2013. 02. 10.

Székelymagyar himnusz




Igazi himnusza a magyarságnak természetesen csak egy van, az „Isten, áldd meg a magyart”. Ez a nagybetűs Himnusz.
A székelyeknek külön nem volt himnuszuk. A trianoni diktátum után szülőföldjükről elment nemzetrész Trianon utáni tehetetlenségtudatát fejezi ki a "Ki tudja, merre..." kezdetű ének, azt a szorongató érzést, hogy rajtuk már csak Csaba király és Isten segíthet. Maga a dal nem a Székelyföldön keletkezett, hanem Budapesten. Mind szövegírója, a székelyudvarhelyi születésű Csanády György, mind zeneszerzője, az Oravicabányán született Mihalik Kálmán olyan magyar volt, aki az impériumváltozás után nem vállalta az új sorsot, hanem áttelepült a megcsonkított országba. 
A múlt század harmincas éveiben évente egyszer Zugligeten tartottak találkozók az erdélyi áttelepültek, és a találkozó zeneszáma volt a Kántáte, amit nemsokára székely himnusz gyanánt énekeltek. A székely kivándoroltak a maguk életérzésére ismertek benne, fölkapták, majd szülőföldjükön is elterjesztették – írta László Ferenc kolozsvári zenetörténész.
A másik és értékesebb székely himnusz ajánlat az "Ó, én édes, jó Istenem." 
Bartók Béla 1907-ben fedezte fel a Csíki- és a Gyergyói-medencében a magyar népdal régi stílusát, amelyre legelsőbben a négysorosság, az ereszkedő dallamszerkezet és a félhang nélküli ötfokúság jellemző. Ezeket a jellegzetességeket teremtette újra a páratlan népszerűségű zongora-miniatűr lassú szakaszában, amelynél jellemzőbb és megindítóbb zenei képet senki sem festett a Székelyföldről. 
Egyedülálló zenei jelképe ez a dallam a székelység hagyományőrző erejének és annak a szellemi örökségnek, amelyet Bartók tett az összmagyarság közkincsévé. Érthető, hogy egyes műveltebb székelyek szeretnék, ha ez a zeneszerzői telitalálat (az évtizedek során hozzátársult Mária-ének szöveggel) - székely himnusszá - válnék, s akként kiszorítaná szerepéből a "Ki tudja, merre"-t. 
Nem kisebb tekintély, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tudós igazgatója, Kónya Ádám is szorgalmazta ezt.
 
Ó, én édes, jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, áldd meg Erdély népét!

Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll.
Hazamegyünk, megáld majd a
Csíksomlyói Szűz Mária.


A székely himnuszok regionálisan énekelhetők, de maradjon meg az egyetlen himnusz, az „Isten, áldd meg a magyart!” Ezt ne vegye sértésnek egyetlen székely atyámfia se, mert a művész érték és a keresztény hit az "Ó, én édes, jó Istenem" -ben érvényesül. A nemezt egységét és nagyságát csak egyetlen himnusz fejezi ki, s
az pedig „Isten, áldd meg a magyart!”










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése