2014. 02. 14.

A mennyország egy darabkája



Vasárnap zárul a Házasság hete rendezvény. Honnan indult és mi is a Házasság hete? Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap (Szent Bálint - Valentin nap) környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. A Házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt. A sok lehetőségből e hétre készülőben megkezdtük a Jegyes kurzust, kedd estét az időseknek és járóbetegeknek szenteltük, a szerda esténk a gyermeknevelésről szólt,  csütörtökön az Ifjak óráján a férfi és nő kapcsolatáról beszéltünk. 
Nagyon sok őszinte vallomást hallottunk a média jóvoltából is. “Akkor is tudtuk azt, hogy egy titkokkal teli mezőre léptünk. És semmi sem evidencia. Az evidens, hogy mi szeretjük egymást. De nagyon sok minden más az titok. Már az is titok, hogy miért és hogyan szeretjük egymást. S azt hiszem, hogy erre a titokra való fogékonyságra lehet sokakat buzdítani”. (Mohay Tamás) A mennyország egy darabkája a család, melynek kiskapuja a házasság. Ehhez hasonló bölcs mondást gyűjtöttek össze. Chopinről mondta egyik kortársa, hogy ő az emberiség könnyeit a harmónia gyémántjaiból gyűjtötte össze. Jézus Krisztusról pedig nyugodtan állíthatjuk, hogy Ő az emberiség erkölcsi magatartásformáit a Hegyi Beszédben kristályosította ki. Nem eltörölni jött a törvényt vagy a prófétákat, hanem beteljesíteni (Mt 5,17-37, 20-22a, 27-28, 33-34a, 37). 
Az evangélium az élet védelméről, a házasság szentségéről és az eskühöz való hűségről szól. Az olvasmány (Sir 15,16-21) szigorú életmódot mutat, amelyet Isten kíván tőlünk. De kihallatszik belőle, hogy az életet választja az, aki megtartja a parancsokat. Úgy érezhetjük, hogy örömtelen élet az ilyen, mert az emberi személyiség kibontakozásának egyik éltető eleme az öröm. Az állandósult életöröm abban az emberben jelentkezik, aki átéli, hogy a neki való életet éli. Nekünk hívőknek az igazán nekünk való élet az, amelyre Jézus oktatott. Igazán ő tudja mi nekünk a jó. Hiába látszik szigorúnak, kereszthordozásnak, mert ezt csak bűnös ádámi lényünk érzi ilyennek. Valójában ez mégis emberfeletti módon embernek való életforma. Benne a mennyei életformára tesszük képessé magunkat: szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,6-10). Ebben az életörömben, hogy van Valakink, aki örökre a miénk, ez képes betölteni életünket és kiteljesíteni személyiségünket. 

“Legyen beszédetek: Igen, igen. Nem, nem. Ami ezen felül van, a gonosztól való.” Mt 5,37.
dkj 
**
Ajánlom az alábbiak elolvasását a szerelmeseknek, a volt szerelmeseknek és a leendő szerelmeseknek.
A HÁZASSÁG ÉS A CSALÁD MÉLTÓSÁGÁNAK MEGBECSÜLÉSE (Gaudium et spes)
47. A házasság és a család a mai világban
48. A házasság és a család szent voltáról
49. A hitvesi szerelem
50. A házasság termékenysége
51. A hitvesi szerelem és az emberi élet tisztelete
52. A házassággal és a családdal mindenkinek törődnie kell

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése