2014. 06. 27.

Szent László király



Június 27-én, Erdély fővédőszentjére, Szent László királyra emlékeztünk. Miron Costin (1633-1691) moldvai krónikaíró örök emléket állított Szent László királynak. Azt írt róla, hogy a betörő pogány kunokat a Moldvát átszelő folyóig üldözte. A király és kísérete elfáradt, és szomját oltani László király leszállott a lováról, megízleltet a folyó vizét, ivott belőle, lovát is megitatta, majd így szólt emberihez: szeretem, szeretem.... Azóta e folyót Szeretnek nevezik. 
Ki tudná megszámlálni azt a temérdek hagyományt a Kárpát medencében, amely Szent László király személyéhez fűződik, aki 900 évvel ezelőtt beírta nevét a magyarok szívébe. 
– Mi volt Szent László megdicsőülésének útja? 
– Az, hogy megtalálta minden ember örök ideálját. Lelkét megérintette Krisztus kegyelme. A keresztségben itt kapott egyszerre földi és örök hazát. Ez a szent korona szellemi üzenete is. Itt születtünk, itt növekszünk és érlelődünk sikerek és sikertelenségek közepette, itt tapasztaljuk meg szüntelen Isten csodás tetteit. Ez életünk és emberi méltóságunk szilárd alapja,ugyanakkor az élet- és a hazaszeretetnek forrása is. Ez segít célunkhoz az örök életre. 

– Szent István király népének a kereszténység fennkölt ideálját, Jézus Krisztust adta. László király  egészen átadta magát Krisztusnak, hogy megerősödjön az Úrban és hatalmas erejében (Ef 6, 10). Hitte, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik (Róm 8, 28). E hitben magát egyszerre Istennek és az ország népének adta. Isten a benne élő Lászlót megdicsőítette. A nép pedig ezt a tündöklő, bátor szívű, áldozatos vitézt, erényes magyart megismerte és szívébe zárta. László népe első apostolait, akikre mindig föltekintett, oltárra emelte. A fiatal magyar kereszténység ege, azóta mindinkább szentekkel, csillagokkal, nagyságokkal lett ékes. Szent László élete arról tanúskodik, hogy a magyar ugaron életet fakasztani, biztos jövő fele haladni csak az olyan ember képes, aki Krisztusban él. A kereszténység ideálja nélkül a magyar ember megsemmisül, néma mikrofonná, sétáló hullává süllyed. Igaza van Prohászka püspöknek: „a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg”
Ha visszatekintünk a múltba, megállapíthatjuk, hogy az atyáinknak adott Krisztusi törvény mindennapos elfogadása vagy elutasítása alakította első évezredünket, és érezhetően hatott mindenki életére és hazaszeretetére. A jó keresztény kifelé jóságot áraszt gondolatban, szóban, életadásban, lélekformálásban, kultúrában és a társadalomban. Szent Lászlót kérjük, hogy életünket se szellemi, se erkölcsi, se anyagi rossz ne borítsa el. Fényesen ragyogjon felettünk a keresztény életeszmény, az Isten- és felebarát szeretete, amelyet egykor életre keltett az igazság bajnoka, László és utána sok-sok millió magyar.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése