2013. 04. 05.

Ferenc pápa gondolata április 5-én


A Szent Márta Házban bemutatott szentmisén ez alkalommal a pápai trónushordozók és a vatikáni gyógyszertár alkalmazottjainak egy csoportja vett részt.
Az olvasmányok alapján Ferenc pápa Szent Péterrel együtt emlékeztetett, hogy csak Jézus nevében üdvözülünk: „nincs üdvösség senki másban”. Péter, aki korábban megtagadta Jézust, most a börtönben bátran tanúságot tesz Róla a zsidók vezetőinek és elmagyarázza, hogy Jézus nevének hívására gyógyult meg a beteg ember. Ez a név üdvözít bennünket.
Péter nem önmagától ejti ki ezt a szót, hanem a Szentlélektől eltelve. Mi nem tudjuk megvallani Jézust, nem tudunk Jézusról beszélni a Szentlélek nélkül – hangsúlyozta Ferenc pápa. A Szentlélek ösztönöz bennünket arra, hogy megvalljuk Jézust, hogy szóljunk Róla vagy bízzunk Benne. Jézus mindig jelen van életutunk során.

Ezt követően Ferenc pápa elmesélt egy anekdotát. A Buenos Aires-i kúrián dolgozik 30 éve egy nagyon alázatos ember, nyolc gyermek édesapja. Mielőtt elkezdene valamit csinálni, mindig azt mondja: „Jézus”. Egyszer Bergoglio bíboros megkérdezte tőle, hogy miért teszi ezt? Az ember így válaszolt: „Amikor Jézus nevét kimondom, erősebbnek érzem magam, azt érzem, hogy tudok dolgozni és tudom, hogy mellettem áll és védelmez”.
„Ez az ember nem tanult teológiát, csak a keresztség és a Szentlélek erejének kegyelmében részesült. Ez a tanúságtétel nagyon jót tett nekem” – mondta a pápa. Emlékeztet ugyanis arra, hogy a világban, amely annyi üdvözítőt kínál fel, csak Jézus neve üdvözít bennünket. Sokan problémáik megoldása érdekében mágusokhoz vagy kártyavetőkhöz fordulnak, pedig egyedül Jézus üdvözít minket és erről tanúságot kell tennünk.
Szűz Mária mindig Jézushoz vezet bennünket, ahogy Kánában is ezt mondta: „Tegyétek, amit mond”. „Bízzuk tehát magunkat Jézus nevére, fohászkodjunk Hozzá. Hagyjuk, hogy a Szentlélek ösztönözzön erre a Jézus nevébe vetett bizalmas imára. Jót fog tenni nekünk” – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(sv) VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése