2014. 02. 13.

Băsescu tüntetést szervezne

Nem tetszik Traian Băsescu államfőnek a kormány törlesztés-halasztó intézkedése, így már nem csak az üzemanyagokra kivetni tervezett literenként hétcentes extra jövedéki adótól teszi függővé a készenlétihitel-megállapodáshoz kapcsolódó szándéknyilatkozat aláírását.
basescu_b
Egy kedd esti televíziós interjúban az államelnök arról beszélt, ha úgy alakul, ő maga fogja utcára hívni az embereket az új illeték ellen, továbbá leszögezte, csak akkor írja alá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsához küldendő dokumentumot, ha az sem a jövedéki adóra, sem a kisjövedelműek hitelrészletének felezésére nem tesz utalást.
Băsescu visszaélést kiált
Mint az interjúból kiderült, Traian Băsescu a hétcentes adót továbbra is feleslegesnek gondolja, szerinte erre a költségvetésnek nincs szüksége. „Szüksége van azonban Dragneának (Liviu Dragnea szociáldemokrata párti miniszterelnök-helyettes – szerk. megj.) és Pontának, hogy pénzt dobhasson a helyi bojárok elé az európai parlamenti választásokat megelőzően. Erről szól az üzemanyagadó” – fogalmazott az államfő.
Hozzátette: amennyiben marad az adó, olyat tesz, mint soha: utcára fogja hívni az embereket. „Mert tudom, hogy az egész egy hazugság, bebizonyítottam, hogy nincs rá szükség. Ez visszaélés” – szögezte le az elnök. Arra a kérdésre, hogy ki tudja-e vetni a kormány az új adót áprilistól az államfő jóváhagyása nélkül, Băsescu azt mondta, ha nem jelenik meg a terv a szándéknyilatkozatban, akkor előfordulhat. Mint ismeretes, Băsescu novemberben a dokumentum aláírásának megtagadásával elérte, hogy a kormány januárról áprilisra halasztotta az üzemanyagra pótlólagosan kivetett jövedéki adó bevezetését.
Megvádolt jegybank
A hitelfelezés terve eközben annyira nem tetszik az államfőnek, hogy a kormánypártok kampányában való segédkezéssel vádolta meg a Román Nemzeti Bankot (BNR). A tévéinterjúban Băsescu fel is szólította a központi pénzintézet illetékeseit, hogy őrizzék meg függetlenségüket a szociálliberális kormánnyal szemben, s ne támogasson olyan programokat, amelyek szerinte a választók megvesztegetését célozzák.
Az elnök inflációgerjesztő, csak a bankok érdekeit szolgáló lépésnek nevezte a kormány azon tervét, hogy adókedvezménnyel bátorítsák az átlagbérnél kisebb jövedelmű hiteleseket, akiket arra biztatnának, kérjék a bankoktól törlesztőrészleteik megfelezését és hitelük futamidejének két évvel való meghosszabbítását. Szerinte egy ilyen intézkedés a kedvezményezettek számára is csapdát jelent, és az adófizetőket is bünteti. Băsescu emlékeztetett: a program kidolgozásában a BNR is részt vett, majd felszólította a jegybankot: vonja ki magát a „korrupt kormány" befolyása alól.
Victor Ponta kormányfő most sem hagyhatta reakció nélkül az államfő nyilatkozatát. Mivel szerdán megbeszélése volt a BNR illetékeseivel, éppen a székházban szögezte le, hogy többek között azért van ott, hogy a jegybank vezetőinek gratuláljon „egyenlő politikai távolságtartásukhoz”.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése