2013. 04. 06.

A halvány és a piros sugár



Jézusom bízom Benned!
A húsvét nyolcadát záró vasárnapot fehérvasárnapnak nevezzük. Nagyszombat éjszakáján megkeresztelt hitújoncok ekkor vetették le fehér ruhájukat, melyet egy héten át viseltek. 
A görög katolikusoknál tamásvasárnap a neve. Fehérvasárnaphoz fűződő ajándékozó jellegű népszokás a mátkálás (lelki rokon választás) és komatálküldés ókeresztény gyökerekre megy vissza. A keresztszülő-keresztgyermek lelki rokonságát úgy fejezték ki, hogy a keresztszülő Fehérvasárnap megvendégelte újonnan megkeresztelt keresztgyermekét. A keresztszülők a keresztség évfordulóján ajándékokkal emlékeztették a keresztgyermeket a nevezetes eseményre, a keresztség szentségében való újjászületésre. A keresztségben kapott méltóságunkra emlékeztető keresztény hagyomány, az idők folyamán világías népszokássá alakult, mint húsvéti locsolás és ajándékozás. 
Boldog II. János Pál pápa 2000. április 30-án Rómában szentté avatta B. Fausztina Kowalska nővért és a szentté avatás alkalmával az egész világra kihirdette az Isteni Irgalmasság ünnepét.  
Szent Fausztina 1931. február 22-én kapott látomás alapján jegyezte fel: 

„Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány… Kis idő múlva azt mondta Jézus: ’Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned!’ (Napló 47). „Azt kívánom, hogy a képet… húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” (N 49). A feltámadt Üdvözítőt ábrázoló képen a vér és a víz sugarai, Jézus megnyitott szívéből törnek elő. Krisztus a következőket mondta: „A halvány sugár a vizet jelenti, ami a lelket tisztítja meg; a piros a vért, amely a lélek élete. Boldog, aki ezek árnyékában él” (N 299). A keresztség és a bűnbánat szentsége tisztítja meg a lelket, és legbőségesebben az Eucharisztia táplálja. 
Jézus övéire bízza megváltói küldetését, amit az Atyától kapott: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket... Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” (Jn 20, 19-31) 
Az apostolok tanúságtétele nyomán a hívők száma napról napra növekedett. (ApCsel 5, 12-16) Napjainkban is csak a tanuságtétel által gyarapszik az egyházközség. (A vallási közöny legyőzése - Vianney szent János példája.)
Az apostolok által sok csoda és gyógyulás volt, amit Isten vitt végbe, hogy terjedjen az egyház. Az apostolok tevékeny hite teljesen meghatározta a hívők életét: nemcsak az imában, a tanításban, a kenyértörésben, az apostoli közösségben voltak egyek, hanem érdekeik háttérbe szorításával szolgálták a közösséget. Még az üldöztetés is az Egyház terjedését szolgálta (Jel 1, 9-11a. 12-13. 17-19). Az irgalmasság hirdetéséhez ígéreteket fűzött az Úr: örök üdvösséget, a keresztény élet útján nagy előrehaladást, a boldog halál kegyelmet és minden más kegyelmet, amit az emberek bizalommal kérnek. 

„Én Uram, Én Istenem!” Jn 20,28.         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése