2014. 02. 15.

Partiumi magyar görög katolikusok

Hatvanöt év után Virgil Bercea megyéspüspöknek köszönhetően újraalakult a Nagyváradi Magyar Görög Katolikus Egyházközség, melynek egykoron temploma is létezett a megyeközpontban.

A kezdettek 1700-ra nyúlnak vissza, amikor a Biharban élő hatvan ortodox pap nyilatkozatot tett arról, hogy nem akarnak főpásztor nélkül élni, ezért elfogadták De Camillis munkácsi görög katolikus püspök joghatóságát. Egy 1761-es összeírás szerint akkortájt 126 ezer görög katolikus élt Erdélyben és körülbelül 26 ezer a bihari térségben. A váradi római katolikus püspökök támogatták az uniós folyamatokat, az önálló görög katolikus egyházmegye 1777-ben jött létre, és első püspöke Moise Dragoş volt. A 19. század elején, majd a reformkorban kezdeményezték a magyar liturgikus nyelv használatát, az iratok lefordítását.
Hajdúdorogon az 1860-as években mozgalom indult egy magyar püspökség felállítása céljából, mely álom végül 1912-ben valósul meg. Trianon után Romániában az 1928-as kultusztörvénnyel ismerték el külön vallásként az ortodoxot és a görög katolikust, a második világháború után azonban a kommunista rendszer 1948. december 1-jei hatállyal felszámolta a görög katolikus egyházat.

Ionescu Nikolett riporter Vadas Krisztián nagykárolyi parókussal, a Nagyváradi Görög Katolikus Egyházközség lelkészével beszélgetett, aki elmondta, hogy a Nagyváradi Magyar Görög Katolikus Egyházközségbe húsz család iratkozott be.
A lelkész arról is beszélt, hogy jelenleg két egyházmegyében élnek magyar anyanyelvű görög katolikusok, a nagybányaiban, és a nagyváradiban. Ez utóbbiban pedig két tiszta magyar ajkú egyházközség van, a nagykárolyi, és a most újjászervezett nagyváradi egyházközség, viszont vannak olyan falvak, ahol magyarul és románul is folyik a szertartás, vagy legalább a prédikáció. Vadas szerint az egész Partiumban körülbelül 15 ezer görög katolikus van.

Kossuth Rádió/erdely.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése