2014. 04. 29.

Édesanyák napja - a legszebb hónap első vasárnapja


Pesterzsébet szobor az Édesanyák tiszteletére (1933).

Minden évben van egy kedves nap, amiről sosem feledkezhetünk meg. Ekkor köszöntjük Édesanyánkat. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el. Ő az, aki számára mindig a gyerekei vagyunk és a legfontosabbak. Ő az, akivel örömünket, bánatunkat elsőként megosztottuk és megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték. Angliában a 17. században húsvét 5. vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. Ilyenkor a családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára. Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével. 1907-ben a philadelphiai Anna Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jarvis 1914-ben elérte célját, országos ünnep lett az édesanyák napja. Európában a virágkereskedő szervezetek, propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, melynek hatására ez az ünnep gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is. 

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Pesterzsébeti iskolák vöröskeresztes csoportja 1933-ban szobrot állított az Édesanyák tiszteletére. 

Az édesanyák napja világszerte ünnepelt nap, mi magyarok május első vasárnapján tartjuk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése