2014. 05. 31.

Égi áldás kiséretében ballagtak a Segítő Mária Gimnázium végzősei

A folyamatosan szemerkélő eső ellenére is terv szerint zajlott le az ünnep, az iskola mögötti sportpályán tartotta meg a ballagást szombaton délelőtt a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium. Az iskolából a huszadik végzős évfolyam keretében három osztály ballagott el.
sm ballagas vn 001_bEsőben, közel húzódva, meghitten ünnepelt a Segítő Mária Gimnázium iskolaközössége
„Ma négy év töltekezés után, el kell indulnotok. Ami jót, éltetőt sikerült megtanulni, megtapasztalni, azt magasra kell emelni, el kell indulni vele és ha a helyzet úgy kívánja, élre kell állni. A lélek erejével felvértezve, akárcsak pünkösdkor” – bocsájtotta útra a végzősöket Tamás Levente iskolaigazgató, aki nagyasszonyunk, a Segítő Mária oltalmába ajánlotta a diákokat, szüleiket, az iskolaközösséget és fenntartóit.
Csak egy megszusszanás
Tamás József római katolikus püspök azt mondta az ünneplő közösségnek, a ballagás nem befejezés, nem célba érés, hanem csak egy megszusszanás, egy kis pihenés talán, s aztán az élet indul tovább, hogy azt a küzdelmet, azt a harcot, amelyet vívni kell, meg tudják vívni a fiatalok. „Itt az iskolában tanáraitok próbáltak felkészíteni nemcsak szellemileg, de lelkileg is arra az életre, amelyet Isten adott a számotokra. Most már nem egyéb a fontos, mint az, amit Szent Pál apostol így fogalmazott meg: te azonban tarts ki abban, amit tanultál. Tartsatok ki abban a jóban, abban a szépben, abban a nemesben, amit itt ebben az iskolában tanáraitokon, nevelőiteken keresztül magatokra szedtetek” – mondta a püspök.
sm ballagas vn 004_b
Családias hangulatú iskola
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében kihangsúlyozta, családias hangulat uralkodik a Segítő Mária Gimnáziumban, és mindig jó érzés ezt megtapasztalni. Öröm látni azt is, ami már nem mindenhol figyelhető meg, hogy a tanulók felnéznek tanáraikra, szüleikre – említette meg a polgármester, aki arra buzdított, őrizzék meg ezt a családias, igazi iskolai szellemiséget, az egymásra figyelni képes iskolát.
Az idén az önkormányzat által a ballagóknak adott, a madéfalvi veszedelem témáját feldolgozó ajándék-kötet kapcsán a polgármester elmesélte, gyermekkorába madéfalvi nagymamája azt mesélte, éjszaka a madéfalvi emlékmű oszlopán álló turul szárnyat bont és őrzi a madéfalvi, csíkországbeli, székelyföldi gyermekek álmát, cserébe viszont a közösségnek nappal kell vigyáznia arra, hogy az emlékezés oszlopa állva maradjon. „Vigyázzatok az emlékhelyeinkre, vigyázzatok fontos intézményeinkre, vigyázzatok közösségünkre. Vigyázzatok egymásra” – üzente a ballagóknak a polgármester.

székelyhon.ro

Elballagtak a gyímesfelsőloki Gimnáziumból

Három végzős osztály ballagott el a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumból. Az iskola készülő tornaterme zsúfolásig megtelt a fiatalok ünneplő rokonaival, ismerőseivel, barátaival.
szent erzsebet gimnazium ballagas vn 005_b 
A készülő új tornaterem adott helyet a ballagási ünnepségnek
A római katolikus gimnázium két tizenkettedik- és egy nyolcadik osztállyal végzett diákjai szombaton vettek búcsút tanáraiktól, diáktársaiktól, addigi oktatási intézményüktől. 
 Az ünneplés kilenc órakor a hagyományos lovas felvonulással kezdődött, azt követően szentmisén vettek részt az ünneplők. Miután imádsággal kísérték útjukra a ballagókat, az ünnepeltek átvonultak az iskola most készülő tornatermébe. Az ünneplő rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal zsúfolásig megtelt a teremben elsőként Bálint Gergely, az intézmény igazgatója szólalt fel. Beszédében kiemelte, ez az alkalom egyaránt a búcsú és a hála ideje: a végzősöknek búcsúzniuk kell a helytől ahol felnőttek, ugyanakkor hálásak kell legyenek azoknak (szülőknek, tanároknak), akik révén ez megtörténhetett.
Timár Zsombor László, a település polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, véleménye szerint a helyi gimnázium diákjai a tanulás és a fegyelem mellett lelki táplálékban is részesülnek. Olyan értékeket közvetítenek feléjük, amely sajnos nem szerepelnek első helyen a mai társadalomban. Felhívta a végzősök figyelmét arra is, hogy az „élet iskolája” sokkal nehezebb lesz, mint az eddigi iskolai évek. Hiszen vonzhatja őket a pénz, a siker, a karrier, és ezen értékek között hajlamosak lehetnek elfelejteni, hogy miért érdemes élniük – azért, hogy üdvösségük legyen Jézusban – nyomatékosított a községvezető.
szent erzsebet gimnazium ballagas vn 012_b
A beszédek és az oklevelek átadása után a végzős diákok is elbúcsúztak, köszönetet mondtak az elmúlt évekért, azt követően pedig fiatalabb iskolatársaik bátorító szavakkal engedték útjukra a rangidős korosztályt. Végezetül a végzősök névtáblái felkerültek az iskola zászlórúdjára, amelyet minden tizenkettedik osztállyal végzett diák saját kezűleg szögezett fel.

székelyhon.ro

Aki kiteljesíti és megérteti



A plébániánk eresze alatt fészkel egy légykapó madár. Négy fiókáját odaadóan táplálta. Ahogy nőttek a kicsik, egyre hangosabbak lettek, kiültek a fészek szélére és szerre próbáltak szárnyalni. Egyik reggel a fészekre pillantottam és üres volt, mert a kicsik kirepültek az udvarra. Délelőtt még a közelben tartózkodtak, ide-oda még esetlenül szálltak, délutánra már elrepültek. Ilyen az élet. Az iskolából is kicsengetnek, s azzal lezárul a diákélet egy szakasza. Ehhez hasonló történt az apostolokkal Áldozócsütörtökön, Jézus mennybemenetelével. 
Jézus látható jelenlétének szakasza lezárul e megdicsőüléssel, és megkezdődik az Egyház időszaka. Erre a két angyal figyelmezteti az apostolokat, és ők az Olajfákról nevezett hegyről a Cönákulumba térnek vissza. Jézus Krisztus  megígérte Egyházának az ő rejtett és szentségi jelenlétét, ugyanakkor lelkükre kötötte, hogy addig el ne menjenek Jeruzsálemből amíg újjá nem születnek Szentlélekből, mert akkor természetfeletti erőben részesülnek és új emberekké válnak. Tanúskodásukat vezetni fogja a föld végső határáig és velük lesz a világ végéig. A hívő Egyház, amely felülről kapja a természetfölötti ajándékot, imádsággal készül a Szentlélek eljövetelére (ApCsel 1, 12-14).  
Az első pünkösdi novéna alatt Jézus láthatóan nincs közöttük, de jelen van Szűz Mária és segíti őket, mint a megtestesüléskor, a megváltáskor és most a megszenteléskor. Szűz Mária úgy van jelen, mint Jézus anyja, és mint az Egyház anyja. Az Atya dicsőségét és az emberek üdvösségét kérik, saját maguk számára segítségért könyörögnek, hogy Krisztus hűséges tanúi lehessenek. Tíz nap múlva pedig meg is tapasztalták a Szentlélek rendkívüli kiáradását. A Szentlélek jelenléte által ”élővé vált” az Egyház, és úgy indult el, hogy Jézus művét folytatja, és küzdelmeit, üldöztetését is úgy fogta fel, mint Jézus szenvedésében való részesedést. Ezért jutalma is az lesz, hogy majd osztozik az Úr dicsőségében (1Pt 4, 13-16). 
Az állhatatossághoz az erőt a Szentlélek adja, akit az Atyától Krisztus küldött. A Szentlélek kiteljesíti és megérteti Krisztus tanítását, és a mindenkorra történt megváltását Ő viszi végbe az egyházban és az egyes emberek lelkében. A látható Egyház természetfölötti környezet is az egyes hívő számára. Ezt megvilágítja Jézus főpapi imája, melyben összefoglalja működésének jelentőségét, továbbá imádkozik apostolaiért és Egyházáért (Jn 17,1-11a). Életével megdicsőítette az Atyát, halálát is belefoglalja, ebbe ,,az órába'', amikor maradék nélkül megteszi az Atya akaratát. A szenvedés az Atya akarata folytán Jézus megdicsőülésének az órája is. 
A főpapi ima második része az apostolokért és értünk szól, mert a világ ellenállást tanúsít, ezért mindég szükségünk van Jézus közbenjárására. Kulcsoljuk imára kezünket és kérjük a Vigasztaló Szentlelket, segítsen Jézus egyházában úgy élni, hogy tetteinkkel dicsőíthessük most és az örökkévalóságon át a mennyei Atyát.   
                    
„Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig!” Mt 28,20.

Bérmálás

Pünkösd vasárnap egyházközségünkben bérmálás lesz. Közel százan készültek arra, hogy a bérmálás szentségét felvegyék. Az első kérdés, amit elsősorban mindenkinek fel kell tennie: Miért akarok bérmálkozni? Miért van szükségem a bérmálásra, és milyen változást idéz elő?
A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a keresztény beavatás szentségeinek együttesét. A bérmálás fölvétele szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. A keresztény a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődik az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őt, ezért szigorúbb a kötelezettsége, hogy Krisztus igazi tanújaként szavával és életmódjával terjessze és védelmezze a hitet.
Mostani bérmálkozók, mint serdülők vagy éppen felnőttek, már önállóan gondolkodnak, és így maguk határozzák meg, hogy hogyan akarnak élni, és hogyan akarják rendezni vallásos életüket. Az előkészület alatt volt idejük öntudatosan szembenézni a keresztény élettel, ami egyáltalán nem könnyű, de boldogító. Ez rengeteg önfegyelmet kíván, hogy ne mindenben a maguk hasznát, kényelmét keressék, hanem az Úr Jézus példája szerint törekedjenek másoknak is segíteni és hitünk szerint élve, jó példát adni. Az igazán keresztény egyenes, őszinte, közvetlen, szolgálat- és áldozatkész. Az ilyen embert mindenki tiszteli és becsüli, azok is, akik nem hisznek. 
Értő, Öntudatos, Tanúságtevő, Áldás
Krisztus azért rendelte el a bérmálás szentségét, hogy általa megerősítsen bennünket az öntudatos keresztény életben. A változás, tehát amelyet a bérmálás szentsége idéz elő bennünk, nem más, mint a lelki megerősödés a Szentlélek kegyelme által.
Összegezve, azért bérmálkozunk, hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk Érteni a kinyilatkoztatott igéket; Öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis a kegyelemben gyökerező szentháromságos életet tudjuk élni; Tanúságtevő, felnőtt keresztényekké váljunk a világban; és a hit szerinti élettel Áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszüleink, valamint nevelőink és egyházközségünk értünk tettek. (vö. KEK 1303)

A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete

Nem lehetne jobbkor ajánlani, Darvas-Kozma József A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete – című könyvét, mint pünkösdre készülőben. Az alaposan összegyűjtött adatok, dokumentumok és illusztrációk segítik a felszínre és mutatják meg a tényeket, amelyeknek szerepe volt a búcsú kialakításában. (Rálátunk benne a valós életre is a változó történelmi korokban, és elénk tárulnak konfrontációk és  túlkapások is.) A munkát tárgyilagos szemlélet jellemzi, igazi érveket sorol elő és korábban nem ismert dokumentumokat tesz közkinccsé, melyek a történelem ködének ismeretlenségébe süllyedtek. Jól érzékelhető, hogy a történelmi igazság keresésekor, az egyházi és a világi soha nem elválasztható egymástól, de sohasem összemosható, csak az emberi tényezők (gazdasági, politikai stb.) figyelembevételével, összefüggéseikben szabad mindent vizsgálni. Nagyszerűen helyre teszi a pünkösdi fogadalmi búcsú eredettörténetét, a vehemens tagadók és a vehemens állítók, és az átlagmegoldást keresők között. Kiemeli a pálosok kezdeti szerepét, s azt a Tolvajos-tetői döntő eseményt, amiért a klérus és a nép számára legelfoglaltabb napra, pünkösdszombatra tették a „fogadalmi” búcsút. 1567. május 17-én, pünkösdszombatján valami történt, az a döntő esemény, amely új patinát vont az egykori pálos búcsúra. Ez a könyv az olvasót és a szakembert egyaránt érdekes és értékes ismeretekkel gazdagítja, amelyet többek között a lábjegyzetek is olvasmányossá tesznek. A felekezeti harcok hála Istennek már a múlté. (A csíksomlyói pünkösdi búcsú pedig századok óta a külső kényszerrel szembeni ellenállásnak, győzelemnek és a hithez való ragaszkodásnak fogadalmi emlékünnepe.)
Ma együtt ünnepelünk a pünkösdszombati búcsún katolikusok és katolikus gyökerekkel rendelkező keresztények, kinyilvánítva, hogy a csíksomlyói búcsú közösen a miénk, a magyarságé felekezettől függetlenül.
A szép kivitelezésű, színes, keménykötésű, 176 oldalas könyv megvásárolható a csíkszeredai kegytárgyasnál.
Ára 32 lej.
F. A.
(Egyházközségi Apostol, 2014. június 1.)


Magyarországon minden pálos kolostorban 3000 Ft-ért megvásárolható.

Ajánló: Az igazság keresése igaz gyöngyökhöz vezet ...








2014. 05. 30.

II. Ptolemaiosz templomára bukkantak Egyiptomban

ptolemaioszII. Ptolemaiosz egyiptomi király mészkőből épült templomára bukkantak egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő Gabal el-Núr tartományban.
 A decembertől kora májusig tartó ásatási szezonban a Kairótól mintegy 120 kilométerre délre fekvő Beni Szuf ásatási területen találták meg a több mint 2200 éves templom maradványait.
Mohamed Ibrahim régészeti miniszter az al-Ahram napilap online kiadásának elmondta, ez nagyon fontos felfedezés, mivel ez az első II. Ptolemaiosz korából származó templom, amelyet a térségben találtak. "Egy ilyen templom felfedezése még több fényt derít a több mint 36 éven át uralkodó II. Ptolemaiosz és kora történelmére" - tette hozzá Ibrahim.
A szakemberek az első vizsgálatok alapján úgy vélik, hogy a templomot Ízisz istennőnek, az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb anyaistennőjének építették, ő volt a termékenység, a nőiesség, a hűség, sőt a hajózás szimbóluma is.
Az ásatások során a régészek eljutottak a templom második szintjéig, amely számos teremből és szobából áll, ezeket részben feltöltötte a sivatagi homok. Találtak korabeli agyagedényeket, mészkőtömböket II. Ptolemaiosz pajzsdíszével. A templom külső keleti falán a királyt a Nílus áradását szimbolizáló Hápi istennel ábrázoló jelenteket festettek.
A hellenizmus korabeli egyiptomi állam I. és II. Ptolemaiosz uralkodása idején (Kr. e. 282-222) élte fénykorát. Ekkor a Nílus völgyén kívül hozzá tartozott Fönícia, Palesztina, Ciprus, Kis-Ázsia déli partvidéke, sőt a Balkán néhány városa is.

afriport.hu

Közel-Kelet békéjéért a Vatikánban

Forrás: mno.hu
Június 8-án tartják Simon Peresz izraeli államfő, Mahmúd Abbász palesztin elnök és a katolikus pápa közös békeimáját a Vatikánban – jelentette be csütörtökön a Szentszék.

„Június 8-án, vasárnap kora délután találkozik Izrael elnöke, Simon Peresz és Mahmúd Abbász palesztin elnök a Vatikánban, a közös békeimán, amelyre Ferenc pápa hívta meg őket. Az időpontot mindkét fél elfogadta" – áll az erről kiadott rövid közleményben.

A katolikus egyházfő szentföldi útján, vasárnap, a betlehemi szentmise végén kérte meg a két politikust, hogy csatlakozzon hozzá a békéért esedező, „szívből jövő imájában". A pápa a közös fohász helyszínéül vatikáni otthonát ajánlotta fel. A páratlan meghívást mindketten azonnal elfogadták, de akkor az időpontot még nem határozták meg.

MTI

Az aradi Szabadságszobor - Országos Műemlék


Forrás: alfahir.hu
A Műemlékek Országos Bizottsága május 28-i, szerdai ülésén műemlékké nyilvánította az aradi Szabadságszobrot és környezetét, a román-magyar megbékélés parkját.

A műemlékjegyzékbe való felvételhez szükséges hivatalos iratcsomót már évek óta a bizottság elé terjesztette az Arad Megyei Kulturális Igazgatóság. Ebben, az RMDSZ kezdeményezésére 2004-ben a Tűzoltó térre visszaállított, egy évvel korábban restaurált szimbólumértékű köztéri alkotás egyediségét emelték ki a műemlékes szakemberek.

„A Szabadságszobor műemlékké nyilvánításával a romániai magyar közösség egy újabb bizonyosságot nyert arra vonatkozóan, hogy kulturális örökségének eme műremeke védelmet és fokozott figyelmet kap. Amikor 2004-ben ezt a szobrot az RMDSZ-nek sikerült visszaállítania, és ezáltal a köztudatba is visszahoznia – Románia és Magyarország kormánya elöljáróinak jelenlétében – csupán reménykedtünk abban, hogy méltó védelmet is tudunk majd nyújtani a számos történelmi viszontagságot megélt szabadság-szimbólumnak. Külön öröm számunkra, hogy immár az épített örökségvédelem szakmai szempontjai szerint is oltalmazhatjuk” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter.

Az aradi Szabadságszobor néven ismert szoborcsoport a XIX. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf és Zala György szobrász tervezett és vitelezett ki. 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban, 1925-ben azonban eltávolította az akkori karhatalom. Hetvenkilenc év után sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román-magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül.

RMDSZ közlemény

Kisméretű magfúziós reaktorok a jövőben

Snowpiercer-trailer-1-010Lehetséges egy magfúzióval működő mozdony kifejlesztése, amely akár megállás nélkül képes utazni a világ körül, mint ahogy azt a dél-koreai poszt-apokaliptikus filmben, a „Hófúróban" is láthattuk.- állítja több kutató.
Ha a világ tudósai és mérnökei rá tudnának jönni, hogy hozzanak létre egy olyan kicsi magfúziós reaktort, amely elfér egy mozdony motorkabinjában és havat használjon üzemanyagként a reaktor számára, egy valósághű Hófúró kifejleszthető lenne úgy, mint az atomenergiával működő repülőgép-anyahajók és atom-tengeralattjárók.
„Ha egy kisméretű magfúziós reaktort ki tudnának fejleszteni, az elég energiát állítana elő egy vonat számára" – állítja Young-kook a Nemzeti Fúziós Intézet egy kutatója.
„Továbbá, feltételezve, hogy körülbelül 5.000 lítium-ion elemet használunk egy motor kabinban és a kinti havat vízzé alakítjuk, egy fúziós reaktor több évtizedre elegendő energiát lenne képes előállítani."
A magfúzióra „mesterséges napként" is szoktak hivatkozni, amely végtelen mennyiségű energiát képes előállítani, tríciummal és hidrogénnel.
Hidrogén a vízből nyerhető, míg a trícium lítium-ion elemekből, melyeket ma arra használunk, hogy okostelefonokat vagy laptopokat lássunk el erőforrással.- jegyezte meg a kutató.
Tudósok világszerte erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy fejlesszék és biztosítsák a fenntartható energiát a következő generáció számára egy irányított folyamaton keresztül, melyben két atommag összeütközik és egyesül.
A Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor, vagy Franciaországban ITER-ként ismert szervezet hét tagja – az Európai Unió, Kína, India, Japán, Oroszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok – jelenleg a világ legnagyobb kísérleti magfúziós reaktorát építik.
Az első próbatelepe 2040-ben fogja megkezdeni működését.
„A magfúziós erő az energiaforrások legideálisabb forrása lesz, mivel tisztább és biztonságosabb, mint az atomenergia"- mondta Kim Gon-ho, a Szöuli Nemzeti Egyetem Plazma és Fúziós Mérnöki Részleg professzora.
„Időbe fog telni, hogy kereskedelmileg is elérhető legyen még 2040 után is, mivel a fúziós folyamat egy nagyon magas szintű és modern technológiai szintet igényel."
Dél-Korea, amely nem rég ugrott bele a fúziós energiakutatásokba, 150 milliárd won-t (146 millió dollárt) tervez befektetni ebbe a területbe még ebben az évben.
A Nemzeti Fúziós Kutatási Intézmény sikeresen kifejlesztett egy magfúziós reaktort 2007-ben, melyet a Koreai Szupervezető Tokamak Fejlett Kutatásaként neveztek el.
„A KSTAR különböző teszteket fog lefolytatni, hogy felismerhessék a magfúzió fejlődéseit" közölte az NFRI illetékese.

asiaport.hu

ÓNCS lehet a Panama-csatorna kihívója

Nicaragua canal proposals 2013Óceánközi Nagy Csatorna (Kép: Wikipedia)Oroszország és Nicaragua közösen építené meg Közép-Amerikában a Csendes- és Atlanti-óceánt összekötő un. "Óceánközi Nagy Csatornát".
Hosszabb, mélyebb és szélesebb lenne a Panama-csatornánál, azonban szakértők megkérdőjelezik annak hasznát Moszkvára nézve. A projekt elsődleges célja vélhetően politikai, hiszen a panamai átjáró gyakorlatilag az USA ellenőrzése alatt áll, így egy alternatív térségbeli útvonal komoly borsot törne Washington orra alá.
Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter az elmúlt hetekben tárgyalt a beruházásról a közép-amerikai országban - írja a Russia Beyond The Headlines. Nicaragua reményei szerint már idén elkezdődnek az építkezések, legalábbis a Kína bevonásával aláírt szerződésben lévő időkeret alapján erre következtetnek.
A Panama-csatorna 81,5 kilométeres hosszához képest az Óceánközi Nagy Csatorna 286 kilométeres lenne és keresztül haladna a Nicaragua-tavon. A 83 méter széles és 27 méter mély vízi útvonal pedig jóval nagyobb hajók közlekedését is lehetővé tenné. Sőt olajvezetéket, repteret és egyéb szükséges létesítményeket is építenének a 40 milliárd dolláros beruházás során.
A fő beruházó a kínai HKND vállalat lenne, mely száz évre megkapná a csatorna működtetési jogát is. Kínai és latin-amerikai munkaerővel folyna az építkezés, Oroszországnak mindezek mellett főleg katonai és politikai támogatásban kell részesítenie a beruházást. A katonai jelenlét már 2015 első felében megvalósulna, hiszen Nicaragua szeretné, ha orosz hadihajók és a légierő biztosítaná a Csendes-óceán és a Karib-tenger partvidékét.
A közép-amerikai ország tavaly vetette fel először a csatorna megépítésének ötletét. Elemzések szerint hatalmas gazdasági növekedést jelentene ez számára. Ezzel egy időben azonban elkezdik a panamai létesítménybővítését is, melyet 2016-ra kívánnak befejezni.
 Az orosz érdekek
Moszkva szempontjából elsődleges jelentőséggel bír az, hogy egy alternatív útvonalat hozzanak létre a Panama-csatorna helyett, utóbbi ugyani washingtoni befolyás alatt áll. Ezzel nem gazdasági, hanem geopolitikai előnyöktre tenne szert és gyengítené az USA befolyását.
Más vélemények szerint ez nem Oroszország, hanem Kína érdekeit szolgálja, leginkább az ázsiai ország gazdasága látná hasznát a beruházásnak. Moszkvának inkább a saját arktiszi kereskedelmi útvonalát lenne érdemes fejleszteni, hiszen az Óceánközi Nagy Csatorna csupán 2019-től működne, teljesen viszont csak 2029-re lenne kész.

eurazsiaport.hu

Magyarország befogadná a halálra ítélt keresztény nőt

Meriam-Ibrahim 2918728b-478539A magyar Külügyminisztérium is tiltakozik Szudánnál a május 15-én kötél általi halálra ítélt terhes, keresztény nő miatt. Franciaország, Nagy-Britannia és az Amnesty International is kérte már a szudáni bíróságot, hogy engedjék szabadon Meriam Jahíja Ibrahimot, aki ítélete óta a börtönben már meg is szülte lányát.
A Külügyminisztérium felszólítja Szudánt, hogy vonja vissza a Meriam Jahíja Ibrahimra kiszabott halálos ítéletet, és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben vállaltakkal összhangban tartsa tiszteletben a vallásszabadságot érintő alapvető emberi jogokat - közölte szerdán a Külügyminisztérium.
A nőt hitehagyás miatt ítélte kötél általi halálra a bíróság május 15-én. Tárgyalásán mindvégig hangoztatta, hogy sosem változtatta meg a vallását, egyszerűen arról van szó, hogy anyja ortodox keresztényként nevelte, mivel muszlim vallású apja nem élt a családdal. A szudáni iszlám jog szerint a nő apja miatt muszlimnak számít, így pedig büntetendő, hogy keresztény férfihoz ment férjhez.
Hétfőn Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes és Vejkey Imre kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a tárca azonnali fellépését kérte a hitehagyás miatt a közelmúltban halálra ítélt állapotos szudáni nő ügyében. A 27 éves nő közben megszülte gyermekét a börtönben.
A Külügyminisztérium közleményében határozott aggodalmának adott hangot az ítélettel kapcsolatban, mint írták, álláspontjuk szerint a vallásszabadság mindenkit megillető általános emberi jog, amelyet a világ minden táján meg kell védelmezni.
A tárca demarsot (szóbeli figyelmeztetést) adott át Szudán bécsi nagykövetségének, az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikával foglalkozó nagyköveti bizottságának hétfői brüsszeli ülésén pedig Magyarország nagykövete soron kívül felvetette a kérdést. Felszólalásában elmondta, hogy a magyar kormány a legmagasabb szinten foglalkozik az üggyel, és a genfi magyar ENSZ-nagykövet is hasonlóképpen járt el az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatalánál.
Meriam Jahíja Ibrahim ügye hatalmas felháborodást váltott ki világszerte. Több ország, köztük Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is elítélte a bíróság döntését.
Az Amnesty International jogvédő szervezet a nő azonnali szabadon bocsátását kérte. Korábban a szervezet azt közölte, hogy az asszonyt húsz hónapos fiával együtt tartják fogva a Kartúm szomszédságában található Omdurman női börtönében. Az Amnesty International szerint Meriam Jahíja Ibrahim az anyja után ortodox keresztényként nevelkedett, muzulmán apja ugyanis nem élt a családdal. Később egy dél-szudáni keresztény férfihoz ment férjhez.
**

Semjén Zsolt befogadná a Szudánban halálra ítélt keresztény nőt 

afriport.hu

Milliárdos vagyont találtak a kertjükben

1400 darab, több mint százéves, köztük ritkaságokat is rejtő aranypénzt talált egy középkorú kaliforniai házaspár az állam északi részén található birtokán, a földbe ásva. A kincs a legértékesebb, amit valaha is találtak az Egyesült Államokban, és az amerikai törvények értelmében azok a birtok tulajdonosát illetik meg.

A 1847 és 1894 évek közt vert érmék becsült összértéke az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint nagyjából 11 millió dollár, azaz átszámítva majdnem 2,5 milliárd forint. A házaspár kutyasétáltatás közben fedezte fel a kincset, amelyet egy öreg fa árnyékában rejtett a föld. A 8 darab edényben megtalált érmék között négy darab ötdolláros, ötven darab tízdolláros, és 1373 darab úgynevezett Double Eagle aranydollár volt.
Ez utóbbiak névértéke húsz dollár, de ma már jóval többet érnek. A birtokon talált egyik ilyen arany húszdolláros - egy rendkívül ritka 1866-S No Motto - értékét például több mint egymillió dollárra becsülik. A érmék közül néhányat a héten árvereztek el, és egy 1874-ből származó húszdolláros végül 15 ezer dollárért kelt el.
Az érméket a kincs eladásával megbízott cég vezetőjének elmondása szerint a San Franciscói pénzverdében készítették, és azok többsége teljesen tökéletes állapotban kerültek elő a földből. Azt nem lehet tudni, hogy miként kerültek a birtokra. Több elmélet is született, amelyek legendás törvényenkívüliekhez, mint Jesse James kötötték, vagy a San Franciscói pénzverde kirablásához, de ezek egyikét sem sikerült bizonyítani - mondta el Don Kagin.
A férfi állítása szerint ez a legnagyobb ilyen kincs, amit valaha találtak az Egyesült Államokban. Az érméket megtaláló házaspár a befolyó pénzből a számláikat tervezik kifizetni, valamint jótékony célokra adományozzák. Kagin elmondása szerint szerény anyagi körülmények között élnek, és az érmék megtalálása előtt az a veszély fenyegette őket, hogy el kell adniuk birtokukat.

Latimo/Port

2014. 05. 29.

7000 éves mumiát találtak a fiatal régészek

Egy jó állapotban fennmaradt, legalább hétezer éves múmiát találtak Chilében régészeti tagozatos általános iskolások egy osztálykiránduláson. 00momi
Az Amerika Iskola diákjai a dél-amerikai ország északi csücskében, az Atacama-sivatagban, a Morro-hegy és az El Laucho strand között "régészkedtek" szombaton, miután híre terjedt, hogy a térségben hat halottat követelő erős április elsejei földrengés okozta földcsuszamlás eredményeként régészeti leletek kerültek felszínre.
A gyerekek egy kutyaürülékkel borított zónát tisztogattak és kutattak át, amikor a földben megtalálták a csaknem teljesen épen maradt múmiát az i.e. 7020 és i.sz. 1500 között virágzó csincsorró kultúrából.
Az ősi egyiptomiaktól eltérően, akik csak a királyokat és a nemeseket balzsamozták be, a csincsorrók minden halottjukat tartósították, független korától vagy társadalmi állapotától. Még a csecsemőket és a magzatokat is ugyanolyan aggályosan balzsamozták, mint a felnőtteket.
Az Atacama-sivatag tengerparti halászfalvait benépesítő csincsorrók az egyik legősibb tengerparti civilizációt alkották egész Dél-Amerikában. Első emlékeiket 1917-ben fedezte fel Max Uhle német régész, azóta 12 ezer múmia került elő.
Hans Neira, a régész tagozatos diákok osztályfőnöke, az alkalmi ásatás vezetője felszólította a chilei hatóságokat, hogy nyilvánítsák védetté az egész övezetet, mert az egy gyarmatosítás előtti nagy temetőt foglal magába. Az Escuela Americában nemrégiben hozták létre a régészeti tagozatot, hogy elősegítsék a gyerekek jobb társadalmi beilleszkedését és a kulturális örökség megbecsülésére neveljék őket.

Latimo/Port

Nagy András lesz-e a Maros megyei kormánybiztos?

Forrás: zi-de-zi.ro
Sok nyomdafesték elfogyott a Maros megyei magyar prefektus kinevezése okán. Miután a liberálisok kiléptek a kormányból, a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ legfelsőbb vezetése protokollumban szentesítette az egyezséget, és a közvélemény elé mint biztosat tárta, hogy Maros megyébe magyar prefektust neveznek ki. A PSD megyei elnöke azonban azt mondta, mindent megtesz azért, hogy ne magyar ember képviselje a kormányt a megyében. Sőt, Mircea Duşa nemzetvédelmi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy Maros megyének román prefektusa kell legyen.

Ezek után a volt prefektus nyugdíjba ment, kineveztek ideiglenesen egy román alispánt, de a megye élén még mindig nincs kormányrendelettel hivatalosan kinevezett és beiktatott kormánybiztos.

– Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke azt mondta, hogy az európai parlamenti választások után ismét napirendre tűzik a magyar prefektus ügyét. Mostanában azt rebesgetik, hogy talán az RMDSZ lemondott a tisztségről…
– Minden híreszteléssel ellentétben ragaszkodunk ahhoz, hogy Maros megyébe magyar prefektust nevezzünk ki, annál is inkább, mert a megyei PSD vezetője, illetve magas rangú minisztere a magyarokkal szemben sértő üzenetet fogalmazott meg, amikor azt hangoztatták, hogy Maros megyében véleményük szerint csak román lehet prefektus. Ezzel azt inszinuálják, hogy a magyar nemzetiségű állampolgár másodrendű a románhoz képest, ami elfogadhatatlan.
Már csak ezért is ragaszkodunk ahhoz, hogy magyar legyen a prefektus.

Másrészt pedig úgy gondoljuk, hogy 25 év elteltével minket is megillet ez a tisztség, sok felkészült szakemberünk van, aki megfelelne erre. Amint ígértük, a választások után ismét napirendre tűzzük a prefektus kérdését. A jelölttel kapcsolatosan mérvadónak tartom a szakmaiság és a tapasztalat szempontját, tekintettel arra, hogy a prefektus hatáskörébe jelentős mértékben önkormányzati és közintézményi folyamatok koordinálása tartozik. Fontos, hogy megfelelő tapasztalattal felvértezett személy lássa el ezt a tisztséget.

– Kire gondol?
Személy szerint Nagy András volt szászrégeni polgármestert fogom javasolni a döntéshozó fórumainkban. Úgy vélem, hogy a Szászrégenben két polgármesteri mandátumot kitöltő Nagy András rendelkezik azzal a tapasztalattal, tudással, ami szükséges ahhoz, hogy jó prefektusa legyen a megyének, másrészt, lévén, hogy Szászrégenben a magyarság alig 25 százaléka a városnak, ennek ellenére nyolc éven át a város polgármestere tudott lenni, és a város lakosságának teljes megelégedésére tudta vezetni a közigazgatást, képes egy olyan megyében prefektus lenni, ahol a magyarság részaránya 37 százalékos.

– Mi történik, ha a PSD megyei vezetése, sőt az országos vezetés egy részének tiltakozása nyomán mégsem az RMDSZ kapja a prefektusi funkciót?
– Úgy vélem, hogy az egyezmény, amelyet az RMDSZ a PSD-vel kötött, amikor Maros megyének egyértelműen sikerült kialkudnia a tisztséget, továbbra is áll, hatályos, és fel sem merül, hogy ezt újratárgyaljuk. Persze, végül is minden szempontunkat felülbírálja a magyarság érdeke.

– A szerdai kormányülésen Hargita és Szilágy megyébe kinevezték a magyar alprefektusokat. Azt jelenti, hogy lejártak a választások, és újra elkezdődött a kormánybiztos-kinevezési procedúra?
– Teljesen egyértelmű. Ideiglenesen kapott kinevezést a jelenlegi alprefektus, és ezt a kérdést időben rendezni kell. Mindenkinek ez az érdeke.

– Nem tartozik szorosan a témához, de érinti az RMDSZ-t. Szerdán Crin Antonescu, a PNL, illetve Vasile Blaga, a PDL elnöke szoros jobboldali együttműködésről, sőt egyenesen a két párt fúziójáról tárgyalt, és azt mondták, ez a kollaborálás kötelező a vidéki szervezetekre is. Vásárhelyen pedig nemrég a PDL és az RMDSZ közösen kiebrudalta a liberális alpolgármestert. Hogyan látja a továbbiakat, ha a PDL a PNL-vel fog szövetségre lépni? Mi történhet Marosvásárhelyen?
– Mi Marosvásárhely érdekében állapodtunk meg a helyi PDL-vel. Kíváncsian várjuk, hogy van-e valamilyen más érdek, ami erősebb tud lenni. Ha igen, akkor természetesen visszavonulunk ebből az egyezségből.

Mózes Edith
e-nepujsag.ro

Pápai hadüzenet a nemzetközi profit hajszolóknak




-Ferenc pápa üzenete az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetéhez

Május 28. és június 12. között tartja Genfben 103. közgyűlését a nemzetközi szervezet. A tanácskozás alkalmából a Szentatya levelet küldött Guy Ryder-nek, az ENSZ ügynökség főigazgatójának. Ebben érinti a munkanélküliség, a tömeges elvándorlás és az emberkereskedelem témáját. Figyelmeztet, hogy összefogásra és a szolidaritás kiszélesítésére van szükség a jelenlegi helyzetben.

A munkanélküliség kapcsán a pápa rámutat, hogy az tragikus módon kiterjeszti a szegénység határait. Különösen fájdalmas az ifjúsági munkanélküliség jelensége, mert a fiatalokat könnyen demoralizálja, értékvesztést, a társadalomtól való elidegenedést eredményez. A foglalkoztatás szélesebb körű kiterjesztéséhez a Szentatya emlékeztet: „az emberi lény a szabad, kreatív, résztvevő és szolidáris munkában fejezi ki és növeli életének méltóságát.” (Evangelii gaudium, 192)

Ezt követően a pápa a tömeges elvándorlás kérdését érinti üzenetében. Aggodalomra ad okot azoknak az embereknek a száma, akik arra kényszerülnek, hogy hazájuktól távol keressenek munkát. A jobb jövőbe vetett reményük azonban gyakran bizalmatlansággal és kizárással találkozik, hogy ne említsük a tragédiákat és szerencsétlenségeket. Hatalmas áldozathozataluk ellenére gyakran nem találnak méltóságteljes munkát és a „közöny globalizációjának” áldozataivá válnak. Ki vannak téve az emberkereskedelem borzalmának, a kényszermunkának és a rabszolgaságnak. Elfogadhatatlan, hogy a mai világban a rabszolgamunka mindennapossá vált. Ez nem folytatódhat tovább! – figyelmeztet a pápa. Az emberkereskedelem az egész emberiség elleni csapás, bűntett. Itt az ideje, hogy összefogjunk és kiszabadítsuk ezeket az áldozatokat, továbbá, hogy felszámoljuk ezt a bűntényt, ami mindannyiunkra hat, a családoktól az egész globális közösségig.

Ferenc pápa ezután rámutat: itt az ideje annak is, hogy megerősítsük az együttműködés formáit és új utakat hozzunk létre a szolidaritás kiszélesítésére. Ehhez szükség van számos feltételre: ragaszkodjunk minden személy méltóságához; határozottan meg kell valósítani a nemzetközi foglalkoztatási előírásokat; célzottan kell tervezni a fejlődést, a személyt, mint a fejlődés központi cselekvőjét és elsődleges haszonélvezőjét figyelembe véve; újra kell értékelni a nemzetközi vállalatok felelősségét az országokban, ahol működnek, beleértve a profit és a befektetés-kezelést; összpontosított erőfeszítést kell tenni, hogy a kormányok segítsék elő a bevándorlók szabad mozgását mindenki javára; tehát fel kell számolni az emberkereskedelmet és a veszélyes utazási feltételeket. A hatékony együttműködés ezeken a területeken hozzájárulhat jövőbeli fenntartható fejlődési célkitűzések meghatározásához.

A pápa itt utalt a közelmúltban az ENSZ főtitkárhoz és a szervezet vezetőihez intézett beszédére: „Fenntartható jövőbeli célkitűzéseket nagylelkűen és bátran kell megfogalmazni és megvalósítani, hogy valóban hatást gyakoroljanak a szegénység és az éhezés strukturális okaira; hogy több eredményt érjünk el a környezet védelme terén; hogy mindenki számára méltó munkát biztosítsunk és, hogy megfelelő védelmet biztosítsunk a családok számára, amely alapvető eleme a fenntartható emberi és társadalmi fejlődésnek”.

(sv) VR



A Szentatya hálaadása



Ferenc pápa kedden délelőtt 11 óra körül a római Santa Maria Maggiore bazilikába hajtatott, hogy köszönetet mondjon a Szűzanyának szentföldi útja sikeréért és, hogy Szűz Máriára bízza azokat a gyümölcsöket, amelyek ebből a zarándoklatából származhatnak.

A pápa egy csokor virágot helyezett el a Szűz Mária-ikon előtt és néhány percre imába mélyedt. Ezt követően köszöntötte a jelenlevő híveket – tájékoztatta a Vatikáni Rádiót Santos Abril y Castelló bíboros, a bazilika főpapja. A főpásztor nagyon boldognak találta a Szentatyát szentföldi látogatása miatt. Ferenc pápa fél 12 körül hagyta el a bazilikát.

Ez volt a kilencedik alkalom, hogy ellátogatott a Santa Maria Maggiore bazilikába pápasága kezdete óta.

(sv) VR

Az új magyar minisztérium


Forrás: www.parameter.sk
Megnevezte miniszterjelöltjeit Orbán Viktor: a kormányfő Semjén Zsoltot tárca nélküli miniszternek, Pintér Sándort belügyminiszternek, Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterének, Fazekas Sándort földművelésügyi miniszternek, Hende Csabát honvédelmi miniszternek, Trócsányi Lászlót igazságügyi miniszternek, Navracsics Tibort külgazdasági és külügyminiszternek, Varga Mihályt nemzetgazdasági miniszternek, Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési miniszternek, Lázár Jánost pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszternek javasolja kinevezni.

Mindez abból a levélből derül ki, amelyet a miniszterelnök Kövér László házelnöknek küldött a jelöltek parlamenti bizottsági meghallgatásával kapcsolatban. A dokumentumot Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatta el csütörtökön az MTI-hez.

Orbán Viktor levelében kérte az Országgyűlés elnökének intézkedését, hogy a miniszterjelölteket – akiket a miniszterelnök javaslatára az államfő nevez ki tárcavezetőknek
– a feladatkörük szerint hatáskörrel rendelkező parlamenti bizottságok meghallgassák a kinevezésük előtt.

A tíz miniszterjelölt közül ketten nem voltak tagjai a második Orbán-kormánynak: Trócsányi László eddigi párizsi nagykövet és Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő. Utóbbi Németh Lászlónét váltja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén. Az elmúlt négy év egyetlen női minisztere mellett a külügyeket irányító Martonyi János távozik a kabinetből, akinek utódja – a külgazdasággal kibővített tárca élén – Navracsics Tibor lesz – derül ki a névsorból.

Változás továbbá, hogy Lázár János eddig államtitkárként vezette a Miniszterelnökséget, amely minisztériumi rangot kap, és elsősorban a kormányzati koordinációt ellátó tárca lesz.

A jelöltek között szintén ketten vannak, akik nem országgyűlési képviselők: Trócsányi László és Pintér Sándor. A további nyolc jelölt közül hatan a Fidesz-frakcióban (Balog Zoltán, Fazekas Sándor, Hende Csaba, Navracsics Tibor, Varga Mihály és Lázár János), ketten pedig (Semjén Zsolt és Seszták Miklós) a KDNP képviselőcsoportjában ülnek a Házban.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében kilenc minisztériummal működik majd a harmadik Orbán-kormány. Az már ennek az előterjesztésnek a benyújtásakor kiderült, hogy megszűnik az eddig Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az igazságügy önálló tárcát kap. Orbán Viktor a múlt héten a Brüsszellel vívott folyamatos csatákkal indokolta az önálló Igazságügyi Minisztérium létrehozását. A közigazgatás a Miniszterelnökséghez kerül, csakúgy, mint a vidékfejlesztés.

Lázár János korábbi tájékoztatása szerint a leendő tárcavezetők bizottsági meghallgatása június 2-án, azaz jövő hétfőn kezdődik, a miniszterek június 6-án tesznek esküt, és várhatóan június 15-ig Orbán Viktor megnevezi az összes államtitkárt.

MTI

A világ azé lesz, aki a legnagyobb reményt nyújtja neki



Közismert Szent Ágoston mondása: magadnak teremtettél Istenünk és nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik. Az embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ezzel a Végtelen utáni vágyat is megkapta. Ezért az ember nem befejezett, hanem fejlődő képes lény. Vágyai mindig a magasabbra, mindig a jobbra, a szebbre és a boldogabb életre vezérlik.
Az embert mindig vonzották a magasságok. Akadt olyan is, aki a hegycsúcsok megmászásával igyekezett magasba jutni. Az ember fantáziáját leginkább a magasan repülő madarak foglalkoztatták. Később tanulmányozta és utánozta. Nagy siker volt egykor a papírsárkány eresztés. Ezt követte a léghajó, majd a repülőgép. A fejlődés itt sem állt meg, mert az ember rakéták, űrhajók segítségével igyekszik meghódítani a naprendszert, a világűrt. 

Évtizedekkel ezelőtt televízión keresztül nagy figyelemmel kísértük a Holdra szállást. A holdra lépéskor hangzott el Neil Amstrong ajkán: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet… Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek.” (1969.jún.21. Apollo-11.) Az utóbbi is igaz kijelentés a haladás szempontjából, mégis eltörpül az emberiség jövője mellett, amelyet valóságosan Jézus Krisztus tárt fel.
1. Gazdag ajándék birtokosai vagyunk (Ef 1, 17-23). Szent Pál apostol azért imádkozik, hogy megkapjuk a Szentlélek világosságát hitük értékeléséhez. Meg kell értenünk, hogy milyen reményre hívott meg Isten, milyen örökséget szánt nekünk az örök életben, és milyen nagyszerű az ő ereje, amellyel ígéretét megvalósítja. Ezt az erőt bemutatta Jézus feltámasztásában és megdicsőítésében. És amit a fővel, Jézussal megtett, azt megteszi a titokzatos test, az Egyház tagjaival is. Szentlélek elküldésével segít, hogy üzenetét jobban megértsük és hatalmát meglássuk. Nem elméleti ismeretről van szó, hanem személyes kapcsolatról. Jézusban mindent megadott az Atya, hogy végső célunkhoz elérjünk. Jézus új jelenléttel van jelen a világban, életünkben és minden helyzetben rendelkezésünkre áll az Ő életereje, a kegyelem. Krisztus megdicsőülése óta, senki és semmi nem akadályozhatja meg, sem most, sem a jövőben, Isten üdvtervének megvalósítását. Krisztus mindenek fölött áll, erre utal, hogy elfoglalta Atyjának trónját, vele él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, ahonnan várjuk dicsőséges eljövetelét. Istenünk Jézusban megmutatta, hogy nekünk is ezt fogja adni, ha „Benne élünk, mozgunk és vagyunk”.
Egyházunkat örömmel tölti el a mai ünnep, mert a föltámadt Jézus Krisztus ment föl testestül-lelkestül véglegesen az Atyához, ezzel átvette uralmát az emberiség és az egész mindenség fölött, miközben emberi természetünket megdicsőítette. Ő a Fiúisten, a Szentháromság második személye, aki magával vitte emberi természetünket a Szentháromság isteni közösségébe. Jézus mindennél magasabbra visz bennünket föltámadása és mennybemenetele által. Nem egészen fizikai értelemben, hanem lelkünk mindig magasabbra törő vágyát elégíti ki, mikor emberségünket átisteníti. Ez a fogalom, hogy ’átisteníti’, kifejezi azt az állapotot, amelyben Krisztus által részesedik az ember. Ugyanilyen az égi, mennyei kifejezés is, ami az evangéliumok szellemében állapotra vonatkozik. Isten állapota ez, amelyet kiterjeszt az ember földi állapotára. Az részesül a Szentháromság egy Isten életében, aki úgy társul Jézus életéhez, dicsőségéhez, amint Ő kapcsolódik hozzánk.
2. Hogyan juthatunk mi is oda, a Szentháromság közösségébe? Jézus világosan megmondta, csak is követése által. Mert Ő megmutatta jövő sorsunkat, végső célunkat és az oda vezető utat (Ap Csel 1, 1-11). Jézus feltámadása után 40 napon át bebizonyította, hogy él és Isten országa valóság, amelynek folyamatos fejlődése a végső időig, a paruziáig tart.  Jézus étkezés közben tanítványaival közölte, hogy maradjanak Jeruzsálemben és várjanak az Atya ígéretére, amíg Szentlélekkel fognak megkeresztelkedni. A Szentlélek működését is felvázolta: az Egyház erőben részesül és tanúskodását vezetni fogja az egész földön. Ezután felemelkedett, aki alászállt. Szemük elöl felhő takarta el. Az ószövetségi teofániáknál a felhő egyszerre jelzi Isten közelségét és rejtettségét. A leírás állítja, hogy teljesedett a jövendölés, amely szerint a Messiás helyet foglal Isten jobbján. A két angyal kérdése mozdítja ki az apostolokat ámulatukból, hogy teljesítsék megbízásukat, amíg ismét eljön. A Szentlélekkel új korszak kezdődik, az Egyház és a missziók korszaka. A missziós Egyház tagja soha se nézheti tétlenül, vágyakozva az eget: dolgoznunk kell az Ige terjedéséért. Teilhard de Chardin mondta: „A világ azé lesz, aki a legnagyobb reményt nyújtja neki.” Van-e nagyobb remény a földön, mint az ember részvétele a Szentháromság életében, vagyis a megdicsőülés?
3. Az Egyházban és az Egyház által kell kiteljesednie Krisztus küldetésének (Mt 28, 16-20). Az ószövetségben Mózes a hegyen kapta a 10 parancsolatot, amely szerint Izraelnek kellett élnie. Jézus az új Izrael új Mózese. Tanítványait az abszolút hatalom birtokosaként küldi a nagyvilágba, mert keresztáldozatával megszüntetett minden különbséget és minden népet meghívott Egyházába. A mennybemenetel hegyétől Jézus teljes hatalmával kell az emberekhez szólni, és azokat, aki hisznek, a Szentháromságos életre kell segíteni. Az apostolok feladata, hogy az evangélium hirdetésével és a szentségek kiszolgáltatásával az embereket Krisztus tanítványaivá tegyék, vagyis megvalósítsák Krisztus követését a földön. Jézus Krisztus rejtett és szentségi jelenléte annak a biztosítéka lesz, hogy az Egyház Isten országát fogja terjeszteni.
Az Egyház miközben Jézusról tanúskodik a világban, fölépíti Krisztus titokzatos testét, és maga is a föltámadott és mennybement Jézus új jelenlétének megvalósítója az utolsó napig. Az Egyház bizonyítja, hogy a feltámadt Jézus él, mert az ő élete az Egyház élete. A keresztény embernek nagy a felelőssége - hiszen Jézus feltámadásába vetett hite, valamint az örök élet reménye elvont igazság marad mindaddig, amíg a szolgáló szeretet és a szenvedések tüze által lassanként hasonlóvá válik hozzá -, hogy Krisztusé legyen. 

Jézus mindent megmondott, amit üdvösségünkről tudnunk kell, és megadott, amit üdvösségünkért és a világért tennünk kell. A Jézusból táplálkozó élet fontosabb, mint a szavak. Akkor bármit kérhettek Atyámtól vagy Tőlem, megkapjátok. VI. Pál pápa ezért hangsúlyozta, hogy a világnak tanúságtevőkre van szüksége, nem tanítókra. Majd így folytatta: „az Egyház elsősorban magatartásával, saját életével evangelizálja a világot: tanúságtételével, amikor hűséges az Úr Jézushoz, a szegénység, a lemondás szelleméhez, független a világ hatalmasságaitól. Egyszóval: életszentségével” (EN. 41). Ha életszentségünk úgy tanúskodik a megdicsőült Krisztusról, mint II. János Pál pápáé, akkor a világ Krisztusé lesz.
A ’80-as évek elején egy nyári vasárnap, Feigl Mátyás nyugdíjas plébános prédikált a Nyárádtői templomban. Akkoriban kezdődött el a hírhedt falurombolás. A hívek el voltak keseredve. Matyi papbácsi Isten erejére hivatkozva bátorította a híveket. Egyszer csak a szentbeszédét megszakítva  hirtelen az ambótól a templom főbejáratához ment. Nem tudtuk, hogy mi történik. Mindenki ő utána nézett. A kijárati ajtónál megfordult, felmutatott a szentély boltívére felírt mondatra és azt kérdezte: mi van oda felírva? Amíg a hívek olvasták a feliratot: Veletek vagyok mindennap (Mt 28, 20) - ez alatt Matyi bácsi visszatért a szószékhez és így szólt: „Nahát, mit féltek? Ámen.” A hívek ezt a prédikációt nem felejtették el.
Hogyan juthatunk el a Szentháromság közösségébe? Csak Jézusba oltódva a Szentlélek vezetésével. Addig is vigyük otthonainkba és mindennapi munkás életünkbe az angyalok és Jézus figyelmeztetését: „Miért álltok itt égre emelt tekintettel? – menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” Nahát, van-e ennél szentebb feladat? Ámen.