2014. 02. 20.

Loyolai Ignác és a felkeltett vágy

1521 pünkösd vasárnapján a francia tüzérség Navarrában tűz alá vette Pamplona citadelláját, és egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette az egyik baszk nemesembert, Inigo Lopez de Loyolát (1491-1556), aki a spanyol király szolgálatában állott. A sebesülés azonban véget vetett a becsvágyó nemes érvényesülésének. Sebesült lába, miatt hosszú ideig kellett feküdnie otthon, Loyolában a kastélyukban. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél egy karthauzi szerzőtől, Szász Rudolftól és egy Szentek élete. A sebesült először kedvetlenül lapozgatta őket, de aztán egyre jobban elámult, s végül egészen e művek hatása alá került. Maga adott később számot erről a sorsfordulót jelentő új, nagy élményről: ,,Amikor evilági gondolatokat forgattam magamban, ezek nagy örömömre voltak. De amint elfáradtam, és elterelődött róluk a figyelmem, kedvetlen lettem, és úgy éreztem, mintha teljesen kiszáradtam volna. Hanem amikor arra gondoltam, hogy mezítláb elzarándokolok Jeruzsálembe, és vad salátaféléken fogok élni, vagy egyéb önmegtagadásokat vállalok, ahogy a szenteknél olvastam, nemcsak addig találtam vigaszt, míg ezeknél a gondolatoknál időztem, hanem később is megelégedett és vidám maradtam, amikor már nem forogtak effélék a fejében. És megtanultam, mi a különbség a Sátán lelke és az Isten Lelke között. És ez volt az első elmélkedésem az isteni dolgokról.'' 
Tanult, zarándokolt, és Párizsban sikerült neki közösséget összekovácsolnia az első társakból, név szerint ezekből: Xavéri Ferenc, Petrus Faber, Diego Lainez, Simon Rodrigues, Nicolas Bobadilla, Alfonso Salmeron. Mind elvégezték Ignácnál a lelki gyakorlatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy teljesen szakítanak a világgal, és a szegénység és a kereszt útjára lépnek. 1534. augusztus 15-én közös fogadalommal pecsételték meg szövetkezésüket Párizsban, a mártírok kápolnájában. 

Majd Rómába érve társaival együtt felajánlotta szolgálatait III. Pál pápának, és első szentmiséjét is itt mutatta be 1538 karácsonyán a Santa Maria Maggiore-bazilikában, a Jászol oltáránál. Itt latolgatták jövőjüket a párizsi magiszterek, akiket a nép "zarándok papok''-nak vagy "reform-papok''-nak nevezett el. S hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy közösségüket fenntartják, és szerzetesrenddé alakítják át, amelynek Jézus Társasága - Societas Jesu lesz a neve. 1540. szeptember 27-én elkészült a Regimini Militantis Ecclesiae című ünnepélyes dokumentum, amellyel III. Pál pápa jóváhagyta az új alapítást. Ezzel elindult a jezsuiták nagy missziója.
Egy kő, egy ágyúgolyó szolgált indítékul ahhoz, hogy Inigo de Lopez a spanyol király szolgálatát fölcserélje Krisztusnak, az ég és föld Urának szolgálatával, és hogy Inigo lovagból Szent Ignác váljon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése