2015. 01. 31.

2015-ben bérmálkozóknak 15. - Az Egyházról


           Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.

93. Az Egyházat Jézus Krisztus alapította, és elvei, törvényei valamint szertartásai végső fokon tőle származnak. Isten újszövetségi népe, Krisztus misztikus teste az Egyház, melynek feje a római pápa. Ez az utóbbi vonása különbözteti meg az Egyházat más keresztény vallási közösségektől. Az Egyház őrzi és hirdeti Krisztus tanítását, kiosztja híveinek a szentségeit, igyekszik híveit a maga eszközeivel megtartani Krisztus hűségében.
94. A 12 apostol és a 72 tanítvány az Egyház első tagjai. Krisztus választott ki őket és különféle megbízásokat és felhatalmazásokat adott nekik. Pétert az Egyház alapjává teszi, neki adja át a legfőbb hatalmat az Egyházban (vö. Mt 16,19). Feltámadása után rábízza az Egyház kormányzását: „Legeltesd juhaimat!” (Jn 21,17).  Egyben tekintéllyel ruházza fel apostolait: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” (Lk 10,16). Megbízta őket, hogy hirdessék tanítását, Isten Országának eljövetelét és gyógyítsanak betegeket. Az utolsó vacsorán meghagyta, hogy áldozatát megjelenítsék, a feltámadása napján bűnbocsátó hatalmat, ezen kívül még törvényhozó hatalmat is kaptak: „amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldoztok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” (Mt 18,18). És utolsó nagy parancsában átadja nekik a maga küldetését és hatalmát: „tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19)
95. Az apostolok az első pünkösdkor a Szentlélek által megerősítve hirdették, hogy Jézus a Megváltó. Jeruzsálemben megalapítják az első keresztény egyházközséget, amely csakhamar továbbterjed Palesztinában és az akkor ismert világban, a római birodalomban. Az Apostolok Cselekedetei (3,42-47) leírja az ősegyház életét: állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.
96. Az apostolok segítőket vesznek maguk mellé és utódokat állítanak maguk helyett: a püspököket és a papokat. Nekik adják át a krisztusi tanítást és hatalmat, és ezek az apostoli folytonosságban tovább viszik az Egyházat, vagyis azt az apostolokra alapított épületet, amelynek a szegletköve maga Jézus Krisztus. Az Egyház a sok viszontagság és üldözés, botrány és szakadás ellenére ma is fennáll. És fölkelti a világ figyelmét, ma is hat az emberiségre. Felbecsülhetetlen mindaz az érték, amit az Egyház kétezer éves története alatt a szentekben és a lelkiségekben, a felebaráti szeretet gyakorlásában, valamint a kultúra és civilizáció előmozdításában adott a világnak. Ez rávetíti az isteni eredet és segítség fény az Egyházra.
97. Az Egyháznak van egy másik, kevésbé vonzó, sőt megbotránkoztató oldala, az emberi oldal, mert a Krisztus által alapított Egyház belőlünk gyarló emberekből áll. Akik valljuk és hírdetjuk ugyan a krisztusi tanítást, de nem mindig valósítják meg a maguk életében. Nem az Egyházban van a hiba, hanem bennünk tagjaiban. Éppen a fogyatékosságok miatt sokan elfordultak az Egyháztól és egyesek új, szerintük tiszta egyházat akartak létrehozni. Aki az evangéliumokat és az apostoli írásokat olvassa, az nem ütközik meg az emberi gyengeségeken. Krisztus megmondta előre, hogy az Egyház szántóföldjén a búza mellett konkoly is lesz, hogy hálójában jó halak és rossz halak egyaránt lesznek (Mt 13,24-30; 47-50).
98. Az Egyház Krisztus titokzatos teste, melynek mint feje, magához fűzi benső kegyelmi kötelékekkel híveit. Ez az Egyház isteni oldala. Nem csak egy szervezet, nem csupán egy társaság az Egyház, mert  valóra tudja váltani a kegyelmi egységet: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz.” (Jn 15,5) Az Egyházban Őmaga folytatja saját küldetését: az emberek Istenhez vezetését és a vele való egyesítését. E nélkül a kapcsolat nélkül nincs bennünk élet. Krisztusnak a jelenléte miatt szent az Egyház és nem tagjainak az élete miatt. Ezért tudja megszentelni az embereket.
99. Az Egyház tagja minden Krisztusban megkeresztelt ember. A pápa, a püspökök, a papok és a hívek. A valóságban azonban mindenki egyformán tagja az Egyháznak. A vezetők csak egy hivatalt, szolgálatot töltenek be a többi számára, de ezzel nem különbek. Szépen fejezte ezt ki Szent Ágoston: „Amikor megrémít az, ami nektek vagyok, megvigasztal, ami veletek együtt vagyok. Nektek vagyok püspök, veletek vagyok keresztény. Amaz hivatalomat jelenti, emez a kegyelmet.”(LH IV.191)
100. Az Egyháznak van még számunkra egy rokonszenves vonása az, hogy Anya. Ő szüli gyermekeit a keresztvíz által az örök életre és túláradó anyai gondosságával veszi körül gyermekeit egész életükben. Még születésünk előtt vigyáz fejlődő életünkre, hogy azt könnyelműen senki ki ne oltsa. A keresztelés után anyai gondjaiba fogadja életünket. Papjai és a szülők által megtanít a hitigazságaira és azután is állandóan figyelmezteti őket, hogy ne feledkezzenek meg rendeltetésükről. Szentségeivel megszenteli életfordulóinkat: az életbe lépést, a családalapítást, a betegséget. Krisztustól kapott hatalmával megbocsátja bűneinket és Krisztus testével és vérével táplál bennünket. Különös gonddal veszi körül halálunkat, amikor eldől örök sorsunk. A halálunk után imádsággal kíséri el a sírhoz, s imádkozik híveiért, különösen azokért, akikről nincsen aki megemlékezzék.
101. A katolikus Egyház őrizte meg hamisítatlanul Krisztus tanítását: benne van meg teljességében Krisztus tanítása és az általa rendelt kegyelmi eszközök, a szentségek. Az eredeti egyetlen Egyházból kivált közösségek többet vagy kevesebbet őriztek meg ebből a krisztusi örökségből.
102. Hogy viszonyulnak a más vallású keresztények az Egyházhoz? A más vallású keresztények is, akiket Krisztusban megkereszteltek ehhez az Egyházhoz tartoznak, csak, mint sok megkeresztelt katolikusnál is, még nem teljes a kapcsolat, az egyházhoz tartozás. Nincs meg a teljes tanításbeli és szentségi közösség. Ez az Egyházhoz tartozás az alapja az ökumenikus mozgalomnak, amely a teljes odatartozást, ill. egybetartozást akarja megvalósítani.
103. Üdvözülhetnek-e azok, akik nem tartoznak az Egyházhoz? A II. vatikáni zsinat tanítja: „Akik ugyanis Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget. Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az isteni kegyelem nélkül - iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen.” (Lumen Gentium 16)
104. Az Egyháznak három megjelenési formája van a hívő ember számára: a plébánia, amelyben megkeresztelték, vagy amelyhez tartozik, az egyházmegye és a világegyház. A plébánia, ahol a hívő ember első vallásos benyomásokat kapja, amelyek meghatározzák későbbi vallásos életét. Itt tanulja meg az első imádságokat. Itt ismeri meg a templomot, a szentségházat, itt találkozik először pappal, itt sajátítja el a hitbeli ismereteket. A lélektan törvényei szerint többnyire olyan lesz a vallásossága, ahogy ezt gyermekkorában, majd serdülőkorában maga körül látta. Ezért nagy a családi otthon és az egyházközség szerepe.
Az egyházmegye, a plébániák közössége, melynek élén a püspök áll. A püspök szenteli fel a papokat, a templomot, az oltárt, a kelyhet és ő irányítja a papok munkáját, az egyházi életet. Az ifjú személyesen a bérmáláskor találkozik a püspökkel, aki neki ezt a szentséget kiszolgáltatja. Mert beletartozunk az egyházmegyébe, figyelemmel kell kísérnünk egyházmegyénk életét.
Az egyetemes világegyház, amelynek tarkaságát és méreteit csak az ismeri meg igazában, aki résztvesz valamilyen nemzetközi katolikus megnyilvánuláson vagy követi valamilyen módon. Egy ünnepélyes pápai misén meg valósul a krisztusi hasonlat: az Egyház olyan, mint egy terebélyes fa. Mindenünnen eljönnek az ég madarai és letelepednek rajta. A katolikusság, az Egyház egyetemessége azt jelenti, hogy minden katolikusnak a szívében kell hordoznia az egész Egyházat: érdeklődnie kell annak missziói felől, annak gondjai és problémái iránt.
105. Felelősek vagyunk az Egyházért. Ha mindenki, pap és világi egyformán tagja az Egyháznak, akkor mindenki felelős is érte. Az Egyház olyan Isten és emberek előtt, amilyenek mi vagyunk, a megkereszteltek, akikből áll az Egyház.
106. Természetesen nem mindenki kapcsolódik az Egyházhoz. A teljes kapcsolat azokban van meg, akik a kegyelem állapotában élnek: ezekbe árad és ezekben hoz gyümölcsöt Krisztus kegyelmi ereje. Vannak, akik nem fordítanak gondot a kegyelmi életre, elhűlt bennük az Isten iránti szeretet, de még hisznek, s a hit által kapcsolódnak hozzá. Vannak, akikben a hit is elhomályosodott, nem tették magukévá, vagy nem vallották a hit minden igazságát, de katolikusoknak vallják magukat, közösséget vállalnak az Egyházzal. Végül van, aki elhagyta az Egyházat, vagy semmiféle közösséget nem vállal vele. Ez is az Egyházhoz tartozik, mert megkeresztelt volta elszakíthatatlanul az Egyházhoz kapcsolta.
Ahogy a Jézusban közöttünk járó Istent eltakarta az emberi külső igénytelensége, úgy most az Egyházban rejlő kegyelmi gazdagságot eltakarja az Egyház papjainak és híveinek emberi gyarlósága, vagy éppen elesettsége. Mégis Isten most általa akar közeledni hozzánk, és hová mennénk máshova, hiszen az örök életet adó igék nála vannak (vö. Jn 6,68). 
Szeretem az Egyházat és ragaszkodom hozzá.



- folytatjuk -
©Darvas-Kozma József

Bérmálkozóknak 1-14. részt itt találod:  
2015-ben bérmálkozóknak 13.

2015-ben bérmálkozóknak 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése