2014. 11. 27.

2015-ben bérmálkozó ifjaknak 4. és 5. rész

A bérmálkozó EMBERKE csak négy betűből áll:  
Érteni akarja az evangéliumot
Öntudatossá akar válni, 
Tanúságot akar tenni Krisztusról és  
Áldássá akar lenni. 

Azért bérmálkozunk:
- hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket,
- hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis az elképzelhetetlenül teljes életet, a kegyelemben gyökerező szentháromságos, közösségi életet tudjuk élni,
- hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk,
- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszülők, valamint az egyházközösség értünk tettek. (Katolikus Egyház Katekizmusa, a továbbiakban KEK 1303).
2. Szentlélekre azért van szükségünk, hogy megerősítsen bennünket az öntudatos keresztény életben.
3. A keresztség által Krisztusba oltódunk. Ez új viszonyt teremt köztünk és az Isten, Krisztus, az emberek, az Egyház, valamint a Szentlélek között. Az új viszony pedig a kölcsönös szeretet és egymásért létezés. A keresztény ember bűne mindig súlyosabb, mert őt Isten magához emelte és ő hűséget fogadott Krisztusnak. Amikor vétkezik hálátlan szószegő, megveti Isten barátságát.



Bérmálkozóknak 4.

19. A hit az ami a hívő keresztény embert másoktól megkülönbözteti. A hívő ember hiszi, hogy a látható, érzékelhető világ mögött létezik egy másik sokkal szebb és csodálatosabb világ. Hinni annyit jelent, mint igaznak tartani valamit, valakinek a tekintélye, illetve a megbízhatósága alapján. A keresztény „hit elsősorban az ember személyes ragaszkodása Istenhez; ugyanakkor ettől elválaszthatatlanul az Istentől kinyilatkoztatott egész igazság szabad elfogadása”. (KEK 150). A hit élménye megköveteli az imádságot.
20. A hittel az ésszerűség mellett mindig együtt jár egy bizonyos homályosság. A hit nem zárja ki a kételyt, sőt együtt jár vele, mint fénnyel az árnyék. Úgy vagyunk a hittel, mint amikor valaki egy gömböt néz: világosabban látja azt az oldalát, amely feléje van fordítva, de nem látja a másikat. Pascal szerint mindebben Isten részéről egy bizonyos pedagógia van. Ha a hit mindenre végleges választ adott volna, már régen napirendre tért volna felette a világ. Így a hit állandó izgató probléma számunkra.
21. A hit nem pusztán az igazságnak értelemmel történő elfogadását jelenti, hanem egy bizonyos magatartásforma is. A hitben ugyanis ráhagyjuk, rábízzuk magunkat Istenre. A hitben ezért szerepe van Istennek, és szerepe van saját akaratunknak. A hit tettek nélkül holt. A tanítást ne csak hallgassátok, hanem váltsátok tettekre (Jak 2,14).
22. Melyek a hittel járó belső nehézségek? A hit nem puszta elmélet, az Isten parancsait meg is kell tartani. A hit tehát megkívánja életünk Krisztusnak adását. - Isten világa, amelyre hitünk irányul nem látványos. - A hit nem hasonlítható egy üzleti alapokon nyugvó szerződéshez. - Az ember képtelen elképzelni, átélni a hit nagy igazságait. - A kételyek egyik oka lehet, hogy valakinek hiányos vagy helytelen fogalmai vannak a hit igazságairól. Elmulasztotta a hitoktatást, vagy rosszul tanították, vagy pedig elemista hitismereteivel maradt, amelyek nincsenek arányban egyéb tudásával és ismereteivel. Vagy helytelenül él.
23. A hit külső nehézségei, amikor a világ van hatással ránk. - A tudomány és a hit viszonya. A tudomány feladata az, hogy kikutassa és felhasználja a természet törvényeit. Ezeket mi is elfogadjuk, de azt, hogy hogyan keletkezett a világ, a tudomány sosem tudja megállapítani, csak elméletekkel jön elő. A hit segít, hogy igazi életet éljünk. Az ész és a hit mindkettő Isten ajándéka. A kettő között nincs ellentét. - Vannak, akik azt állítják, hogy a vallás akadályozza az embert abban, hogy kifejlessze tehetségét és egy jobb, igazságosabb világot építsen fel. A vallás nem passzivitás, hanem aktivitás. Vagyis a mennyország itt a földön épül, amit csak úgy nyerhetünk el, ha teljesítjük földi kötelességeinket mind a családban, mind a társadalomban. - Mások közönyössége is hat a hívő emberre. Az üdvösségre nem elég a másokhoz való alkalmazkodás, Jézus benne való személyes hitet kíván tőlünk. - A hívő embert a hitetlenek lenézik, megmosolyogják, naivnak tartják, és emiatt háttérbe szorítják. Kisebbrendűségi érzés keletkezik benne, és ha nem elég erős a hite, akkor megtorpan és leveti azt.
24. Miben mutatkozik meg a hívő és a nem hívó ember közötti különbség? A tettek miértjében. A hívő ember úgy fogja fel egész életét, mint Istennek tett szolgálatot. A nem hívő ezt kérdezi: „mit használ ez nekem?” A hívő ember ezt kérdezi: mit kíván tőlem az Isten?
25. Isten akaratát felismerhető a lelkiismeret szavában. Isten adott egy tehetséget (lelkiismeret), amelyen keresztül eligazít bennünket a nehéz helyzetekben, csak össze kell vetnünk az adott helyzetet a keresztény élet követelményeivel.
26. Az embernek a hitre való eljutásban segítségre, támaszra van szüksége, akár a hitben való megmaradás nehézségeiben. Olyan emberek példájára és tanácsára, akik eljutottak a hitre, akik maguk is érezték és tapasztalták a hittel járó nehézségeket és így tudnak bátorítani, tanácsot adni.

Bérmálkozóknak 5.

304 oldal. Ára 12 lej.
27. A hitben való megmaradásban közösségre van szükségünk. A hitet csak közösségben, az Egyházban lehet megélni. Krisztus, akitől hitünket kaptuk, erről is gondoskodott és alapította az Egyházat, hogy a hit őrzője, hirdetője és a hitért küzdők támasza legyen. Majd elküldte a Szentlelket is, hogy felvilágosítsa tanítványait, s az emberiséget kötelezte, hogy a tanítványokra hallgasson: „aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el...” (Lk 10,16).
28. A hitnek négy alaptétele van, és ezekhez kapcsolódnak a többi hitigazságok: Isten, Jézus Krisztus, Egyház és az örökkévalóság, mivel a hit nemcsak ehhez az élethez ad segítséget, hanem az örökkévalóságra is el akarja vezetni a hívő embert. A fontosabb hitigazságokat az apostoli hitvallás sorolja fel. 
Hitünk főigazságai: 1. Egy Isten van. Az egy Istenben három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. 2. Isten a világ Teremtője és gondviselő Atyánk. 3. A Fiúisten emberré lett, hogy minket megváltson és üdvözítsen. 4. Isten igazságos, aki a jókat megjutalmazza, a gonoszokat megbünteti, de a megtérő  bűnösnek szívesen megbocsát. 5. Isten kegyelme az üdvösségre szükséges. 6. Az ember lelke halhatatlan, teste pedig feltámad. 7. Jézus Krisztus Egyházat alapított, és ennek legfőbb pásztora a római pápa. 8. Jézus szent evangéliuma (örömhíre): Mennyei Atyánk végtelenül szeret minket, gyermekévé fogad, és földi életünk után hazavár az örök életre.
29. Az örökkévalóság kérdésében néhány hívő ember is kételkedik, illetve nem tudja megérteni, elképzelni, mert az valami felfoghatatlan.  Ha van Isten, ha elfogadjuk Jézus feltámadását, akkor örökkévalóságnak is lennie kell. Ha hiszünk Isten irántunk tanúsított végtelen és fogyhatatlan szeretetében, akkor ez a szeretet nem tarthat csupán csak 60-80 évig, amíg egy ember él. Egyedül az ember ismeri fel, hogy mi a halál. Egyedül benne van meg a vágy, hogy örökké éljen. A hit pedig azt biztosítja, hogy az ember minden erőfeszítése és minden tette, amit Istenben művelt az maradandó.
31. Érdemes-e hinni? A tudomány akármennyit fejlődjön is, nem fogja megoldani az ember sok égető problémáját: Ki az ember? Mi a rendeltetése? Van-e értelme életünknek? Miért a rossz, a szenvedés? Van-e élet a halál után? Van-e Isten, és ha igen szeret-e? Ezekre a kérdésekre csak Jézus Krisztustól kapjuk meg a helyes választ.
31. A hit nem elméleti ismeret, hanem tevékenység. Életünknek a hit szerinti alakítása. Isten nem elégszik meg a puszta hittel. Szent Jakab apostol tanítja: Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? … a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog (vö. Jak 2,14-19). A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg (vö. Jak 1,22-24).
32. Krisztus azt kívánja, hogy tanúságot tegyünk mellette, bizonyítsuk a kereszténység erejét és értékét. Ez a tanúságtétel elsősorban életünkkel történik (vö. Mt 5,13-16.).
33. A keresztény embert másoktól az különbözteti meg, hogy a keresztények nem a világ elvei szerint élnek: „a világban vannak, de nem a világból valók” (Diognétoszhoz írt levél a 2. sz.-ból). Azt mondtuk, hogy a hívő és a nem hívő ember közötti különbséget a tettek miértjében kell keresnünk. Így amíg az Istennel szakított embert ösztönei, szenvedélyeinek kielégítése, a haszon és az érvényesülési vágy vezérli cselekedeteiben, addig a hívő embert Isten Lelke vezérli, és úgy fogja fel egész életét, mint Isten szolgálatot.
34. Isten akarata felismerhető: Isten törvényeiből; az Egyház törvényeiből; az emberi társadalom törvényeiből; állapotbeli kötelességeinkből; Életünk eseményeiből; Isten közvetlen, kegyelmi indításaiból.
35. Isten mindenkinek adott egy tehetséget, ez a lelkiismeret, amely eligazíthat bennünket a nehéz helyzetekben, csupán csak össze kell vetnünk az adott helyzetet a keresztény élet követelményeivel. Elvégezve ezt az összevetést Isten a lelkiismeret szaván keresztül megmondja nekünk, hogy mit kell tennünk.

Bérmálkozóknak 1-3. részt itt találod meg:  

- folytatjuk -
©Darvas-Kozma József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése