2013. 04. 10.

A székelyekről 5.



A székelyek és Csaba királyfi
A történelem homálya fedi, hogy miért is hagyta el a Doni Magyarhont (Szkitíát, a Dontól a Fekete-tengerig terjedő részt) a mozgékony három nyíl népe, vagyis a három székely had Küver vezetésével, és miért telepedett le a Kárpát-medencében az avar kagán védelme alatt? A történelmi feljegyzések alapján néhány szempont mégis kínálkozik. Lehet, hogy nézeteltérés támadt az onogur (a szó tíz nyílat, hadat jelent) szövetségen belül, netán a törzsfők között, amiért szétváltak, vagy egyszerű politikai sakkjátszma történt. A mozgékony és nagyállattartáshoz szokott székelyeket talán kedvező ajánlattal csalogatta magához az avar kagán, hogy hatalmának védelmezői legyenek. Esetleg Küvert házassági kötelék fűzte az avarokhoz. Tény, hogy a tíz nyíl szövetség helyben maradt hét és fél hada, hét haddá rendeződött át, és a Magyar vagy Megyer törzs vezérelte hét törzs gyűjtőneve let a magyar. A háromhadú székelyeket az Árpádok korában, de a kései középkori okiratok egész sora trium generum Siculinak” nevezi, vagyis három nemzetség- vagy fajtabelinek. Még Werbőczi korában is köztudomású volt, hogy a székelyek előbb jöttek a Kárpátok tájára, mint a többi magyarok. 

A Kárpát-medencébe történő betelepülés után a székelyek az avarokkal kerültek életközösségbe, és barátkoztak meg a nyugati kereszténységgel. Igaz, csak egy részük került Alsó-Ausztriába, az akkor meghódított Enns (Ober Enns = Óperencia) és Lajta (régi nevén Sár) közti területre, mások a Dúnáltúra. Alsó-Ausztriában a székelység jelenlétére régészeti és helynévi adatok vannak, sőt oklevéllel igazoltan a honfoglalás előtti korból származó magyar helynevek is pl. wangariorum marcha, Ungarbach. A székelyek többsége Küver vezetése alatt a Közép-Duna táján, az Alföldön telepedett le. 
A 7. század végén Küver vezér új birodalmat akart alapítani bátyjának, Aszperüh bolgár-török birodalma mellett, az Alföld és Szörénység területén. Ahogy a görög névtelen Szent Demeter legendájában megírta, Küver a görögökkel szövetkezve az ellene vonuló kagánt két összecsapásban legyőzte. Küver ekkor dél felé vezetett hadat, hogy a gazdag Tesszalonikét meghódítsa. Csellel próbálta elfoglalni, de a tesszalonikéi hajóhad megjelent, és így a város elfoglalása meghiúsult. 
Küver seregének sem leveréséről, sem visszatéréséről nem szólnak a források (az is lehet, hogy járvány vitte el, mint a 11. században az úzokat), azonban a nép, amelyet keletről a Közép-Duna tájra hozott, megmaradt. Újabb nézet szerint Küver  a Vardár völgyében telepedett meg, és leszármazottaik lennének a vardarióta türkök, akiket a 10–12. századi bizánci források emlegetnek. 
A Csaba monda (Csaba jelentése pásztor, ajándék) viszont tükrözi azt, hogy a hódításra indult sereget a székelyek visszavárták. Az otthon maradt nép még a 800-as évek elején vezér nélkül is meg tudta őrizni egyéniségét, és kisebb szervezeti egységeinek kötelékét is. Az alsó-ausztriai területen és a határvidéken lakó székelyeknek nagy valószínűséggel Nagy Károly idejében, az avarok és a frankok háborúskodása következtében 791 és 799 között kellett elhagyniuk a nyugati határvidéket. Kézai szerint Csigla-mezejére vonultak vissza, amelyet a feljegyzett hagyomány és a csiglának nevezett dombok tanúsága szerint az erdélyi Mezőségen kell keresnünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése