2013. 04. 04.

Ami eltávolít, félre kell tolni



Cliff Richard (szül. Harry Rodger Webb 1940) a brit zenei élet meghatározó tagja volt az 1950-es évek végétől a '60-as évek elejéig. Keresztény kite és zenéje, számos slágerlistás dala a legnépszerűbbé tette nemcsak Nagy-Britanniában, hanme a nagy világban is. A legendás angol énekes „Te, én és Jézus” (Ecclesia 1983) című könyvében írta: Leonardo da Vinci amikor befejezte az Utolsó vacsora című festményét, megmutatta a barátjának, aki megdicsérte: „Kitűnő, nagyon finom munka, a legapróbb részlet is ki van dolgozva. Nézd, milyen szépen csillog ez a kehely!” A mester a vélemény elhangzása után kézbe vette az ecsetet, s egyetlen mozdulattal lemázolta a kelyhet. „Szeretném – mondta -, ha csak Jézust vennéd észre, és minden más, ami elfordítja Róla tekintetedet, eltűnne.”
Majd így vall önmagáról és zenekaráról: „Zenekarom, a Gospel-együttes tagjaival rendszerint összegyűltünk egy rövidke fohászra. Legtöbbször azt kértük Urunktól, hogy a közönség keresztül nézzen rajtam, és a villogó fények mögé összpontosítsa figyelmét: Istenre, akit képviselek. Mindent, ami eltávolít Jézustól, félre kell tolni. És ez vonatkozik magánéletemre is. Az embereket Urunkhoz kell vezetnem, és Cliff Richard nem állhatja el az utat.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése