban. Ezért rendelte az utolsó vacsorán a szentmiseáldozatot, amelyet az Egyház mindegyre bemutat. Jézus keresztáldozata, az válik jelenvalóvá, jelenik meg számunkra minden szentmisében, ahol Krisztus minket is bevon a maga önfeláldozásába, hogy ajánljuk fel mi is Őt magunkért és vele együtt saját magunkat, hogy megadjuk Istennek az Őt megillető dicséretet és hálát, s kieszközöljük magunknak a bocsánatot és Isten segítségét lelki és testi életünkhöz.
116. Liturgia alatt az Egyház minden hivatalos istentiszteleti cselekményét értjük, amit az Egyház a hívekkel, vagy a pap által a hívek nevében végez (pl. zsolozsma).  A liturgiában az istentiszteletre egybegyűlt hívekben mutatkozik meg az Egyház, hogy kik tartoznak hozzá. Krisztus nem egyedül dicsőíti az Atyát, hanem a liturgiában, mint az Egyház feje maga mellé veszi az egész Egyházat. A liturgia az egész Egyház cselekménye, amely az örökkévalósággal is összekapcsol bennünket, hogy az angyalokkal és szentekkel egyetemben dicsőítsük az Istent.
117. A liturgiához szükség van helyre, ahova a hívek összegyűlnek, és ez a templom, mely a maga csendjével, berendezésével, díszítésével segíti a lelkünket, hogy Istenhez emelkedhessék. Továbbá szükség van a liturgiát vezető személyekre. Ezek a papok, a diakónusok, és a kisebb szolgálatokat végző felolvasók, énekesek, ministránsok. A liturgiának megvan a maga ritmusa is, ami azt jelenti, hogy időközönként ismétlődik. Különös szerepük van a vasárnapoknak, amelyekkel Krisztus feltámadását ünnepeljük meg minden héten. Vannak azután évről évre visszatérő ünnepek. Ezekből tevődik össze az egyházi év. Az egyházi év középpontjában Krisztus kereszthalálának és feltámadásának, vagyis a megváltásunknak az ünneplése áll. A liturgikus szövegek többnyire bibliai szövegek. És vannak liturgikus szimbólumok.
118. A szentmise mellett az istentisztelet legfontosabb cselekményei a szentségek. A szentségek Krisztustól alapított és az Egyházra bízott hatékony jelei a kegyelemnek, amely által isteni életben részesülünk. A hét szentség a keresztény élet minden fontos pillanatát és állomását érintik, és amelyekben Jézus megváltó tevékenysége folytatódik.
119. Hitválaszunk a szentségek teljes hatásosságához föltétlenül szükséges. Jézus a hozzá folyamodóktól mindig hitet kért. A kánaáni asszony kérését is, annak hitválasza után teljesítette: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya (Mt 15,21-28). A szentségeket csak annak szabad felvennie, aki hiszi, hogy ott Krisztussal találkozik, és tőle segítséget kap. A találkozásra mindig fel kell készülni.

- folytatjuk -

©Darvas-Kozma József

Bérmálkozóknak 1-16. részt itt találod:  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése