2015. 01. 16.

A pápa és a manilai családok találkozója

Az új ideológiai gyarmatosítás tönkre akarja tenni a családokat – figyelmeztetett a pápa.
A Szentatya pénteken délután helyi idő szerint 5 órakor találkozott a családokkal a fülöp-szigeteki főváros sportcsarnokában. Nyitott pápamobilján érkezett a helyszínre és odavezető útján milliók üdvözölték hatalmas lelkesedéssel. A sportarénát zsúfolásig megtöltötték a hívek.

Ferenc pápa abból az evangéliumi részből (Mt 2,13-15, 19-23) indult ki beszédében, amelyben Szent Józsefet éppen pihen, alszik és álmában az angyal feltárja neki Isten akaratát. A jelenethez három gondolatot kapcsolt: pihenjünk az Úrban, Jézussal és Máriával ébredjünk fel és váljunk prófétai hanggá. A hatalmas fedett arénában összegyűlt hatalmas hívősereg nagy figyelemmel hallgatta a pápa angol nyelvű tanítását. Önmagához hűen az előre elkészített beszédből gyakran kiszólt, spanyolra váltott és az Államtitkárság megbízottja fordította ilyenkor angolra szavait.

Álmodom-e a családomról, gyermekeimről, férjemről, feleségemről?

Beszéde elején Ferenc pápa kijelentette: veletek együtt az Úrban szeretnék pihenni, vagyis a családokkal. Megemlékezett saját szüleiről és nagyszüleiről. Rögtönzött szavaival azt javasolta, hogy minden este a lelkiismeret-vizsgálat során tegyük fel a kérdést: Álmodom-e a családom szeretetéről? Nagyon fontos álmodni és álmodni a családban? Ne veszítsük el ezt a képességünket! József pihenése idején tárta fel Isten akaratát számára. Az Úrban pihenésünkkor Isten szól hozzánk.

1) Pihenjünk az Úrban
Keresztényként – ahogy József is – arra kaptunk meghívást, hogy készítsünk otthont Jézus számára. Ezt szívünkben, családunkban, plébániáinkon, közösségeinkben tesszük. Ahhoz, hogy meghalljuk Isten hívását az Úrban kell pihennünk. Az ima is ez. A családok számára kiemelten fontos az imában megpihenés. Ne feledjétek, amikor a család együtt imádkozik, együtt marad.

Ferenc pápa egy Szent József szobrot tart íróasztalán

Itt a Szentatya egy nagyon személyes részletet osztott meg a jelenlevőkkel: „Nagyon szeretem Szent Józsefet, egy szobra áll az íróasztalomon, amely éppen alvás közben ábrázolja. Álmában gondoskodik az egyházról. Amikor van egy problémám vagy nehézségem, ráírom egy darab papírra és a szobor alá teszem, hogy álmodhasson róla. Kérem, hogy imádkozzon ezért a problémáért.

2) Jézussal és Máriával ébredjünk fel
A második aspektusa az evangéliumi jelenetnek, hogy Jézussal és Máriával ébredjünk fel. A családban fel kell kelnünk és cselekednünk kell (vö. Róm 13,11). A hit nem von ki bennünket a világból, hanem még mélyebben belevon. Ez fontos! Mélyen be kell hatolnunk a világba a hit erejével. Egyenként mindannyiunknak van egy sajátos szerepe abban, hogy előkészítsük Isten országának eljövetelét világunkba. A Szent Család ajándéka arra szolgál, hogy előre vigyük Isten tervét. Isten ma is szól hozzánk, hogy ismerjük fel a családjainkat fenyegető veszélyeket és védelmezzük azt minden ártalomtól – figyelmeztetett a pápa.

Az új ideológiai gyarmatosítás tönkre akarja tenni a családot
Figyeljünk oda az új ideológiai gyarmatosításra! – kérte a Szentatya. Ez megpróbálja elpusztítani a családot. Nem az Istentől jövő álmunkban született vagy abból a küldetésből, amelyet Isten adott nekünk. Kívülről jön, ezért nevezem gyarmatosításnak. A családok legyenek nagyon bölcsek és erősek, és mondjanak határozottan nemet ezekre a törekvésekre, amelyek tönkre tehetik a családok és kérjék Szent József közbenjárását, hogy tudják mikor mondjanak igent vagy nemet – hangsúlyozta a pápa rögtönzött szavaival.

Miben áll az ideológiai gyarmatosítás?

Ma nagy nyomás nehezedik a családokra. A Fülöp-szigeteken számos család szenved a természeti katasztrófák következményeitől. A gazdasági helyzet miatt sok család szétválik az elvándorlás, a munkakeresés miatt és a pénzügyi problémák ránehezednek a háztartásokra. Túl sok ember él rettenetes szegénységben, míg mások belevesznek a materializmusba és olyan életstílusokba, amelyek elpusztítják a családi életet és a keresztény erkölcs legalapvetőbb elvárásait. Ez az ideológiai gyarmatosítás. A családot is fenyegetik egyesek részéről azok a növekvő erőfeszítések, amelyek újra meg akarják határozni a házasság intézményét a relativizmus, a pillanatnyi élvezet kultúrája és az életre való nyitottság által.

VI. Pál előrelátása

A népességnövekedés kihívása kapcsán Boldog VI. Pálra gondolt, aki védelmezte az életre való nyitottságot. Enciklikájában az együttérzést hangsúlyozta a különleges esetekben. Távolabbra is tekintett, látta, hogy milyen problémát okozhat a családoknak a jövőben. Bátor volt és jó pásztor, figyelmeztette nyáját a farkasokra.

Védelmezzük a családokat!

Világunknak jó és erős családokra van szüksége, hogy legyőzze ezeket a fenyegetéseket. A családokat érő minden fenyegetés a társadalmat fenyegeti. Óvjuk a családokat! Lássuk meg bennük az ország legnagyobb kincsét és tápláljuk őket imával és a szentségek kegyelmével. A családok legyenek a szeretet, a megbocsátás és a gondoskodás élő példái. Milyen nagy ajándék lenne a családok számára, ha minden keresztény család teljességében megélné ezt a nemes hivatást! Tehát ébredjünk fel Jézussal és Máriával, és induljunk el az Úr által mindannyiunk számára kijelölt úton.

3) Váljunk prófétai hanggá!

Keresztény kötelességünk, hogy prófétai hang legyünk közösségeinkben. A család áldás lehet a világ számára. Isten szeretete nyilvánul meg szeretünk és jó cselekedeteink által. Ezáltal kiterjesszük Krisztus királyságát a világban és bizonyítjuk hűségünket a prófétai küldetéshez, amelyet a keresztségben kaptunk.

2015 a szegények éve a Fülöp-szigeteken

A fülöp-szigeteki püspökök által meghirdetett szegénység évében a pápa arra kérte a családokat, hogy különösen figyeljenek hivatásuknak, hogy Jézus misszionárius tanítványai legyenek. Otthonaikon túl törődjenek azokkal, akik nagy szükségben vannak, az idősekkel és a szülők nélkül maradt gyermekekkel. Itt Ferenc pápa megjegyezte rögtönzött szavakkal, hogy mennyire megható volt számára, amikor a délelőtti szentmiséje után ellátogatott egy árváknak fenntartott gyermekotthonba. Mennyien dolgoznak azon az egyházban, hogy ezek az intézmények otthont és családot jelentsenek nekik? Ez jelenti azt, hogy a családot előre visszük – hangsúlyozta. Anyagilag szegények lehetünk, de bőséges ajándékokkal rendelkezünk ahhoz, hogy felkínáljuk Krisztust és egyház közösségét másoknak. Ne rejtsük el a hitet, Jézust, hanem vigyük el a világba és mutassuk fel tanúságtételünket a családban!

Végül a pápa kérte a családokat, hogy ne feledkezzenek meg az alvó Jézusról és az alvó Józsefről. Gyakran imádkozzanak és vigyék el imáik gyümölcseit a világba, hogy mindenki megismerhesse Jézus Krisztust és irgalmas szeretetét. Kérlek aludjatok értem is és imádkozzatok is értem, mert igazán szükségem van rá és mindig függök tőle! Nagyon köszönöm – zárta beszédét a pápa a manilai családtalálkozón.

(sv) VR


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése