2014. 02. 12.

Új temploma van Borszéknek

Borszék
A Borszéki-medencében aránylag későn telepedett meg állandó lakosság, a vidék elszigeteltsége, a nagy kiterjedésű erdők, az éghajlat zordsága nem kecsegtette a telepedni vágyókat. Bethlen Farkas „Históriája” tesz először említést a borszéki borvízről, amelyet a gyulafehérvári udvarban gyógyítási céllal fürdésre használt Báthory Zsigmond. A 16. századtól ismert gyógyvize, több mint 30 bővizű borvízforrása van. Az itteni borvizet szekereken messze vidékekre is elhordták a helybeli székelyek. Fürdőháza 1725-ben épült, borvizét már gr. Bánffy Dénes kezdte ismertetni és 1770-ben palackozta. 
Szent István király templom
E terület, mint Ditró és Szárhegy községek közbirtoka a 18. századtól „Borszék mezeje” néven vált ismerté és legeltetésre használták. 1805-ben Zimmerhausen Antal bécsi geológus bérbe vette a forrást. A vendégmunkásokat Sziléziából, Lengyelhonból, Bajorországból és a Szepességből toborozta. A beindult szénbánya terméke, a lignit, fedezte a huták tüzelő anyagának mennyiségét. A gyógyvizek különböző kiállításokon dicsérő oklevéllel, ezüst vagy éppen aranyéremmel dicsekedhettek.
Első kápolnája fából épült, később romos állapota miatt 1844-ben gr. Lázár László templomot emelt Szentháromság tiszteletére. Fenntartásáról ettől kezdve Ditró és Szárhegy gondoskodott. Mivel Ditróhoz közelebb volt, ezért Ditró filiája lett. Közigazgatásilag 1896-ban önállósult, 1901-ben plébániája is önálló lett.
1910-ben Bartalis János plébános idejében Lobenschütz József tervei szerint emelték Borszék nagytemplomát a közbirtokosság támogatásával. Új papilakot 1958-ban építtettek Rácz György plébános vezetésével.
Bodó Péter plébános vezetésével elhatározta, hogy Alsóborszéken is kialakít egy imahelyet. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/borszeki-kapolna-felszentelesenek-programsorozata#sthash.EazbmGoZ.dpuf
Alsóborszéken a Vajna-féle ház két szobájából Lourdes-i Boldogasszony kápolnát alakítottak ki 1970-ben, Bodó Péter plébános kezdeményezésével és támogatásával.  1989 után Márton Gábor Benedek plébános megvásárolta a kápolna melletti és mögötti telket templomépítésre.
Lourdes-i Boldogasszony templom
2012-ben Bakos Balázs plébános irányításával úgy határozott, hogy a kis kápolna helyett templomot építenek. Kovács Géza építészmérnök tervei alapján, sok jóakaró támogatásával felépítették
Alsóborszék 22 m hosszú és 15,5 m széles templomát.
A templomszentelésre lourdes-i Boldogasszony kilenceddel és f. év február 8-11. között ünnepi programsorozattal készültek.
A sok-sok imádság és áldozatos munka 2014-re beért, amelynek záró eseménye, a szentelési szentmise.
A templomszentelést és az első ünnepélyes búcsúsmisét Exc. dr. Jakubinyi György érsek végezte február 11-én délután 4 órakor.
Isten áldása maradjon a templom hívein, hogy buzgó életükkel "só és világosság" legyenek a Borszéken pihenni és gyógyulni vágyóknak, és székely népünknek. 

dkj

Bodó Péter plébános vezetésével elhatározta, hogy Alsóborszéken is kialakít egy imahelyet. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/borszeki-kapolna-felszentelesenek-programsorozata#sthash.EazbmGoZ.dpuf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése