Halálra ítélve, tíz évet vasban

A múlt erős gyökér, a jelen s a jövő belőle él. Most egy erős gyökérre emlékezem, a néhai csíkszeredai plébánosra, akinek sírhantja Szovátán van. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc hűséges tanúja volt, Sebestyén Gábor plébános. Székelyfancsalon született 1812. március 21-én. Iskoláit Székelyudvarhelyt, Kolozsvárt és Gyulafehérvárt végezte. Pappá szentelték 1841. május 2-án. Mindjárt csíknagyboldogasszonyi, 1842-ben csíksomlyói, 1843-ban székelyudvarhelyi káplán, 1845-49 között csíkszeredai plébános. 

Az osztrákok 1849. augusztus 3-án letartoztatták. A forradalom alatt tanúsított „magatartása miatt” a csíkszeredai osztrák hadbíróság kötél általi halálra ítélte. 

A többi csíki pappal együtt Nagyszebenbe kisérték. Halálbüntetését Wohlgemuth ’kegyelemből’ 10 évi vasban töltendő várfogságra változtatta. Ez azt jelentette, hogy a rab saját ruháját viselhette. Kezét és lábát vasba verték. Kapott szalmazsákot, lepedőt és pokrócot. Értékeit elvették. Látogatni nem lehetett, írószereket, könyvet nem tarthatott… Élelmezése napi 8 krajcár volt, költségeit a Kincstárnak vissza kellett térítenie. Sebestyén Gábor plébánost egy ideig Olmützben tartották fogva, majd tovább vitték Josephstadtba, ahonnan 1856-ban amnesztiával szabadult. Minden címétől megfosztva, kétévi kényszernyugalom, gyógyulás után, 1858-ban szászrégeni káplánként szolgál Nagyernyében, 1865-68 között Székelyhódoson lelkipásztor. 

1869-ben Szovátára helyezték plébánosnak, ahol 1888-ig dolgozott. Betegsége miatt nyugalomba vonult, ott halt meg 1899. december 14-én. 

Állomáshelyein, ha valaha utcát akarnak elnevezni, akkor őróla érdemes. Az Egyház imája mellett, még e betűkoszorúval szeretném kegyeletemet leróni hős elődöm előtt. Remélem megértik, hogy eleink áldozatos életéről, szenvedéséről a feledés fátylát fellebbenteni, és jövőnkért közösen munkálkodni mindig szent kötelesség.