2014. 02. 19.

A volt Világbankos vezető nyilatkozata

A volt világbankos vezető nagyra becsüli a magyarok küzdelmét

avagy az Orbán-kormány dicsérete

A világ pénzügyeinek és médiumainak döntő része egy globális szuperelit kezében van – nyilatkozta a Világbank egykori jogi vezetője a Hetek című hetilapnak. Az Atv.hu-n idézett interjúban Karen Hudes elmondta: a Világbank hitelei gyakorlatilag elsorvasztják az országok gazdaságát, ezért nagyra becsüli a magyarok azon küzdelmét, amellyel ebből a globális pénzügyi hálóból próbálnak kitörni.
Sajnálatos módon a Világbank, és társzervezete az IMF, amelyek a világ nemesfém- és pénzkészletének jelentős része felett rendelkezik, nem hajlandó a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően átláthatóvá tenni a működését – közölte Karen Hudes, akit egy hatalmas korrupciós ügy kitálalása után, elmondása szerint jogtalan eszközökkel bocsátottak el 21 év után a Világbank egyik jogi vezetői pozíciójából.

Lenyomják a szegény országok gazdaságát

Bár a Világbank azt hangoztatja, hogy szegénységmentes világot akar megvalósítani, ezzel szemben Hudes húsz éven át azt tapasztalta, hogy a megsegített délkelet-ázsiai, latin-amerikai és afrikai országokban a világbanki hitelprogramok ártottak a helyi gazdaságoknak, nemzetközi óriáscégeket hoztak helyzetbe, miközben a munkahelyek száma csökkent – mondta el a volt vezető, hozzátéve: egy ország csak úgy tud kitörni a pénzügyi függőségből, ha a saját kezébe veszi a pénzkibocsátását, ehhez pedig meg kell szabadulni a nemzetközi kontroll alól, elsősorban a mozgását korlátozó államadósságtól. Az interjú során kiemelte: Magyarországon tovább nehezíti a helyzetet a valutában jegyzett magánhitelek hatalmas aránya is.

Karen Hudes


Fotó: Russia Today


Mindenkinek követnie kéne a magyar példát

Hudes az interjú során külön kiemelte, hogy a magyar unortodox gazdaságpolitikát különösen nagyra becsüli. Mint mondta, nagyon nagyra tartja a magyarokat, hogy „vállalták ezt a bátor lépést”, hozzátéve: „a történelemben nem ez az első eset, önök bebizonyítják, hogy nem engedik magukat megfélemlíteni külső erőktől”. Hangsúlyozta: a világ minél több országának követnie kellene a magyar példát.
Érzékeny búcsú az IMF-től
A valutaalap úgy kapta vissza a pénzét, hogy annak zömét nem a polgárok fizették. Sikerült fenntartani a társadalmi békét. Nem jutottunk egyetlen IMF kormányozta állam sorsára sem, ahol a nemzetközi válságkezelés általában a pokol elszabadulásához vezetett. Nánási Tamás vezércikke.
Mint ismert, a magyar kormány 2010 óta küzd az államadósság növekedése ellen, és határidő előtt visszafizette a Bajnai-kormány által felvett IMF-hitelt. Emellett pedig egy sor intézkedést léptetett életbe a devizahitelesek megsegítésére: a végtörlesztést, majd az árfolyamgátat, miközben folyamatosan keresi a jogi megoldást arra, hogy ne csak a félretájékoztatott lakosság viselje az árfolyam-különbözet terheit, és hogy a bankok visszaadják az ügyfeleiknek azokat a pénzeket, amelyek az árfolyamrésből és az egyoldalúan, hasra ütésre emelgetett kamatokból származnak. A magyar példa nyomán a régió országai is ébredezni kezdtek.

Nem lepte meg a hazánk elleni médiatámadás

A külföldi médiatámadások kapcsán megjegyezte: nem lepődik meg azon, hogy a magyar lépéseket „a kontroll alatt tartott média és az általuk idézett szakértők” megpróbálják negatív színben feltüntetni. Mint elmondta, ma öt nagy médiacsoport kezében van a komplett amerikai média, e csoportok mögött pedig „ugyanaz a 100-150 személyből és intézményből álló pénzügyi szuperelit áll”, amely a világ pénzforgalmának 60 százalékát ellenőrzi. Ennek az elitnek az érdekeit sokkal jobban sértik a pénzügyi, korrupciós botrányok, mint akár a Snowden-féle diplomáciai és titkosszolgálati kiszivárogtatások.
Ezért Hudes szerint ez az elit mindent megtesz, hogy elhallgattassa az ő üzenetét a nyilvánosság elől, de mint Hudes megjegyezte, szerencsére akadnak olyan médiumok – főleg Kelet-Európában –, amelyek nem állnak eme globális elit „cenzúrája alatt”, és mint mondta, nagyon örül, hogy Magyarországon is érdeklődnek a munkája iránt.

Nemkívánatos volt a tevékenysége

A globális elit kezében van a kormányrúd

Csath Magda, a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorának közgazdász szakértője évek óta ugyanezen a véleményen van, más kérdés, hogy sosem volt a Világbank alkalmazottja.
Hudesnek a Világbank kötvénykibocsátási tevékenységének felügyelete volt a feladata, különös tekintettel a korrupciós kockázatot jelentő országokra, azonban miután 1997-ben felfigyelt rá, hogy a Világbank még a saját székházának felújításánál is elnézett egy mintegy 220 millió dolláros túlszámlázást, elkezdte gyűjteni a projektek kapcsán a hasonló ügyeket. Azonban, mint mondta, „a bank legfelsőbb vezetői értésemre adták, hogy nem kívánatos a tevékenységem.”
Hudestól a bank akkor vált meg, amikor a volt jogi vezető egy Fülöp-szigeteki félmilliárd dolláros világbanki hitel kapcsán kiderítette, hogy a pénzből gyakorlatilag egy helyi milliárdosnak vettek bankot. Miután a Világbank kormányzótanácsa nem foglalkozott az erről írt jelentésével, az amerikai kongresszushoz fordult. Jelentése alapján a kongresszus vizsgálatot indított, Hudest pedig kirúgták a Világbanktól – a vizsgálat egyébként pozitív eredménnyel zárult, az érintett fülöp-szigeteki ország elnökét a bíróság elítélte korrupció vádjával. Mint mondta, ezért a tettéért fenyegetéseket és állásajánlatokat egyaránt kapott.

A Világbank is hátrasorolt minket

A Világbank is beállt a Magyarországról negatív híreket közli szervezetek sorába: ők a nemzeti jövedelem alapján rangsorolták éppen hátra hazánkat. Egyes sajtóorgánumok máris úgy értelmezték ezt, hogy már a dél-amerikai országok is előrébb tartanak nálunk. Ám nem árt tisztában lenni azzal, pontosan milyen adatokat is vettek figyelembe a Világbanknál. Nagy Vajda Zsuzsa gazdasági szakújságíró, a Magyar Nemzet rovatvezető-helyettese a Hír TV Magyarország élőben című műsorának nyilatkozott korábban a témáról.
 Forrás: www.avg.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése