2013. 04. 03.

Ferenc pápa szerdai tanítása


A Feltámadt Krisztus a mi éltető erőnk! – Ferenc pápa tanítása a szerdai általános kihallgatáson
Ferenc pápa április 3-án, szerdán a Szent Péter téren fogadta az általános kihallgatásra érkező több mint 30 ezer zarándokot, köztük az Angelo Scola milánói bíboros érsek által vezetett 10 ezer fős egyházmegyei zarándoklat híveit. A Szentatya ez alkalommal tovább folytatta előde, XVI. Benedek pápa által megkezdett és a Hit évének szentelt katekézis-sorozatot. Ferenc pápa a Credo, vagyis a Hiszekegy szavaiból indult ki, amelyek így szólnak: „Harmadnapra feltámadt az Írások szerint”. Ez az az esemény, amelyet most ünnepelünk, vagyis Jézus feltámadása, a keresztény üzenet középpontja. Szent Pál a Korinthusiakhoz írt első levelében így ír: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek” (1Kor 15,3-5). Ez a rövid hitvallás a Húsvéti Misztériumot hirdeti a Feltámadt Krisztus megjelenéséről tanúskodva. „Jézus halála és feltámadása reményünk éltető szívét jele
nti” – hangoztatta Ferenc pápa.
Tanítását folytatva Pál apostol szavaira utalva kifejtette, hogy ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hit, mert még mindig bűneinkben vagyunk (vö. 1Kor 15,17). Sajnos számos alkalommal előfordult, hogy a Jézus feltámadásába vetett hitet egyesek el akarták homályosítani, sőt az emberekben is kételyek merültek fel. Viszont csakis a Feltámadás az, amely megnyitja szívünket a valódi nagy reményre utat mutatva életünk és világunk számára Isten végtelen jövője, a teljes boldogság felé, annak a bizonyosságnak az irányába, hogy győzedelmeskedni lehet a rossz, a bűn, a halál felett. Ez segít a mindennapok bizalommal teli megélésében, hogy bátorsággal és elkötelezettséggel nézzünk szembe feladatainkkal. Krisztus feltámadása megvilágosítja mindennapjaink valóságát! Krisztus feltámadása a mi erőnk! – mondta még a Szentatya.
Ezt követően a hit átadásának módjaira tért ki tanításában Ferenc pápa. Hangsúlyozta a tanúságtétel jelentőségét, amelyekről az Evangéliumokban is olvashatunk. Jézus feltámadásának első tanúi a nők voltak, akik az üres sírra találtak. Hittek az angyal szavaiban, aki hírül hozta Jézus feltámadását, és tovább adták az örömhírt. Annak öröme, hogy Jézus él, reménnyel tölti el a szíveket és ezt nem lehet önmagunknak megtartani. Legyen bátorságunk ahhoz, hogy mi is továbbadjuk a feltámadás örömhírét mindennapi életünkben – buzdította Ferenc pápa a híveket. Krisztus feltámadása a legnagyobb kincsünk, amelyet másokkal is meg kell osztanunk!
A Szentatya hangsúlyozta, hogy az Evangéliumokban a nőknek elsődleges szerepük van. Jézus születésének első tanúi a pásztorok, akik alázatos, egyszerű emberek voltak. A feltámadás tanúi pedig a nők, amelyből küldetésük is születik. A nők feladata, hogy tanúságot tegyenek gyermekeik, unokáik előtt a feltámadt és köztünk élő Jézusról. Isten szerető szívünket figyeli, azt, hogy mennyire vagyunk nyitottak Rá, hogy a gyermekekhez hasonlóan bizalommal vagyunk-e iránta. A nőknek ma is nagyon fontos szerepük van abban, hogy ajtót nyissanak az Úr felé, kövessék Őt és tanúságot tegyenek Róla. Ehhez nagyon sok szeretetre van szükség. A hitről a szavak, a szív, a szeretet által lehet valódi tanúságot tenni, ne féljünk tehát attól, hogy kimutassuk az
Úr iránt érzett szeretetünket.
A feltámadt Jézussal való találkozás átváltoztatja életünket, új erőt ad hitünknek. Számos, látható módon mutatkozik meg életünkben: a Szentírásban, az Eucharisztiában, a Szentségekben, a szeretetcselekedetekben. Hagyjuk, hogy a Feltámadt Krisztus megvilágosítson minket, hagyjuk, hogy átváltoztassa életünket annak érdekében, hogy általunk is a valódi élet példája jelenjen meg a világban.
Ferenc pápa ezt követően a fiatalokhoz fordult, akik nagy számban voltak jelen a Szent Péter téren. „Hirdessétek annak bizonyosságát, hogy az Úr él és életünk során mellettünk áll. Ez a ti küldetésetek! Tegyetek tanúságot a Mennyek országához vezető reményről, szorosan kötődjetek hozzá. Erősen tartsátok ezt a köteléket és hirdessétek a reményt. Jézus tanúságtevői vagytok, hirdessétek Őt, aki él és reményt ad a háborúktól, bűntől sújtott világnak!” – szóltak Ferenc pápa szavai a szerdai általános kihallgatáson jelenlévő fiatalokhoz.

(hh)
VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése