2013. 03. 09.

A királynő 20 évig a börtönben



Több mint négyszáz éve "koncepciós per" alapján - 1587. február 8-án - fejezték le a 44 éves Stuart Máriát (1542. dec.8., ur. 1542 december 14. –1567. július 24.), a világtörténelem egyik legismertebb és legtragikusabb sorsú nőalakját. Nagynénje, Erzsébet királynő majdnem 20 évig fogságban tartotta Skócia szépséges, hat nyelven beszélő királynőjét. Fogságában a vallás és a kézimunka volt a menedéke. Féltékenységből halálra ítélték. Mária kivégzése előtt a Miatyánkot latinul és angolul mondta el. Még egyszer megbocsátott ellenségeinek, aztán megcsókolva a feszületet, felkiáltott: „Ahogyan kiterjesztetted kezedet a kereszten, Jézus, úgy fogadj most be kegyelmedbe!” 
Mária királynő a nagylelkű élet evangéliumát, a hegyi beszédet a vérpadon is megélte. Ne ítéljetek! - és Bocsássatok meg! – ezek a legfélelmetesebb jézusi szavak, melyeket valaha is kimondtak, és amelyet világszerte naponta imádkozunk a Miatyánkban. 
Megvallom, hogy ezeket a szavakat soha nem lehet elfelejteni, de megélni még nehezebb. Csak az Istenhez hűséges ember képes konfliktusaiban az ítélkezést Istenre bízni, és magától elűzni a bosszúállás szellemét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése