2014. 12. 12.

Az amerikai püspökök elítélik a CIA kínzási módszereit

Az amerikai katolikus egyház is csatlakozik a kínzási módszerek kemény elítéléséhez, amelyekre a szenátus hírszerzési bizottságának kedden közzé tett jelentésében derült fény. A dokumentum tájékoztat a CIA módszereiről, amelyeket az iszlám terroristákkal szemben alkalmazott Bush elnök idején.


„Egyértelműen hibás módszerekről van szó, amelyek megsértik az Isten által minden emberi lénynek ajándékozott méltóságot” – nyilatkozta Oscar Cantu püspök, az USA püspöki konferenciája Igazságosság és Béke bizottságának elnöke. Obama elnöktől szigorúbb törvényeket kér a kínzás ellen, hogy elkerüljék a történtek megismétlődését a jövőben.

Az amerikai Pax Christi szervezet vezérigazgatója, Patricia Chappell nővér felháborodásának adott hangot a történtek miatt és hangsúlyozta, hogy hiányzik azoknak a személyeknek az erkölcsi integritása, akik a nemzetbiztonság nevében igazolják a kínzás alkalmazását.

A Maryknoll misszionáriusok nemzetközi ügyeinek vezetője, Jerry Lee szerint a kínzás vérfagyasztó és embertelen módszer. A jelentés világosan megfogalmazza az elkövetett bűntényeket, törvénysértéseket és azt, hogy a kormány hazugságokat állított az amerikai lakosságnak – nyilatkozta Scott Wright, a CCAO amerikai szervezet igazgatója.

Számos keresztény és más vallási vezető az Egyesült Államokban nyilatkozatban ítélte el a történteket, amelyek súlyosan megsértik azokat az alapvető értékeket, amelyekre az USA épül.


(sv) VR


Ajánló:

A CIA kínzásai még a beismertnél is kegyetlenebbek lehettek

A "fejlett technikát" kidolgozó pszichológusokat is állítsák törvény elé!!

Kínzás szexszel, fúrógéppel: így vallatja a foglyait Amerika ...

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése