2013. 04. 26.

Bérmálkozás idején



Fráter György 1551-ben igyekezett távol tartani az országtól a háború pusztításait, elkerülni azt, hogy Erdély földjén ütközzenek össze az egyenlőtlen erők, nehogy odavesszen az ország. Október 9-én általános hadfelkelést hirdetett Erdélyben, és összehívta az erdélyi rendeket Tordára. Felismerte, hogy amelyik nemzet nem megy zárt sorokban és fegyverrel a kezében az életét fenyegető veszedelem elé, az rabszolgaként az ellenség lába alá kerül. A nemzet sorsát eldöntő küzdelemből maga a nemzet nem maradhat ki. A hetven éves György barát, aki önfeláldozóan küzdött népe sorsáért, orgyilkosság áldozata lett. Fráter György bölcsessége mindig időszerű: A nemzet sorsát eldöntő küzdelemből maga a nemzet nem maradhat ki. Az embereket a szív mélyén csak az istenhit kapcsolja össze. Boldog az az ember, akinek van hite. Boldog, mert nem kérdez válasz nélkül. Boldog, mert nem szenved vigasz nélkül. Akinek hite van, annak felelete is van a lét gyötrő kérdéseire,  mégpedig Jézus Krisztustól. A hit olyan választ ad, amelynek nyomán éltető öröm s megnyugvás ömlik el a lelken. Ez a hit nemcsak szóbeli hitvallás, hanem hit szerinti élet. A hit életforma és életalakító erő. Jézus előre jelzi, hogy megdicsőülése után milyen módon kapcsolja magához a benne hívőket. Ő a szőlőtő, vagyis a kegyelem forrása, a Szentlelket közli mindenki számára. A keresztség által természetfeletti kapcsolatba kerülünk a Szentháromság egy Istennel, ugyanakkor elszakíthatatlan kapcsolatba kerülünk egymással is, mert a hívőkben Jézus élete folytatódik (Jn 15,1–8). A szőlőtő Krisztus, istenfiúsága az Atyától, a szőlőművestől ered, aki megtisztogatja a szőlőt. A vessző csak a tőkének részeként marad életben, és annak növekednie, gyümölcsöt kell teremnie. Aki Krisztusban marad, annak istentisztelete, imádsága és cselekedete mindig gyümölcsöző lesz, mert a Szentlélek teszi azzá. A nemzet jövőjét, sorsát eldöntő küzdelemből maga a nemzet nem maradhat ki. A pünkösdi búcsú is ebben segít. Segít, hogy felismerjük: csak az Egyház és a nemzet részeként van életünk és jövőnk.

Pünkösddel megkezdődnek a bérmálások. Miért is van szükségünk a bérmálásra? A mindennapi életben, amikor elhatározást teszünk valamire, feltesszük a kérdést: Miért teszem ezt? Miért van erre szükségem? És ezután mérlegeljük, mit kell tennem, hogy ezt a célt elérjem? A pályaválasztó ilyen kérdésre próbál válaszolni: miért akarok én …. lenni? Mit kell tanulnom, milyen tulajdonságokat kell magamban kialakítanom, hogy jó …….  lehessek?
A bérmálás szentségét kérőnek kérdése: miért akarok bérmálkozni? Miért van szükségem a bérmálásra? Aki komolyan veszi a vallásos életet, az tudja, hogy a bérmálás is szentség, amelynek a felvételére elő kell készülni. Meg kell gyónni, tiszta lélekkel kell felvenni. Meg kell tanulni, mi is ez a szentség, de mindenekelőtt azt, hogy miért vesszük fel. Ha igazi öntudattal vesszük fel, akkor valami változást idéz elő, valami újat, többet ad nekünk. A keresztségben Krisztusba oltódtunk, Isten gyermekei lettünk. Magként megkaptuk Istentől a kegyelmet. Ezért Isten boldog életének örökösei vagyunk, amiért egy életen keresztül kell munkálkodnunk hitünk tanítása szerint. Megkeresztelésünk óta szüleink igyekeztek eleget tenni annak, amit megígértek. Hitoktatásra küldtek, ahol megtanultuk, hogyan éljünk keresztényként. Az előáldozáskor megfogadtuk, hogy mint igazi keresztények ellene mondunk a bűnnek és a gonoszlélek csábításainak, megígérvén, hogy mindig hű gyermekei leszünk a katolikus Anyaszentegyháznak. Most, mint serdülők vagy éppen felnőttek, már önállóan gondolkodunk, és így mi magunk határozzuk meg, hogyan akarunk élni, és hogyan akarjuk rendezni a vallásos életünket. Itt az ideje, hogy öntudatosan szembenézzünk a keresztény élettel. Mivel az Úr Jézus példája szerint élni, valamint Őt követni  egyáltalán nem könnyű: „tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem” (Lk 9,23). A keresztény élet rengeteg önfegyelmet kíván, ezért Krisztus maga rendelte a bérmálás szentségét, hogy általa megerősítsen az öntudatos keresztény életben. Ezért a latinban confirmationak nevezik, ami megerősítést jelent. 
Ez a megerősítés pedig a SZENTLÉLEK közreműködésével történik. A változás nem más, mint a lelki megerősödés a Szentlélek kegyelme által. Ugyanakkor az Egyház közösségéhez való tartozásban is megerősít, hogy közreműködjünk a kapott kegyelemmel, és öntudatos keresztények legyünk az élet minden területén. 
Azért bérmálkozunk
- hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket; 
- hogy öntudatos keresztényekké váljunk; 
- hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk; 
- hogy hitünk szerinti élettel áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszüleink, valamint az egyházközösség értünk tettek.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése