2013. 04. 12.

Ferenc pápa: egy nagy kísértés



A triumfalizmus kísértés a keresztények számára – mutatott rá Ferenc pápa péntek reggeli szentmiséjén
Krisztus követését kitartással és triumfalizmus, azaz a győzelemmel való hivalkodás nélkül tegyük. Erre hívott Ferenc pápa pénteken reggel a Szent Márta Házban bemutatott szentmiséje során. Ez alkalommal a Vatikáni Könyvkiadó munkatársai Giuseppe Costa atya, a kiadó igazgatójának vezetésével, illetve a Vatikáni Gyógyszertár alkalmazottai vettek részt a szertartáson a Szentatya lakhelyének kápolnájában.
Amikor Isten megérinti valakinek a szívét, olyan kegyelemmel ajándékozza meg, amely egy egész életre szól, nem egy pillanatig tartó mágiát alkalmaz. Homíliájában a pápa visszatért a Jézus halála után kialakult nyugtalan légkörhöz, amikor az apostolok viselkedése és prédikációi a farizeusok és írástudók figyelmének középpontjába kerültek. A Szentatya az Apostolok Cselekedeteiből idézte Gamáliel farizeust, aki óva inti a főtanácsot attól, hogy Krisztus tanítványainak az életére törjön, mert emlékezteti őket, hogy korábban a hamis próféták követőikkel együtt gyorsan eltűntek. Azt javasolja, hogy várjanak és nézzék meg, hogy mi történik Jézus követőivel. Ez egy bölcs tanács a mi életünk számára is, mert az idő Isten hírnöke. Isten az idő során és nem egy pillanat alatt üdvözít bennünket. Alkalmanként csodát tesz, de a mindennapi életben idő kell ehhez. A történelem és személyes történetünk során megy ez végbe.
Majd Ferenc pápa szellemesen megjegyezte: az Úr nem úgy viselkedik, mint egy tündér a varázspálcával. Éppen ellenkezőleg, kegyelmet ajándékoz, és azt mondja, amit mindazoknak mondott, akiket meggyógyított: „Kelj fel és járj”. Hozzánk is így szól: „Járj utadon, tégy tanúságot mindarról, amit az Úr cselekedett velünk”.
Felmerül azonban egy nagy kísértés a keresztény életben, ami nem más, mint a triumfalizmus, a győzelemmel való hivalkodás. Ez az apostolokkal is megtörtént. Péterrel, amikor ünnepélyesen arról biztosítja Jézust, hogy nem tagadja meg Őt. Vagy a néppel is előfordult, miután sor került a csodás kenyérszaporításra.
A győzelemmel való hivalkodás nem az Úrtól való. Az Úr alázatosan érkezett a Földre. 30 éves koráig élte mindennapi életét, átlagos gyermekként nőtt fel, kiállta a munka és a kereszt próbatételét. Majd a végén feltámadt. Az Úr tehát azt tanítja nekünk, hogy az életben nem minden varázslatos, és a triumfalizmus nem keresztény viselkedésmód.
A keresztény ember élete átlagos hétköznapi módon zajlik, amit mindennap azonban Krisztussal él meg. Ezt a kegyelmet kell kérnünk, amely a kitartás. Kitartással kell járni az Úr útját minden nap, az utolsó pillanatig. Az Úr mentsen meg bennünket a győzelemmel való hivalkodás fantáziáitól. A triumfalizmus ugyanis nem az Úrtól való és nem keresztény viselkedés. Ezzel szemben az Úr útja a mindennapok útján való haladás Isten jelenlétében – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta Házban.

(sv) VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése