XVI. Benedek Úrangyala imádsága február 24-én

Február 24-én, vasárnap délben, pápasága utolsó Úrangyala imádsága előtt, világszerte százmilliók követték élő kapcsolásban ezt a történelmi pillanatot, amikor XVI. Benedek a következő beszéddel fordult a Szent Péter teret és a környező utcákat megtöltő több mint 100 ezer hatalmas hívősereghez:
„Nagyböjt második vasárnapján az evangéliumi szakasz Urunk színeváltozásának történetét beszéli el. Lukács evangelista külön kiemeli azt a tényt, hogy Jézus arcának színe imádság közben változott el. Ez az Atyával való mély kapcsolat közben következik be, amikor Jézus egyfajta lelkigyakorlatot végez egy magas hegyen Péter, Jakab és János társaságában. A három tanítvány mindig jelen van a Mester isteni megnyilatkozásának pillanataiban (Lk 5,10; 8,51; 9,28). Az Úr, aki nem sokkal azelőtt megjövendölte halálát és feltámadását (9,22) elővételezi megdicsőülését tanítványainak. Urunk színeváltozásakor, csakúgy, mint megkeresztelkedésekor, felhangzik a mennyei Atya hangja: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” (9,35). Mózes és Illés, vagyis az Ószövetség Törvényének és Prófétáinak képviselőinek jelenléte különösen jelentős: a Szövetség egész története Krisztus felé irányul, aki új „exodust” visz végbe, nem az ígéret földje felé, mint Mózes idejében, hanem az Égbe megy fel. Péter szavai: „Mester, jó nekünk itt!” (9, 33) azt a nem lehetséges kísérletet képviselik, amely ennek a misztikus tapasztalatnak a megállítására irányul. Szent Ágoston írta: „A hegyen ott volt Péter számára Krisztus, mint lelki táplálék. Miért jött le volna a hegyről, hogy visszatérjen a fáradalmakhoz és fájdalmakhoz, miközben ott fönt telve volt az Isten iránti szent szeretet érzelmeivel, amelyek szent magatartásra ösztönözték? (Disc. 78,3)”.

Erről az evangéliumi szakaszról elmélkedve fontos tanítást vonhatunk le.

Mindenekelőtt megértjük az ima elsőbbségét, amely nélkül az apostoli és a karitatív tevékenység puszta aktivizmussá fokozódik le. Nagyböjtben megtanuljuk, hogy megfelelő időt biztosítsunk az egyéni és közösségi imának, amely lélegzetet ad spirituális életünknek. Továbbá az ima nem azt jelenti, hogy elszigeteljük magunkat a világtól és ellentmondásaitól, mint ahogy ezt szerette volna tenni Péter a Tábor-hegyen, hanem az ima visszavezet bennünket a hit útjához, a cselekvéshez.

A pápa idézett idei nagyböjti üzenetéből, miszerint „A keresztény létünk abban áll, hogy folyamatosan felmegyünk az Istennel való találkozás hegyére, majd onnan leereszkedünk, és magunkkal hozzuk az onnan fakadó szeretetet és erőt, hogy magának Istennek a szeretetével szolgáljuk testvéreinket” (3. pont).

Kedves Testvérek! Úgy érzem, hogy Istennek ez a Szava különösen hozzám szól életemnek ebben a pillanatában. Az Úr hív, hogy „menjek fel a hegyre”, hogy még inkább az imának és az elmélkedésnek szenteljem magam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elhagyom az egyházat, sőt, ha Isten ezt kéri tőlem, akkor ez éppen azért van, hogy tovább folytathassam szolgálatom ugyanazzal az odaadással és szeretettel, mint ahogy ezt eddig tettem, de jobban alkalmazkodva életkoromhoz és erőimhez. Fohászkodjunk Szűz Mária közbenjárásáért: segítsen mindnyájunkat, hogy kövessük az Úr Jézust az imában és a tevékeny szeretetben.”

Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek pápa szokásához híven, a nagy nyelveken is összefoglalta tanítását. A köszöntések sorát az olasz nyelvű zárta, amely így hangzott:
„Tudom, hogy jelen van az egyházmegyék, plébániák, társulatok és mozgalmak, intézmények egy sereg képviselője, továbbá nagy számban jöttek el fiatalok, idősek és családok. Köszönöm szereteteteket és együttérzéseteket, különösen az imában, ebben a számomra és az egyház számára sajátos pillanatban”.

VR