2013. 03. 11.

Mielőtt elutazna Amerikába



Eve Lavallière (1866-1929) fantasztikus tehetségű színésznő. Harminc évesen elsőrangú tehetségek között van, aki Párizsban győzelmet győzelemre halmozott. Mielőtt elutazna Amerikába, egy vidéki kastélyba ment pihenni. A szomszéd plébános meglátogatta az új lakót, és misére hívta. Az első mise után a pap beszédét kritizálta. A pap csendben meghallgatta, s másnap átnyújtotta neki Lacordaire atya Bűnbánó Magdolná-ját: „Olvassa el ezt a könyvet, meg fogja látni, hogy a jó Isten mit csinálhat az olyan asszonyból, mint amilyen ön.” Eve olvasott, töprengett és két hét után templomba menet kijelentette: „Én is eltemetem bűnös életemet.” A gyóntatószéktől az oltárhoz ment, és ezt mondta társnőjének: „többé nem e világból vagyok.”  
Felbontotta Amerikai szerződését, végleg szakított a színházzal. Eladta mindenét, majd háromévi vezeklés után, 1920. szeptember 19-én a ferencesek harmadrendjében Jézus Szívéről nevezett Eve-Marie nővér lett. Élete ettől kezdve bűneiért való vezeklésben telt. 
Három évet töltött Tunéziában, ahol kórházi betegeket ápolt. Megkapta a maláriát.  Sokat szenved. Háromszor műtik, eltávolítják szemét is. Szenved és imádkozik. „Az imádság az én palotám, itt megtalálom Őt, akit szeretek, és akit kerestem. Miért nem láthatják a dolgokat úgy, ahogyan én látom, most! Miért nem értik, hol van az igazi boldogság, és hogy az ember szolgálhatja Istent minden állapotban. Annyit imádkozom értük!...” 
Utolsó erejével megcsókolta a feszületet és egy sóhajjal elhagyta ezt a világot. Társnője ferences ruhába öltöztette fel, szívére a kereszt mellé liliomot helyezett, a visszanyert ártatlanság szimbólumát. Sírkeresztjének felirata: „Eve Lavallière 1929. július 10. Teremtőm, könyörülj rajtam.”
Életünk során bármikor elbukhatunk. A kísértéssel szemben senki sincs bebiztosítva. Erősségünk Krisztus, aki megbocsát és átalakít. Ő az, aki a tékozló fiúkat és lányokat az Atyai házba segít.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése