2014. 02. 25.

... míg a fegyvergyártók ünnepelnek

Egyfelől a menekülttáborokban éhező gyermekek, másfelől a szalonokban ünneplő fegyverkezők – erről az égbekiáltó ellentétről beszélt kedden reggel a Szentatya a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A keddi szentleckében Jakab apostol a civakodó és háborúskodó emberekről ír, akik öldökölnek és versengenek, civakodnak és tusakodnak. De honnan ered mindez? Ferenc pápa a szentleckéből, valamint az evangéliumi szakaszból kiindulva elmélkedett, mely utóbbi Jézus tanítványainak civakodásáról szól, vajon melyik a nagyobb közülük? A Szentatya rámutatott, hogy amikor a szívek eltávolodnak, akkor születik meg a háború. Nap mint nap találkozunk a háborúkkal az újságban, halottak itt, újabb áldozatok ott.

A gyermekek éheznek a menekülttáborokban, míg a fegyvergyártók ünnepelnek: a keresztények nem maradhatnak közömbösek – figyelmeztetett keddi homíliájában Ferenc pápa

„És a halottak úgy tűnik, hogy a mindennapi mérleg részét képezik. Hozzászoktunk ahhoz, hogy ilyesmiről olvassunk! Mintha a háború szelleme erőt vett volna rajtunk. Sok megemlékező anyag készült az első világháború századik évfordulójára, amely sok millió halottat követelt… amely botrány mindenki számára! Csakhogy ma ugyanez történik! Egy nagy háború helyett, sok kis háború zajlik mindenütt, megosztott népeket látunk… és saját érdekeikért megölik, legyilkolják egymást” – mondta keserűen a pápa.

„Honnan a háborúság és civakodás köztetek?” (Jak 4,1) – idézte a Szentatya Jakab apostolt, majd így válaszolt: a háborúk, a gyűlölet, az ellenségeskedés nem a piacon kapható, hanem innen, a szívünkből ered. Amikor gyermekként hittanórán Káin és Ábel történetét magyarázták nekünk, mindannyian megbotránkoztunk, elfogadhatatlan volt, hogy valaki megölje a testvérét. Ma azonban sok millióan gyilkolják egymást a testvérek. De már hozzászoktunk. Az első világháború megbotránkoztat, de ma ez a kissé rejtett háború mindenütt nem. És sokan halnak meg egy darab földért, egy ambícióért, fajgyűlölet, féltékenység miatt. A szenvedély visz bennünket a háborúba, a világias szemlélethez.

A háború nyelve helyett a béke nyelvét kell elsajátítanunk. Hány család megy tönkre azért, mert az apa és az anya nem képesek meglelni a béke útját és inkább háborúznak, pereskednek… a háború elpusztít! A háborúság és a veszekedés a szenvedélyből, a szívünkből ered. Ferenc pápa azt kérte a hívektől, hogy imádkozzanak a békéért, ami ma csupán egy szónak tűnik, semmi többnek. Imádkozzanak azért, hogy ez a szó, béke újra tettre kész legyen. Kövessük Jakab apostol tanácsát: „Alázkodjatok meg az Úr színe előtt” (Jak 4,10).

(gá) VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése